A pártlap főszerkesztő-helyettese újra őrjöngött egy kicsit azon, hogy az emberek a szemükbe mondják, hogy minek is látják őket. A legfélelmetesebb talán az, hogy inkollegialitással vádolt meg újságírókat.
Bódis András egy szervezett bűnözői csoport végrehajtó embere. Egy olyan szervezett bűnözői csoporté, amelyik elfoglalta Magyarországot és nyíltan terrorizálja azokat, akik nem engedelmeskednek nekik. A Heti Választ író személyek NEM újságírók. Nemcsak azért nem újságírók, mert az elállatiasodásig vannak elbutulva, mint Stumpf vagy Szőnyi, hanem azért, mert a szerepük szerint sem azok. Ők a pártállam és a velük szimbiózisban élő oligarchák érdekeit kiszolgáló végrehajtók, valahol a bérgyilkos és a prostituált között, én nem fogok vitát nyitni a korrekt terminológiáról.
Az, hogy az országot uraló Orbán-család és más maffiacsaládok között milyen jellegű konfliktus van és ezek a konfliktusok hogyan érintik a közpénzek áramlását a végrehajtó csoportok irányába nem változtat Bódis és társai státuszán.
Végtelenül szelíden, szinte kínos tárgyilagossággal jegyzem meg, hogy Magyarország megszűnt országként funkcionálni, értelmét veszítették azok a viták, amelyek az országként funkcionáló közösségekre jellemzőek. Az újságírás pedig általában ezekről a vitákról szól. A 444.hu vagy a hvg újságírói sem tudnak valóságos újságírói szerepet betölteni, de ez nem az ő hibájuk. Amikor már semmiről sem lehet beszélni, amikor már csak egyetlen mondatot lehet újra és újra kimondani, akkor nem lehet mást tenni, csak újra és újra ugyanazt a mondatot kimondani különböző formában. Mi is ezt tesszük, noha mi aztán valóban nem vagyunk újságírók.
Nem tehetünk mást, mint szolidaritást vállalunk azokkal, akiknek az életét a bódisok tönkre akarják tenni, akiknek le akarják rombolni az egzisztenciáját, akiket el akarna üldözni az országból. Egy normális világban esetleg jól lehülyéznénk őket, mert ebben vagy abban a jelentéktelen részkérdésben nem értünk egyet, picsognánk egy jót arról, hogy mi a szólásszabadság helyes nézete, hogyan működjenek az egyetemek, mi lehetne a magyar gazdaság kitörési iránya, de a jelenlegi helyzet az, hogy ott vannak ők, a klánok, az ország urai, és ez az ország róluk szól.
Itt senkinek sem osztottak lapot, nemcsak nekünk vagy az ellenzéknek, hanem egyes kormánytagoknak sem. Az Orbán-Lévai család estebéd fogyasztása közben dönti el a ország jövőjét, érdekeik vagy esetleg pillanatnyi szeszélyeik szerint. Ma a gazdasági bevándorlók, a bevásárlóközpontok, vagy a magánnyugdíjpénztári tagok az ellenségek, holnap a műfogsorkészítők, a szabászatok, vagy a paleolit táplálkozás hívei. Bódiséknak nem dolga az, hogy elemezzék Orbánék parancsait, a kápó végrehajt nem gondolkozik.
Nem nagyon hiszem, hogy eljön a hajnali óra, amikor a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának hadbírósága összeül és dönt Bódis következő fél órájáról. Nem vagyunk Dél-Salvadorban. Talán a szégyen és a reménytelenség egy napon ráébreszti az országot arra, hogy legalább az életük maradékát vissza kell venni azoktól, akik a nyakukra ültek, és másnap a bódisok nem az életüket, hanem az értelmüket fogják elveszíteni. Talán így lesz, talán nem.
Addig is el fogjuk mondani, hogy mit gondolunk róluk, mert kell, hogy tudják, hogy mit gondolunk róluk, kell, hogy tudják, hogy nem tudtak mindenkit megfélemlíteni, kell, hogy legalább néha eszükbe jusson, hogy a dolgok alakulhatnak másként .... hogy valószínű ugyan, hogy a bűnök büntetlenek maradnak, de azért nem biztos, hogy büntetlenek fognak maradni.
