Nagy-Britannia miniszterelnöke David Cameron az Eton College nevű középiskolába járt. Az éves tandíj az Etonban jó közelítéssel 15 millió forint. Nagyjából ugyanennyibe kerül a Westminster School, ahová a miniszterelnök-helyettes Nick Clegg járt illetve a St Paul' School, a pénzügyminiszter George Osborne iskolája. A brit elit az ún. public school-okba járatja a gyermekeit, a leggazdagabbak a méregdrága Clarendon School-okba (a fenti iskolák, mind azok, a híres Rugby School is ebbe a csoportba tartozik). A "public school"-ok, a brit magániskolák termelik újra a felső osztályokat Nagy Britanniában.
A brit állam 168 szelektív, de ingyenes elitgimnáziumot is finanszíroz, amelyek színvonala lényegesen meghaladja a "comprehensive" állami középiskolák képzési szintjét.
A brit érettségi az "A exam" lényegesen kisebb tudást igényel, mint a magyar alapszintű érettségi. Az ún. "further math" érettségi, amelyet számos középiskolában egyszerűen nem is lehet letenni, is csak azt jelenti, hogy bizonyos extra stúdiumokat kérnek számon Ez is csak kizárólag algoritmikus és numerikus készségeket tesztel, a hagyományos értelemben vett matematikai gondolkodás fejlesztése nem része a tananyagnak. Az elitegyetemek gyakran az ún. STEP matematika vizsgát követelik meg a diákoktól, ezek szinte teljesen elérhetetlenek egy átlagosan jó brit középiskolás számára. Csak egy egészen szűk réteget készítenek fel a STEP-re, leginkább a magániskolákban, idén kevesebb, mint négyezer diák tette le ezt a vizsgát Nagy-Britanniában.
Nagy Britanniában az osztálykülönbségek igen nagyok, a legnagyobbak Nyugat-Európában. Az egyetemi tandíj évi 9000 font (ez diákhitelt jelent), ami az elit számára semmiféle megterhelést sem jelent, de az átlagbrit egyáltalán nem boldog miatta. Londonban sokkal csúnyábban nézett ki a brit konzervatívok választási központja a nézeteltérések éjszakája, khmm, után, mint a Lendvai utca.
Ez egy egyenlőtlen társadalom, mely társadalom egyre inkább tisztában van azzal, hogy az egyenlőtlenségnek ez a szintje már nem egészséges, és az állam tesz is bizonyos lépéseket az egyenlőtlenségek mérséklésére.
Nagy-Britanniában a "class system" az egyenlőtlenségek alapja, a hagyományos arisztokrácia maradéka jelenleg is bír bizonyos kiváltságokkal, bár leginkább informális módon. Nem állíthatom, hogy a brit társadalomban valamiféle vad gyűlölet és irigység övezné az upper class-t, vannak bizonyos feszültségek, de kezelhetőnek tűnnek.
Magyarországon orosz típusú egyenlőtlenségek alakultak ki, villámgyorsan girószászosodott, habonyolódott, tiborczizálódott a felső osztály. Nagyon sokan még emlékeznek a mészároslőrinczekre, amikor még nem aranyozott rozs hullott a szájukból, csak az az egyszerű, mezei fajta. A magyar mediánjövedelem dupláját keresők sem érzik jól magukat, a többség teljesen igazságtalannak érzi a helyzetet, komoly értelmiségieknek vannak napi gondjaik, nem is álmodhatnak arról, hogy jobb egyetemekre küldhetik a gyerekeiket. A valamivel a medián jövedelem felett keresők, a nyugati értelemben vett középosztály egzisztenciális rettegésben él.
Angliában az elit és a középosztály gyerekei között nem érezhető feszültség, senkit sem érdekelne, ha Cameron lánya drága magániskolába járna. A család (leginkább Samantha Cameron) úgy döntött, hogy Nancy-t állami iskolába íratják (kőgazdag emberekről van szó, a miniszterelnök felesége arisztokrata). Nagy-Britannia tart egy bizonyos kedélyes távolságot a tökéletességtől, de az a pofátlanság, ami a mi neo- arisztokráciánkra jellemző, idegen tőlük.
Nagyon sok országban jelent társadalmi problémát a társadalmi egyenlőtlenség. Az egyenlőtlenségek nem szüntethetőek meg, és én nem is gondolom azt, hogy helyes lenne az egyenlőtlenségek teljes megszüntetésére törekedni. A pofátlanság megszüntetése azonban vállalható cél lehetne.
