Most éppen Németországban. Általában a skandináv országokban, Svájcban, Kanadában és a két nagy óceániai országban van, de most főleg a németeknél. Fiaik megdolgoztak érte a VB-n, hosszú éveken keresztül, úgyhogy legyenek joggal boldogok vele. Merkel és Gauck büszkén kéretőzhettek be fényképezkedni a csapat tagjaihoz. A játékosok maguk közé emelték őket, nem ők ereszkedtek le a nationalelfhez.
De máshol is van ám boldogság, mégha kicsit más is! Van például Gaston Browne lelkében is, aki pont egy hónappal korábban lett a focihagyományairól is közismert Antigua és Barbuda elnöke. Országa a FIFA-listán épp hogy kiszorul a top 150 közül.
Egy másik, személyes boldogságát az országára sugárzó vezér Ali Bongo Ondimba, Gabonból, Sepp Blatter jó barátja. Gabon már kényelmesen benne van a legjobb 150-ben.
Két közös vonás is van Borwne és Ondimba urakban. Az egyik, hogy mindketten rajta vannak a finálé VIP-listáján, a másik, hogy nem álltak ki népük elé a VB-re utazásuk előtt, hogy nem közpénzen, de saját zsebből finanszírozzák majd az utazásukat, és azt sem jelentették ki előre, hogy nem közpénzből a gyerekükkel is a VIP-páholyból nézetik meg a döntőt.
Ők így teljesítettek jobban a boldogság megszerzésében.
Ui. Az országboldogság és a vezérboldogság korrelációjáról most nem értekeznék, érdemes megnézni a 2010-2013 közti országboldogság szárnyalást a VIP-esek esetében.
