Tényleg nagyon sajnálom. Én megpróbáltam mindent, de hiába. Miután a múlt hétvégén (említés szintjén de) ismét felütötte a fejét az Emerson Lake & Palmer nem maradt más választásom, mint taktikai atomcsapást mérni a hangfal rovatban burjánzó közönségre.
Azt már a sorozat indítása előtt megfogadtam, hogy nem lesz Modern Talking, de a mostani... ez azért közel áll hozzá.
Annál is inkább, mivel mai - egyenesen a Barbie házból érkező - cukros-mázos-szirupos dalocskának, amellyel a nyolcvanas évek ... hát nem is tudom ... talán a köztudatba épp akkoriban betörő Kiskegyed magazin olvasóközönségének szívét olvasztották, Glenn Medeiros alkotása műve az elkövetője. Amennyire csak maradandó agykárosodás nélkül utána tudtam olvasni, a portugál származású énekes 1992-ben azért leadott egy duettet Thomas Anderssel, de ez a legközelebbi pont, amivel a nyolcvanas évek zenei pestiséhez merészkedünk, evör. Akinek van lelki ereje, klikkeljen ide, elnémítva még képes mélyről gurgulázó kacajt kiváltani, de a facepalmot azt magatoknak kell megoldani.
A fejlettebb immunrendszerrel megáldott hallgatóink rögtön elkezdik termelni az ellenanyagot a cím láttán:
Nothing gonna change my love for You
Ami magát az előadót, Glenn Medeirost illeti, tudomásom szerint évtizedek óta Waikikin internálták, amiért Honolulu cserébe történelmi megbocsátásért folyamodott az ENSZ BT-hez a róluk elnevezett ingek elterjedéséért.
A mai facepalmra Glenn Medeiros egykori rajongóját kértük fel:
Helló kakasos! Szia sajtóhuba! Hé! Mit akartok azzal a baltával??? Neeeeeeee.....
