Dánielfy Zsolt harmadosztályú színész/önkormányzati képviselő nyalta fényesre gazdája seggét nagy nyilvánosság előtt a debreceni kampányzárón. Ahogyan szavazott, úgy bántak vele. Felesége megkapta n-edik büféjét az önkormányzattól. Ő maga érdemkeresztet kapott.
Meg kellene ijedni tőle, hiszen mégis csak arról zeng itten dalt üde, mámoros ajakkal, hogy aki nem lép egyszerre, ahhoz nem megy ki az orvos, a tűzoltó. Ez a baromarcú valószínűleg így is gondolta ripizés közben. A valóság az, hogy a rezsimnek nincs energiája a Kubatov-listákon E-vel jelölt személyek baszogatására. Vagy mondjuk, nem nagyon... A dánielfyk , schmidtmarik és társaik felhizlalására van ideje és energiája. Ez a rezsim erre alapoz.
Láttam én már dánielfynél nem sokkal jobb színművészt pisszegni az MTA dísztermében, mert egyesek kuncorásztak a gazdija beszéde alatt. Ő speciel Kossuth-díjat kapott. Az a rezsim sem volt nagyon másra alapozva. Mintha az ország lenne a dánielfy-gazdi viszonyra alapozva.
Tehetségesnek lenni, és egy életet feltenni arra, hogy az ember a tehetségét kibontakoztassa — mondjuk úgy, elég macerás. Tízezer óra. A pszichopata Kótzián Rudolf versét elnyalni három perc. És az utóbbi fizet jobban. Akkor pedig.... Ha egyetlen diszkrét nyalintás egy élet munkájával ér fel, akkor ki lesz az az idióta, aki a munkát választja?
Nem biztos, hogy Orbán elől menekülnek el a legtehetségesebbek Amerikába, Nagy Britanniába, Svájcba. Lehet, hogy ezt a viszonyulást, a dánielfyzést nem tudják bevállalni. Ők azt szeretnék, ha a tehetségük alapján ítélnék meg őket és nem a "szavazatuk" alapján. Mindenkinek jobb lenne persze, ha a dánielfyket kihajtanák a legelőre, és a Cambridge-be, Zürichbe, Bonnba távozott fiatalok hazajöhetnének, de vannak más szempontok is. Mindig vannak, ez a más szempontok földje.
