A fiatalnak mondható magyar terrorelhárítás mára jelentős nemzetközi sikereket ért el a köztörvényes bűnözők elfogásához, a védett személyek védelméhez és a titkos információgyűjtéshez kapcsolódó feladatok ellátásában. Terrorcselekményt ugyan szerencsére még nem követtek el Magyarországon, de a TEK felkészült a nemzetközi terrorszervezetek jelentette globális kihívásokra. Hazánk folyamatosan információt cserél a világ terrorelhárító szervezeteivel, és kijelenthetjük, hogy már a megvalósító fázis kezdeti szakaszában operatívan be tud avatkozni a hazánkban esetleg kialakuló terrorcselekményekbe.
A magányos elkövető jelentette kihívás azonban kívül esik a nemzetközi adatcsere és a rendőri nyomozati munka szokványos lehetőségein és eszköztárán. A nemzetközi terrorszervezetek és a szervezett bűnözés felderítésére jól használható operatív információforrások a magányos elkövetőknél csődöt mondanak, a merénylet előre nem jelezhető, így a védett személyek vagy objektumok védelmére sem lehet célirányosan felkészülni.
A Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem helyesen ismerte fel, hogy a magyar terrorelhárító munka továbbfejlesztésének egyik legfontosabb iránya a magányos elkövető jelentette kihívások azonosítása, a lehetséges terrorelhárító és rendvédelmi fellépés metodikájának kidolgozása.
Jelen pályamunkánk ehhez kíván segítséget nyújtani.
A magányos elkövető profilja. A magányos elkövető jellemzően a szűkebb környezetéből kivonult, a valóság jelentős részét kizáró, rögeszmés személy, aki a személyes, megoldhatatlan problémáiért egy személy (vagy szervezet) tevékenységét okolja. A betegség elhatalmasodásával a hibáztatott személyek körét gyakran kiterjeszti olyanokra is, akik a problémáival racionálisan nem hozhatók kapcsolatba. Az ilyen bezárkózást gyakran személyes, családi tragédia (haláleset, munkahely elvesztése, elszegényedés) előzi meg. Gyakori közöttük a depresszió, az alkoholizmus, a vallási, politikai, sport- vagy egyéb fanatizmus, amit a beteg kezdetben például az interneten, telefonon vagy levélben, de minden esetben névtelenül kiélt gyűlölködésben próbál feloldani. Ez azonban nem enyhíti lelki szenvedéseit, így állapotának rosszabbodásával egyre többet fantáziál az általa bűnbaknak tartott személy(ek) kiirtásáról.
A beteg legtöbbször megáll az erőszakról fantáziálásnál, és nem kezd merényletre készülni. Nehéz megmondani, hol van az a pont, amikor átlépi azt a bizonyos vékony vörös vonalat, és a fantáziáit konkrét tettekre váltja. Gyakori, hogy a beteg keresi a kapcsolatot az erőszak kultuszát ápoló szervezetekkel, baráti társaságokkal, csoportokkal. Itt visszaigazolást kap fantáziáira, felerősítik azokat, amitől azok képzeletében valószerűvé, megvalósíthatóvá válnak. Eközben a beteg gyakran csalódik ezekben a csoportokban, mert az itt szerzett erőszakélmények nem elégítik ki igényeit. Felszínesen azonban fenntartja a kapcsolatokat, hogy rajtuk keresztül szerezhesse be a merénylethez (mészárláshoz) szükséges fegyvereket, technikai eszközöket és információkat.
A közelmúlt hírhedt magányos elkövetői (pl. James Holmes, Adam Lanza vagy Anders Behring Breivik) internetes kapcsolatainak feltérképezésével és az általuk írt fenyegető üzenetek statisztikai feldolgozásával igazolták, hogy a későbbi merénylők internetes aktivitása a merénylet előtti hetekben-hónapokban lecsökkent. A kriminálpszichológusok ezt azzal magyarázzák, hogy a merénylet előkészítésének tervezgetése elég muníciót nyújt a beteges gyűlölet kiéléséhez, illetve az elkövetők óvatosságból, tervük eltitkolása végett jegelik azokat kapcsolataikat, amelyek felfigyelhetnének rájuk. Ugyanezekről az elkövetőkről azt is megfigyelték, hogy a merénylet napján teljesen egyértelmű, a merényletre utaló jelzést adnak a külvilágnak, például a Twitteren vagy a Facebookon. Nyilvánvaló, hogy ha a terrorelhárítás ezen a ponton szerez tudomást a merényletről, már nincs ideje közbeavatkozni.
A magányos elkövető társadalmi beágyazottsága. Még az egészséges társadalmak is rengeteg sérült személyiséget termelnek ki, és bármelyikükből kikelhet egy Anders Breivik. A mai magyar társadalom a felemásan sikerült rendszerváltás és az elmúlt évek baloldali-liberális kormányainak a jellegzetes magyar történelmi sajátosságainkat negligáló szociális és gazdaságpolitikája miatt rengeteg belső, lassan gyógyuló sérüléstől szenved. A 2010-ben hatalomra került politikai erők helyesen ismerték fel, hogy egy meritokratikus, a kapcsolatok helyett a személyes érdemeket, a munka kiválóságát, az egyéni teljesítményt jutalmazó, annak pozitív visszacsatolást nyújtó társadalmi rendszer fordíthatja meg a káros tendenciákat. Ennek megfelelően gyors, határozott és célirányos közjogi átalakításba kezdtek, és ennek első eredményeit már mutatja a nemzeti jövedelemben mért gazdasági teljesítmény, a reprodukció, a közteherviselés igazságossága, a versenyképes tudás felértékelődése és a nemzeti tőkeakkumuláció. Ez a mély beavatkozás azonban sokak érdekeit sértette. Mint minden forradalmi változás idején, jelen korunkban is kialakulnak a változásokat nem értő, ezért azokat elutasító magatartásminták. Hiba lenne tagadni, hogy az intézkedéseknek óhatatlanul vannak kárvallottjai, köztük olyanok is, akik a korábbi, nem meritokratikus rendszer belső mechanizmusai ellenére képességeik, tudásuk, munkájuk révén tettek szert vagyoni előnyökre vagy társadalmi pozícióra. Ők idővel elveszítették versenyképességüket, de megszerzett helyzetükhöz görcsösen ragaszkodva a meritokrácia elutasítóivá, az ancien régime szekértolóinak uszályába sodródnak. Az így lecsúszó rétegek körül kialakuló társadalmi közeg melegágya lehet a fent leírt pszichés derogációnak.
A terrorelhárítás lehetőségei a magányos elkövető beazonosításában és a prevencióban. A magányos elkövető az őt körülvevő társadalmi közeg terméke. Rendőrszakmai szempontból tehát elsődleges ezen társadalmi közeg feltérképezése, megfigyelése, a kialakuló belső folyamatok kockázatainak modellezése. A rendszerváltás a személyes szabadságjogok szélsőséges előtérbe állításával leépítette a korábbi években kialakult, magas szintű operatív kapacitásokat. Alapvető nemzetbiztonsági érdek a társadalmi átalakítások ellenzőinek azonosítása, ismeretőseik, szociális hálózatuk feltérképezése és megfigyelése. A célcsoportok beazonosításában elsődleges az elmúlt évek átalakításait nyilvánosan ellenző, politikailag aktív személyek operatív nyilvántartásba vétele. Ténylegesen azonban ennél tágabb az a környezet, amelyik a magányos elkövetőt kitermelheti. Ez a kör egy részről az olyan, egzisztenciális veszteséget szenvedett csoportokat öleli föl, mint például a 98%-os különadó alanyait, a rendvédelmi szakszervezetek tagjait, a volt magán nyugdíjpénztárak tagjait, a volt trafiktulajdonosokat, a (volt) takarékszövetkezeti tagokat, a tartósan munkanélkülieket, másrészről a szélsőséges eszmékhez vonzódó csoportokat, mint például a baloldali (jórészt zsidó identitású) filozófusokat és művészeket, a Magyar Gárda tagjait, a bankárokat, a homoszexuálisokat, a neonácikat és a radikális kerékpárosokat.
Az operatív információgyűjtés módszerei az elmúlt évtizedben jelentősen átalakultak. Az elektronikus levelezés szűrése, a közösségi oldalak üzemeltetőitől kapott szenzitív információk és a mobilkommunikáció matematikai elemzése a korábbinál sokkal alaposabb adatgyűjtést tesz lehetővé, és mindezt éppen azokon a technológiai felületeken, ahol a potenciális elkövetők elsődlegesen kommunikálnak. A reaktív adatgyűjtés mellett azonban egyre nagyobb teret nyer a proaktív adatgyűjtés is. A magyar terrorelhárítás számos portállal, hírgyűjtő oldallal és fórummal tart fenn operatív kapcsolatot. Jó ötletnek tartjuk a moderálatlan „civil" hírgyűjtő oldalak (pl. mandiner, barikád, hunhir) üzemeltetését, ezek ugyanis mágnesként vonzzák a szélsőséges nézeteket osztó, instabil személyiségeket, lehetőséget adva közvetlen megfigyelésükre. A hozzászólók azonosítására alkalmas IP-címek gyűjtése nem ismeretlen a terrorelhárítás számára, a hozzászólások tartalmi elemzésére azonban a civil politikai vezetés eddig sajnálatosan kevés kapacitást allokált. Megfontolandó a statisztikai elemzés módszertani eszköztárának kidolgozása is. Ahogy korábban említettük, a hozzászólások számában a hirtelen kiugrásokat követő visszaesés előjele lehet a magányos elkövető aktív fázisba lépésének, és ez lehet az utolsó alkalom a merénylet előtti beavatkozásra.
Összefoglalás. A hazánkban az elmúlt években lezajlott, robbanásszerű társadalmi-gazdasági átalakulás megnövelte a magányos elkövető felbukkanásának kockázatát. A terrorelhárítás adekvát megelőző intézkedései között kiemelten fontos a magányos elkövetőt potenciálisan kitermelő társadalmi csoportok azonosítása és nyilvántartása, a közösségi hálózatok feltérképezése és a megfigyelt személyek internetes aktivitásának tömeges statisztikai elemzése.
