Az Európai Parlament jelentős többséggel elfogadta a magyar jogalkotást elmarasztaló Tavares-jelentést. Orbán Viktor felháborodásában többször is elmondta, hogy ez egy Magyarország ellen irányuló "európai baloldali akció", és egy rakás külhoni magyar politikus azonmód felsorakozott mögé. Az orbánistáxerint ha nekik van egy fős többségük, akkor amit tesznek, az emberek akarata, aminek végrehajtására őket közvetlenül a nemzet hatalmazta fel — ha viszont 1/3 alatt maradnak (mint 1994-ben), az súlyosan veszélyezteti a demokráciát, és szükségessé teszi a jogalkotás teljes menetének megváltoztatását, hogy a 2/3-os törvényeket 2/3-dal ellenükben juszt se lehessen elfogadni. Az eredményt egyébként is szorosnak tartja, mondván, hogy „a Tavares-jelentést 331-en nem szavazták meg, 370-en pedig megszavazták” — azaz a tartózkodókat simán beszámolja „meg nem szavazóknak” (épp így mondhatná azt is, hogy 249-en elutasították, 452-en viszont nem utasították el). Ez az írás azonban nem miniszterelnökünk demokráciafelfogásának sajátosságairól szól, hanem az Unióéról és annak gyakorlati következményeiről.
Még egy kitérő erejéig azonban figyeljünk fel arra, hogy Viktorunk az általa „baloldalinak” nevezett, aknamunkás és nemzetellenes tömbbe simán beleszámolja a liberálisokat mind egy szálig. Emlékezzünk azokra az időkre, amikor ő volt kis hazánkban a „liberális eszme” (egyik) vezérszónoka, a nemzetközi színtéren pedig a Liberális Internacionálé alelnöke! (Ugye, mennyire vidámabbak vagyunk máris?) "Az Európai Parlament igazságtalan döntéséről" című, napirend előtti felszólalásában azt taglalta,hogy a jelentés elfogadásával az Európai Unió csorbítja egy tagállam szuverenitását, ezzel veszélyezteti egész Európa és az Unió jövőjét.
Tényleg csorbítja-e? Az EU döntéshozatali mechanizmusának közismert és igen jelentős impotenciája értelmében a határozat semmilyen, Magyarország elleni szankciót nem tartalmaz. Vannak viszont benne ajánlások. Ha azokat elfogadjuk, jó, ha nem, akkor az ellenőrzésükre létrehozott „trojka” felkérheti az elnökök értekezletét az EU-szerződés 7. cikk 1. bekezdés szerinti eljárásra (aminek megindítására semmi esély). Tehát a határozat azt mondja ki, hogy ejnye-bejnye. Nem vesztünk szavazatot, nem vesztünk egy fillért se. Annyi van, hogy az imént emlegetett „liberális szellemiség” fontos elemeként mindnyájan elmondhatjuk a véleményünket egymás tevékenységéről — pontosan ezt teszi Orbán, amikor „nem létező testületnek” nevezi a trojkát, amivel „nem kíván együttműködni”. Nem is kifogásolja ezt senki: éppen úgy elmondhatja a véleményét, mint bárki más.
Mi hát ennek az egésznek az értelme? Miért vajúdnak a hegyek, hogy végül mexüljenek egy ejnyebejnyét? Hát a látszatért. Az Unió kinyilvánítja, hogy nem tartja elég gusztusos helynek Magyarországot, mi pedig válaszul kinyilvánítjuk, hogy nem tartjuk elég gusztusos helynek az Uniót. (Vigyázó szemünket a testvéri Azerbajdzsánra vetjük, címerünkben a szent koronát szent baltára cseréljük, és elgondolkodunk azon, hogy a mi istenünk utolsó prófétája nem Jézus volt, hanem egy bizonyos Mohamed nevezetű…) Na jó, jó, de mi következik ebből?
Egy ismerősöm gumi cipőtalpakat akar gyártani. Talált hozzá egy egyiptomi partnert, aki hajlandó a kellő pénzzel betársulni. Na jó, jó, de hol? — Hát Magyarországon semmiképpen — mondta az egyiptomi. — Az az ország nem stabil.
Így hát az üzemet (nem nagy, kb. 50 fős) Erdélyben építik. Románia Egyiptomból nézve megbízhatóbb környezetnek, fejlődőbb gazdaságnak látszik (valszeg az is).
Azt, amit az EU velünk tesz (akár a Tavares-jelentéssel, akár a különféle eljárásokkal), hitelrontásnak hívják. Azt, amit az Orbán-kormány velünk tesz, amikor szembemenetel az EU-val, ugyancsak — és ezek egymást erősítik. 2011-ben derék barátaim a Galyaságban megkérdeztek, mi a véleményem Orbánról és az ő kormányzatáról? — Ezek a fiúk undorítóak — mondtam nekik — de az előzőek meg kártékonyak voltak.
Tévedtem, és ezért kérem minden érintett szíves elnézését: ezek is kártékonyak. Legalább annyira.
