A turul alakja nemcsak a magyar hitvilágban, de a teljes eurázsiai sámánizmusban a mai napig fellelhető, érdekes, visszatérő jelenség. A sámán (nálunk táltos) repülésének, a különféle világok közötti utazásának fő kifejezője. Az eurázsiai sámánok hite szerint az első sámánasszony egy sastól szülte világra az első sámán férfit amint ez Emese álma című legendánkban is szerepel. A sámánikus hit maradékát őrző eurázsiai népek mindmáig gyakran állítanak a világfát szimbolizáló, madaras oszlopokat. A rabló amerikai imperializmustól fenyegetett, baráti Észak-Koreában ezek az oszlopok védik a falvakat a bombázóktól. Az altáji törökök az ilyen oszlopokat egyenesen turunak nevezik!
Hazánk idegen mexállásának idején, a hanyatlás jeleként ez az ősi szó teljesen kikopott a használatból, és csak XIX. századi költőink hozták vissza. Nem véletlenül tekintjük azt az évszázadot népünk legdicsőbb korszakának! Ma, amikor ellenünk acsarkodik egész Európa, ahelyett, hogy a nemzetek feletti együttműködés rendszerét (NFER) építve felsorakozna 0. Viktor zászlaja alá, minden korábbinál nagyobb szükségünk van a mi turulunkra és az ő segítségére.Fohászkodjunk hát együtt hozzá, szavaljuk az új időxavát megértő költőink csodálatos verseit, melyekből alább egy kedvcsináló válogatást olvashattok.
A Vincentblog többször (és jellemző módon egy Jobboldali költők borzalmasan gyönge verseinek nevezett sorozatban) közölt már turulos verseket (XXVIII., XXIX., XXX., XCVI.), de akkor egyfajta ironikus, azok tiszta és magasztos jelentését kiforgató szövegkörnyezetben. Ha a kísérő megjegyzéseket mellőzve újraolvassátok azokat a költeményeket is, eltölthet Titeket a kereszténység eme mostani, legmagasztosabb ünnepéhez illő öröm, és egyfajta teljesség, amitől boldogak lehettek, mint a jóllakott napközisek.
Huszár Mária:Turul madár vezess minket!
Turul madár védő szárnya,
Emese álmát vigyázta,
ős-anyánknak minden álma,
valóság lett,- a Kárpát-Hazában
otthonra lelt Árpád népe.
Ősi rege, ősi ének,
dobszóval üzenjük Emesének,
megüzenjük ős-anyánknak,
nem eshet bántódása
a Turul madárnak.
Befogadott kóbor népek,
a Turul felett ítélkeztek,
magyar irtó gaz hatalom,
a nép válasza NEM, NEM
a Turult nem hagyom.
Turul madár, szabad madár,
a távoli sztyeppéken
őseink felett szállt,
a Vereckei-hágóra
értünk rátalált.
Dacolva lázad a vérünk,
árulók, most mi ítélünk,
megvédjük őseink madarát,
és nem adjuk senkinek
a szent Kárpát-Hazát.
Turul madár vezess minket,
szállj magasan, fényesen,
Árpád népe vigyáz majd Rád,
hűtlenek Hozzád nem leszünk,
felébredt végre nemzetünk.
Gavallér János: Turulmadár
Tépjétek szét rongy testem,
de a turul fennmarad,
vérrel írja az égbe:
Sikolt az igazság,
sikolt népem lelke!
Élő turul az oltár,
mert lelkünkbe oltották,
leborulok hozzád
csodás örökkévalóság,
égen szárnyaló szabadság!
Tépjétek hát rongy testem,
lelkem a széllel száll,
s vérrel írja az égre:
Szárnyal az igazság
az örök turulmadár!
Szuhanics Albert: Álmos
A Turulmadár árnya Emesének álma,
Elővetítette jöttét a világra...
Ki majdan a népét új földre vezeti.
Táltos királyoknak sora őt követi.
S az ősi legenda benne újra éled,
A Csillagok útja immár Álmosé lett.
Mely egykoron vala hősi ikrek nyoma,
Majdan ezen haladt a hun király tova.
Indul Szkítiából új hazába már most,
A Kárpát-medencébe viszi népét Álmos.
Hadak útján járva megérkeznek haza,
Ám Hungvárnál állnak négy nap, s négy éjszaka.
Az ősi isteneknek nagy áldozatot tevének,
S Árpádot választják meg az új vezérnek.
Négy nap és négy éjjel lakomáznak egyre,
Ezért vonultak fel Hungvárnál a hegyre...?
De hová lett Álmos, ki volt jövendölve,
Itt már mit sem közöl a legenda felőle...
Emesének fia, Álmos fejedelem -
Mi is történt veled Hungvárnál a hegyen?
Freyja: A történelem fájó sorai
Bús Kárpátok téli ormán
Sír egy hatalmas madár,
Elveszett népért folynak könnyei,
Elhulltak dicső népei.
Szárnyát megrázva lenéz a tájra,
Mi ezernyi sír hősi hazája.
Zeng egy hang, mely Árpádtól szól,
"hova tűntek a magyarok hazámból?
Ez az én országom, legyen szabad,
Jegyezzétek hát meg minden szavam:
Hitvány férgek, kik népemnek ártotok,
Itt tovább már nem maradhattok!"
Nyílik egy sír s kilép István,
"vezérem, a szabadságot visszaadnám,
De nem tehetem, mert holt vagyok,
S elhulltak a hős magyarok,
Hiába lettem alapköve az országnak,
Már minden igaz ember elfáradt..."
Újra nyílik egy koporsó, Béla lép ki,
"eltűnt innen már minden hazafi,
Én újraépítettem az országot,
Elhoztam mindenkinek a szabadságot!
Vad tatárok dúlták fel e földet,
De én újra várrá tettem a követ!"
Rákóczi hangja átszeli a pusztát,
"én visszahoznék mindent, ha hagynák,
Harcoltam már erős labancok ellen,
Vagyonomat vissza sosem kértem,
Mégis otthonommá más ország vált,
De mindig szerettem a hazát!"
Ropog a sírkő, Kossuth keze kinyúl,
"én megvívtam, mi az én háborúm!
Oldalamon a legnagyobb magyarok,
Dicső s fényes forradalmárok
Harcoltak s lőttek az országért,
Minket is sok bántás ért!"
Ötvenhat hősi halottja szól közbe,
"minden asszony férjét már eltemette.
Kegyetlen oroszok nyomultak hozzánk,
S azt mondták, a szabadságot hozzák!
Ehelyett tankokat s szenvedést,
S nem álltuk ki az utolsó verést..."
Árpád vezér könnyét törli,
"ezért álltam a hazáért ki?
Megérdemlitek-e e dús földet,
S a jelenkori kínos csöndet?
Nincsen itt már hazafi magyar,
Ki szabadságáért küzdeni akar..."
Bús Kárpátok téli ormán
Elpusztult egy dicső madár,
Könnyes szeme fénye kimúlt,
Nem bírta már a kínos bút...
Velünk halt meg Ő, oh Magyar!
S elfújja tetemét majd a vihar...
Gáspár Bence : Ó Turul
Csonka szárnyú angyal,
Könnye tör ki a magasba,
S vértől mocskosulva,
Iszapként hull a porba.
E kegyetlen torzulás hírére kelvén,
Lidércfénnyel testet öltvén,
Teliholdak éjjelén,
Két lábbal taposott a bűnösök
Csonthelyén.
Bűnük volt árulásuk,
S vesztüket hozták
A hazához hű álruhások,
Kik szentül őrzik a csillagösvényt,
A pogány magyar mennyek zöldjét,
Hol nincs helye a csonttalan szüzeknek,
Ősöket tagadó eretnekeknek.
Hát hívlak téged te angyal:
Vidd magaddal a MAGYART
vagy
Hagyd meg csak a MAGYART,
Hadd legyen végre büszke
A hét honalapító atya.
