Országh, mint minden nap, hét óra huszonhárom perckor ébredt. A felkelés természetéből adódóan hét óra huszonnégy perckor még nem hazudott. Kék a fű, zöld az ég, esik a nap, süt az eső - gondolta gyorsan. Ez elég lesz nyolcig. Aztán elkezdett kopogni a falon. Gyűlölte a szomszédot, mert az ellopta a kutyáját. Ezer évig enyém volt az a kutya - szokta mondogatni. Nem szerette a kutyát, egy sufniban tartotta, és időnként belerúgott. Szeretett belerúgni dolgokba. A gyerekeit is rugdosta, aztán mind elment, szinte mind, ki erre, ki arra. Időnként visszavágynak, mert megszokták azt a rúgást. A savanyú tejből készített pudingot is megszokták. Rossz mint a bűn, de emlékeztet valamire. Valami ismerősen rosszra.
Reggelire pörköltet evett. Hideg bélpörköltet. Régen jobb volt. Ezt is szokta mondogatni. Általában véve, Országh nagyon szeretett mondogatni dolgokat. Csinálni nem nagyon szeretett semmit, csak mondogatni, meg hideg bélpörköltet enni. Tulajdonképpen utálta a hideg bélpörköltet, magát az utálást szerette, az utálás lassan áthidegítette a szívét, és akkor elfogta az önsajnálat, és azt szerette a legjobban. Ezért ette a hideg bélpörköltet, és persze azért is, mert nem volt más.
Eleinte övé volt a szuterén, a biciklitároló, a sufni, ahová a kutyát zárta, és egy stég. Már nem emlékszik senki, hogy Országh hogyan költözött be a bérleménybe. Egyesek szerint néha rátörte az ajtót a szomszédokra, és kristálycukrot lopott a spájzból. Aztán a szomszédok nagyobb és erősebb zárakat szereltek az ajtókra. Ezt mindig felrótta nekik. Úgy érezte, hogy őt itt idegenként kezelik, még azt a nyomorult kristálycukrot is sajnálják tőle. De legalább övé volt a szuterén. Három stégem is volt - nem is folytatom, tudják, szokta mondogatni, sz.m. Pedig csak egy volt volt. Egy stég, egy szuterén, egy sufni, egy biciklitároló.
Beszélnem kell a Hangról. Országh időnként Hangot hallott. Nem hangokat, csak egy Hangot. A Hang mindig igazat mondott, amit Országh gyűlölt, egy tisztességes Hang hazudjon sz.m. egy Hang egyen hideg bérpörköltet sz.m. egy Hang rugdossa a kutyát sz.m. egy Hang az lopja a szomszéd kristálycukrát sz.m. De az a Hang nem evett hideg bélpörköltet, hanem inkább olyan klarinétszerű volt, vagy fagottszerű, ezeket hajlamos vagyok néha összekeverni.
Országhtól egyszer már elvették a szuterént, meg a biciklitárolót, sőt a rezsóját, a linóleumpadlóját és a Szaratov márkájú hűtőszekrényét is. Aztán lassan visszakapta őket, egyenként, csak azért, hogy utána újra elvegyék tőle. A kutyával együtt, de ezt már mondtam. És aztán egyedül maradt a lakásban a Hanggal.
Országh egy kombinátban dolgozott, Voltak akik nagy, kék, fényes dolgokat csináltak a kombinátban, amelyek időnként berregtek, voltak akik kicsi, gömbölyű, puha dolgokat, amelyeket meg lehetett érinteni. Országh nem egészen tudta, hogy mit csinált, valamilyen kapaszerű dolgot, amelynek egészen rövid nyele volt, kellemetlen fogással, nevezzük röviden Dolognak. Országh gyűlölte a Dolgot. Eleve felháborítónak tartotta, hogy neki Dolgot kell csinálnia, amikor nagy, kék, fényes vagy kicsi, gömbölyű, puha dolgokat is csinálhatna. Az egyetlen öröme az volt, hogy pocsék Dolgokat adott ki a kezéből, megbízhatóan pocsék Dolgokat. Ezt ő a világ igazságtalanságával szembeni ellenállásnak tartotta, pedig csak képtelen volt jól csinálni a Dolgokat.
El kell mondanom, hogy Országh időnként elaludt a munkahelyén, általában ebéd után, és olyankor a Hang csinálta a Dolgokat. És azok a Dolgok, bár nem voltak nagyok, kékek és fényesek, kicsik, gömbölyűek és puhák, de örömmel töltötték el a többi embert a kombinátban. Egy idő után elnézték Országhnak, hogy munkaidőben alszik, sőt bátorították is az alvásra. Megszerették a Hangot. Nem tudták élesen megkülönböztetni Országhtól. A Hang bizonyos értelemben hasonlított Országhra, csak ami Országhban visszataszító és szánalmas volt, az a Hangban vonzó és érdekes.
A történeteknek általában véve (á.v.) van kezdete és vége. Á.v mindennek van kezdete és vége. Ennek a történetnek nincs. Országh és a Hang ma reggel nyolc óra tizenkettő perckor is elindult a kombinátba. És holnap is el fog indulni, és az idők végezetéig így lesz minden reggel nyolc óra tizenkettő perckor. Nem tehetünk mást, csak reménykedünk, hogy egy nap Hang egyedül száll fel a trolibuszra, mellénk ül, tekintete átmelegíti a szívünket, és mi megkínáljuk mogyorós csokoládéval.
