"A szabad demokraták az MSZP szövetségeseként nem tudták megőrizni önazonosságukat, és kikerültek az Országgyűlésből, míg a Fidesz 1994-ben pártszakadással járó függetlenség mellett döntött, azonban négy év múlva kifizetődött döntésük, amikor kormányra kerültek. Az LMP azért is rosszul tette volna, ha csatlakozik az Együtt 2014-hez, mert azt jórészt az a politikai elit támogatja, amellyel szemben az LMP saját magát is meghatározta a 2010-es parlamenti választásokon." (Lánczi András Balambér)
"A hosszas vita után 87:77 arányban meghozott döntéssel az LMP a nehezebb és bátrabb utat választotta." (mandiner)
"Szombat éjszaka valami új kezdődött Magyarországon. Szombat éjszaka olyasmi történt Csillebércen, mint ami megtörtént csaknem hetven esztendeje Szárszón, negyedszázada Lakitelken, s megtörtént egy tavaszi éjszakán a Bibó István Szakkollégium alagsori termében. Született egy bátor csoport, amelyik hajlandó végre feladni az olcsó és hazug kompromisszumokat és meri-e vállalni a maga igazát." (Boldogok a sajtkészítők)
"A politika a kompromisszumok művészete, különösen azon néhány kompromisszumé, amelyeket erkölcsi okból nem szabad megkötni. Hosszú-hosszú évek óta ez az első erkölcsi alapú NEM a magyar politikai életben." (Paranoid Android)
"Az LMP a döntés értelmében megmaradt azon az úton, amin a megalakulása óta elindult. Az identitásépítés és az imázspolitika fontosabb, mint a hatalomra kerülés szempontja." (G. Fodor Gábor)
"Sokkal jobban járunk, ha Orbán Viktor és társai arra kényszerülnek, hogy négy vagy annál több céltáblára kell lőniük egyszerre" (Schiffer András)
"Szeresd ellenségeidet, hisz ők mondják meg, hol hibáztál." (Benjamin Franklin)