"Az új miniszterelnök, annak a kormánynak a miniszterelnöke, aki a szabad Magyarország
történetében elsőként kerül hatalomra választási felhatalmazás nélkül,
éppen Szent Mihály napján lépett hivatalba. Szent György napján, kihajtáskor,
mindenki lehet pásztor, de Szent Mihálykor, behajtáskor csak az pásztor, aki elszámol."
Juon Táre, birkapásztor
A hírek szerint Sárváron tart előrehozott Szent Mihály napot a jó pásztor. Igaz, nem pont úgy, ahogyan nyolc évvel ezelőtt még fontosnak tartotta volna, de hát ezt a pásztort nem is a következetességért szeretjük, hanem… hanem… öööö, ha nem, hát nem! Szóval fújja furulyáját, terelgeti nyáját, legeltetek eleget a nyári legelőkön, hessapicsába, vissza a karámba, termelni a gyapjút az embereknek! A pásztor legalább a viccben elszámol: negyvenkilenc, ötven, ötvenegy, szervusz, drágám, ötvenhárom, ötvennégy..., nyilván, úgy általában a pásztorok a valóságban is, hiszen ki az a hülye, aki úgy bízza rá a jószágait bárkire is, hogy behajtáskor sem rovancsol, már ugye ki az a hülye a magyar választópolgáron kívül, mert az tippem szerint pontosan így fog eljárni, és most már csak az a kérdés, hogy ez a fajta gondosság mennyire róható fel neki. Lássuk előbb, hogyan készül Szent Mihály napjára az aktuális pásztor:
Forrásaink szerint a párt mégsem fog elveszni a részletkérdésekben, a Fidesz a múltértékelés helyett a jövőbe tekint, és már most elkezdi a felkészülést a 2014-es választásokra. „Nyilván lesz aktuálpolitikai helyzetértékelés, a miniszterelnök beszélni fog a párt és a kormány jelenlegi helyzetéről, az őszi teendőkről, de ez a frakcióülés már ráfordulás lesz a 2014-es kampányra”
Sőn. Szent Mihály napján nem számolgat, az ilyesmit magától nem, csak mástól követelné meg, hanem a tételes rovancs helyett értékeli saját magát (rágom le körmöm az izgalomtól), majd egy határozott mozdulattal ráfordul a szerre. A 2014-es választásokra. Mert az embereknek ez a fontos, a jövőbe tekintés. És lássuk be, ebben az emberek verhetetlen. Sajnos.
Leginkább azért, mert nincs valós, hihető alternatívája.
Örvendetes, hogy azért néhányan csak eljutnak végre arra az apró felismerésre, hogy pusztán a kritikájával ennek a nagyon elcseszett shareware programnak (igen, annyira elcseszett, hogy sokunk számára ez egy fizetős shareware, de sajnos sokunk, túl sokunk még ezt sem veszi észre) nem lehet elhajtani Orbánt. Mi hozzá vagyunk szokva a kritikához, morgunk egyfeszt, évszázadok óta, Babette anyó hozzánk képest a pozitív gondolkodás szobra. Morogtunk Kádárra is, de ha az a rendszer nem teszi meg nekünk azt a szívességet, hogy megbuktatja saját magát, nos, akkor talán még mindig Népköztársaság lennénk, előre a Lenini úton! A rengeteg „nem!” mellett kéne valami „igen!”-t is mondani. Orbán azzal lett kiskirály, hogy mondott. Homályosat és számonkérhetetlent, de legalább hihetőt. Ha most azzal jön nekem valaki, hogy á, nem, szerinte az nem is volt hihető, akkor ugyan, magyarázza már meg, hogy úgy mégis, mi a hihetőség kritériuma ha nem az, hogy 2,7 millió ember bizonyítottan elhiszi!
Tehát ott tartunk, hogy kéne valami, ami végre túllép ezen az „Orbán szar!” trivialitáson, valami, ami legalább valamelyest víziónak látszik, és hihető.
Arra baszunk rá 2014-ben, hogy ilyesmi nem lesz. Nincs, nem nagyon van kitől várni. Az értelmiségi elitünk megszólaló része olyan, mint a hatéves gyerek, picit már unja az indiánosdit és unalmában politikacsinálósdit játszik, legyen Róna Péter a kiráj, ez a négy szem krumpli a mi csapataink, és így vesszük be Párizst, Kuzmin Kuzmics elvtárs! Spekulálnak, hogy ha kiengedjük a langyosvízből a hideget lesz nekünk forróvizünk, a kopaszra.
Az értelmiségi elitünk csöndben maradó része valószínűleg azért hallgat, mert neki legalább van annyi esze, hogy utánaszámol a dolgoknak. Megértette, hogy ugyan vízió nélkül nem megy, de az is csak szükséges, és nem egyben elégséges feltétele is a változásnak. Kell hozzá hihető szervezettségű és hihetően ütőképes erő, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most: pártnak. Tudják, hogy ilyesmit nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra venni a CBA-ból, pláne, ha azt is tudják, hogy a párt az igen-igen sok pénzbe kerül, ami nincs. Tudják, hogy milliárdok nélkül nem megy, és hogy milliárdok sajnos nem teremnek minden bokor tövén. Szelíden megmosolyogják az elitünk azon megszólaló részét, aki erre azt mondja, hogy dehogynem!, és mikor a „hogyan”-ra terelődik a szó elkezdenek összeadni mindenféle internetes lájkokat, ésatöbbi, lásd az előző bekezdést. Tehát maradnak csöndben, mert nem tudnának mit mondani, illetve csak ezt, a „nincs válasz!” választ mondhatnák, azt meg minek.
A pártoknak pénzük, szervezettségük ugyan lenne valamekkorácska, de ott meg a kontraszelektált hülyék ülnek rajta, akiknek lassan évtizedek óta nem volt egy épkézláb ötletük, de a rajta üléshez annyira hozzászoktak, hogy a pártot, a pénzt és a szervezettséget a világ összes sebésze semmilyen bravúrműtéttel le nem tudná operálni a seggükről. Mondjuk nincs is semmi kockázat a láthatáron, oda, tehát a pártokhoz ma már komoly ember, pláne fiatal nem megy, csak olyanok, akik még a striciséghez is hülyék, vagy túl erkölcsösök. Menekülőpálya gátlástalan idiótáknak, ez van. Maradnak nyeregben az odakozmált vének, legfeljebb lecserélik egy picit hosszabbra a zsinórt a marionettbábukon.
A civilekről egy szót se, két év alatt nem voltak képesek arra se rájönni, hogy mit jelentene a nevük valójában, mi maradt? A semmi, az maradt.
Letölteni 2014-ben az orbanviktor2.0-át, elhinni, hogy shareware, hogy ingyen van, elhinni azt is, hogy nekünk más hosszú ideig nem is lehet és megpróbálni házilagosan reszelni hozzá olyan peccseket, amivel úgy tessék-lássék módon mégiscsak használni tudjuk. Kádár élt, Kádár él, Kádár élni fog, szenteltessék!
