Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.
Az orbánizmus apologétáihoz és haszonélvezőihez szólnék most, röviden. Mondok egy vicceset: önből is lehet Ángyán. Ön erre most legyint, és én megértem önt. Megértem, hogy rengeteg munkája, ideje, érzelme fekszik Orbánban, és azt is megértem, hogy tízegynéhány év elköteleződését nem lehet egyik percről a másikra kidobni a szemétbe. Én még azt is megértem, hogy maga Ángyán sem hitte volna el nekem egy évvel ezelőtt, hogy belőle is lehet ebben az országban Ángyán. Ez van, mindennek ára van. Csak éppen piac nincs, így Ángyán a rajongásáért most annyit fizet, amennyit a rajongása tárgya jónak tart. Alkalomadtán ön miért úszná meg olcsóbban?
Bóbita, Bóbita játszik,
Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.
Ángyán elhitte, hogy rá tényleg szárnyat igéztek, hogy neki tényleg csókot ígértek. Ma már talán nem hiszi, hanem azt hiszi, amit én hittem és hiszek még ma is: hogy ráült és röptette. Amint hogy az egyéb malacokra is. Amint hogy az egyéb malacokat is kikacagta, ha már nem úgy röpültek, ahogyan azt ő elvárta. Vagy ha már nem volt szüksége az ő röpülésükre, és ezt a buta malaca nem bírta megérteni, ha nem bírt a fenekén megülni és ő mindenáron röpülni akart. Malac ebben az országban csak akkor röpüljön, ha ő azt úgy akarja. Ellenkező esetben üljön meg csöndben a seggén, majd szólítjuk, ha. Ne élj, mikor nem akarom. Kushadj, csihadj, játszd a rád osztott szerepet. Az ő sorsának alkatrésze légy. A semmiért, egészen.
Bóbita, Bóbita épít,
Hajnali köd-fal a vára,
Termeiben sok a vendég,
Törpe-király fia-lánya.
Az orbánizmus apologétáihoz és haszonélvezőihez szólnék most, röviden. Mondok egy vicceset: önnek sokkal rosszabb lehet ez az építmény, mint nekem. Én ugyanis semmi jót nem gondolok róla, semmi jót nem várok tőle, ezért belőlem soha nem lesz Ángyán. Nem adom meg nekik a lehetőséget. Én még csak a vendégük se leszek. Hidegháborút vívok a közzel, hogy belőlem ne csinálhasson Ángyánt. Nem is csinálhat. Viszont önből bármikor. Elég, ha egyszer eszébe jut, hogy ma mégse lépne egyszerre. Persze, igaza van, ilyesmi nekem is sűrűn eszembe jut, de velem mit tehetnek? Legfeljebb nem kapok rétest estére. Na és, én pont ezt várom ettől a rendszertől, van egy jó adag bespájzolt rétesem, minimum tíz évig kihúzom vele. De önnek nincs, vagy ha van, azt öntől elveszik. El kell venniük. Tőlem nem, öntől igen. Ezt kívánja a rendszer logikája. Nem hiszi? Olvasson MTI-t!
Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,
Szunnyad az ág sürüjében.
Egyszer mindennek vége lesz. Hogy milyen és mikor, nem tudni. Még az is lehet, hogy csöndes. Elpihen őszi levélen. A sárga Dácia nem zárható ugyan ki, de nem is valószínű. Káeurópában időnként még a tragédia is komédiába fullad. Két csiga fogja őrizni álmát, de mi lesz önnel? Ki fogja majd akkor önt röptetni? Vagy legalább szárnyat ki igéz önre? Kitől kap ön színházat, egyetemi tanszéket, kutatóintézetet, bármit? Ki áll majd szóba önnel, ki lesz az, akinek lesz majd gyomra ahhoz, hogy elviselje azt a gusztustalan iszamót, ami az évek során a sok csúszás-mászástól önön megképződött? Félre ne értse, lesz majd ilyen, mert nincs az a gusztustalanság, ami ne lenne valaki számára kívánatos, de vajon jó lesz-e ez önnek? Vagy már ennyire minden mindegy lenne?
Az orbánizmus apologétáihoz és haszonélvezőihez szólnék most, röviden. Mondok egy vicceset: talán még mindig lenne remény. Halvány. Reményecske. Ha ön merné elgondolni azt, hogy akármikor, bármelyik pillanatban önből is lehet Ángyán. Forgassa meg a gondolatot a fejében: ön kerül ilyen helyzetbe. Azt hiszi, hogy önnel nem fogják ugyanezt megcsinálni? Miért ne tennék? Megtehetik? Tett valamit ön azért, hogy ezt ne tehessék meg? Mit? Magára kent újabb két kiló iszamót, hogy hátha így képes lesz kisiklani a kezükből, ha? Ángyánnak sikerült? Az ön egyedüli reménye egy olyan ország, ahol ezt nem tehetik meg. El tud ön egy ilyen országot képzelni? Pedig ez lenne az ön utolsó reménye. Egy olyan ország, amelyikben önből nem lehet egyik napról a másikra Ángyán.
Ennek a kálója, a járulékos kára az, hogy belőlem sem. Már ugye ha én mégiscsak megadnám a lehetőséget neki, hogy belőlem is Ángyánt csinálhasson. Ha beszüntetném a magyar állammal a csöndes hidegháborúmat. Ha lenne, ha egyáltalán akarnám, hogy nekem is legyen bármiféle közöm a közhöz. Tudatosan, szándékoltan. A procedurális demokrácia már csak ilyen, az igazságos eljárás sajnos, nomen est omen, olyan, hogy abból akár én is kijöhetek győztesen. Időnként. El tudná ezt ön alkalomadtán viselni? Ismétlem, cserébe önből se lehetne egyik napszakról a másikra Ángyánt csinálni. Olyan súlyos engedmény lenne ez? Mihez képest?
Röpteti és kikacagja.
