Sajna, a múlt hét kimaradt, mert OTKÁ-ra kellett hajtani, és az döglesztő. E héten tovább illusztráljuk, mi az, amit a JOBBIK magyar kultúrának tart: mi is lehetne autentikusabb forrás ehhez, mint a http://www.jobbik.net? Na ugye...
Szögezzük le: idézgetésünk nem öncélú, nem afféle köldöknéző szépelgés. Azt kívánom bemutatni, mire számíthattok 2018 után, amikor a papírforma szerint Orbán–Vona koalíció alakul — hacsak el nem zavarjátok addig a szocik önmagukat és pártjukat is tökéletesen lejáratott vezetőit, nem csináltok üzemszerűen működő szervezetet az LMP-ből, nem szereztek mintegy 4 milliárd forintot egy "Rendes Emberek Pártja" típusú, új izé alapításához és beüzemeléséhez vagy nem műveltek csodát (a felsorolt lehetőségek közül tán ez utóbbi tűnik a legvalószínűbbnek). Szóval, ha kellőképp elborzadtok a magyar kultúra jobbik jövőjén, talán mégiscsak belátjátok, hogy a fenti lehetőségek bármelyikének valóra váltására pontosan egyféleképpen van esély: ha nekifogtok. Ti, magatok. Nem másra és nem valami Nagy Integrátorra várva, sőt, ha jelentkezne ilyen, hát annak ellenében. Különben ezt kapjátok:
Hazánk kincsét szerteszórva
Ugye féltek, ti bitangok?!
Megvéd majd a népharagtól?
Országunkat szipolyozók!
Minket mi véd a nyomortól?
Hat éve, hogy dõzsöltök már,
A türelmünk végét járja.
Nem vagyunk egy "kurva ország",
Mely tûr mindent, koncot várva.
Ünnepeink közeledtén
Szembenézni sose mertek.
Rendõrkordon védelmében
A nép nélkül ünnepeltek.
Ötvenhat évfordulóján
Ünneplés helyett mit kaptunk?
Kilõtt szemet, bevert fejet,
Belénk rúgva sajgott jajunk.
Márciusnak szent idusán
Sincs más jussunk, csak az égi.
Birka népnek néztek minket,
Pedig dacunk, jaj! - a régi.
Azt hiszitek, ti söpredék!
Mehet ez így mindig tovább?
Történelmünk itélete:
Lesz majd a nagy leszámolás!
Ugyanezt karakterhíven megtalálhatjátok úgy is, mint Szabó Zsolt: A semmi naplója (vers) című költeményét — az ismétléstől ehelyütt eltekintünk. Úgyhogy álljon itt inkább Szent-Gály Kata egy opusza — ez legalább látszólag más:
A kegyelem
Te soha többé nem leszel nyugodt,
és nem lesz tiéd a nyárspolgári béke,
mert beléd hullott az Isten vetése,
és azt kitépni nem lehet - vagy nem mered -
mert érzed, hogy éned jobbik része.
Azt megteheted, hogy sohasem kapálod,
hogy nem öntözöd, hogy szinte gyűlölöd -
de Harmat is van!
És néha akaratlan meglep, és elindul benned
egy gondolat..., egy meglátás...,
egy szó, egy - semmi,
és amit már kezdtél elfeledni,
vagy letagadni,
megint duzzad, újra él.
A gyökér, a mag, beléd fonódik és szárrá fakad,
és vakmerő kalandra bátorít:
kilépni önmagadból, az átlgosból -,
komolyan venni azt, amit hiszel.
Tulajdonképpen miért nem kezded el?
