(Ez eredetileg hozzászólás lett volna, csak túl hosszúra sikeredett.)
Szorgos hozzászólók itten különböző rovatainkban egyre gyakrabban fogalmazzák meg igényüket arra, hogy mi, vincentek ("a Vincent") most már aztán tényleg rukkoljunk ki azzal a programmal, ami mentén kis hazánk kijuthatna a nagy kakiból. Azt hiszem, jobb, ha még a csodaváró hangulat kiterebélyesedése előtt tisztázzuk: nem.
Nem, ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne kellene ilyen program: meggyőződésem, hogy éppen az ilyen program hiánya miatt süllyedtünk ilyen mélyre — és süllyedünk tovább, rendületlenül. Egy ország éppen elég bonyolult még akkor is, ha jól megy neki, és nem válságot kell menedzselni. Ezért aztán aki a programot odahaza a konyhaasztalon (Németh Miklós), szakértőinek bizalmas kis csapatával (Gyurcsány Ferenc) és egyéb ad hoc módokon alkotja éppen a piac (szavazóbázis) aktuális igényeinek kielégítésére, arról bizton tudhatjuk, hogy kárt fog okozni. Ha egyáltalán nem alkot ilyesmit (Orbán Viktor), akkor dettó — ha ráadásul ez egy önjelölt, de "a számtan terén komoly kihívásokkal küszködő" prófétába vetett, csodaváró hittel párosul, akkor a röhejt hamarosan a sajnálkozás, illetve lesajnálás váltja föl — ez már a szemlélők, illetve hitelezők alkatától függ.
Szóval, program kell, csak hát az egy bonyolult dolog. Ahhoz soxakember intézményes együttműködése kell nagy modellező háttérrel. Nem csak amikor éppen ráér az ember és kedve van hozzá, hanem nap mint nap, teljes munkaidőben, sőt. Ez ugyanis komoly munka az ehhez értő szakembereknek.
Ráadásul a szakmai hozzáértés még a munka elkezdéséhez sem elég: ahhoz ugyanis politikai megrendelés nélkül hozzá se lehet fogni. A politikai megrendelésben persze nem az adókulcsoknak kell tükröződniük, hanem a képviselni kívánt értékrendnek, mivel a politika — tehát a program is — alapjában két dologról szól:
1. Kitől mennyi pénzt szedünk be közös céljainkra;
2. milyen célokra fizetjük ezt ki, és hogyan.
Tisztelettel jelenthetem, hogy egy elképzelt vincentes program már a szakértő fázis előtt lehetetlenül el, de tökéletesen, méghozzá az egységes értékrend egységes hiányán (ha szabad ilyen szép képzavart)... Mi, vincentek ilyen kis sokfélék vagyunk: nemcsak politikai nézeteink különböznek egészen drasztikusan, de értékrendünk is. No persze, nem mindenben, elvégre akkor nem lehetnénk közösség, nem lehetnénk "a Vincent" (márpedig a csapat története 11 évre követhető vissza). Legfontosabb közös értékünk — már ahogy én látom — az, amit anno Mao elvtárs úgy fogalmazott meg, hogy "Hadd virágozzon száz virág!". Hadd.
Na, szóval kellemesen legyezgeti az ember hiúságát, amikor tőle várják a világ megváltását, csak hát megváltó kevesebb születik, mint ahányra igény lenne. (Ha meg mégis, hát annak se könnyű, de most nem erről van szó.) Köszönet mindenkinek, aki megfontolandó gondolatokat talál itt oldalunkon: ha talál, már nem koptattuk a billentyűket hiába. De ennyi és nem több: legnagyképűbb pillanataimban a rendszerváltást előkészítő kisebb szellemi műhelyek egyikének képzelem magunkat.
Ha csak egy kicsit is igazam van ezekben, mindjárt itt lesz néhány vincent, elmondandó, hogy ez az egész úgy hülyeség, ahogy van, de ez természetes, elvégre tőlem eleve nem várhattak semmi egyebet.
