1938. június 19-én Magyarország válogatottja 4-2-re vesztett a III. világbajnokság döntőjében Olaszország ellen. 1986. június 9-én csapatunk a franciák elleni 0-3-mal a csoportmeccsek után elköszönt a XIII. VB-től.
Ez a két történet fogja keretbe Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly időutazását a magyar futball múltjába. Némi csavarral persze, mert 38 csodája, a méltó kezdés után visszább is tekintenek, egészen a hőskorig.
Királyok és elődeik
Amikor pl. Hajós Alfréd játékosként, bíróként és szövetségi kapitányként is szolgálta a foci ügyét.
Amikor az Osztrák-Magyar Monarchia két fele jóformán csak egymással meccselt.
Amikor a karikalábú Schlosser Imre rugdalta tömegszám a gólokat.
Amikor Schaffer Alfréd lövései elől inkább félreálltak a kapusok.
Amikor Európa legelegánsabb hálóőreként Zsák Károlyt tisztelték.
Amikor 24-ben 3-0-ra kaptunk ki olimpián Egyiptomtól, mert kudarcok akkor is voltak.
Amikor 29-ben a Fradi Montevideóban verte a kétszeres olimpiai bajnok uruguay-i csapatot, mert sikerek 38 előtt is voltak.
A szerzők nem szimpla focitörténetet írnak. Kortörténetet is. Történelmet. Okosan válogatnak a jellemző tények között.
Hogy pl. miért nem lehetett magyar futball-profizmus a 20-as években az akkori politika ellenében?
Hogy a korabeli mintakapitalista, Aschner Lipót hogy építette fel a 30-as, 40-es évek nagy Újpest-jét, mondván, inkább meccsen,mint kocsmában akarja látni a munkásait. Hogy Dietz Károly, a 38-as VB-kapitány 19-ben rendőrparancsnokként felelt Kun Béla letartóztatásért és hogy többek között ezért is lehetett focikapitány.
Hogy Erdély visszacsatolása meghozta a 40-es években az első vidéki bajnokot. A Nagyváradi AC játékosai közül többen játszottak a magyar és a román válogatottban is, a jobbszélen (!) meg az ifjú Lóránt Gyula rohamozott.
A könyv hármas tagolást követ: a kezdetek után mutatja be a királyokat, két VB-döntő ezüstérmeseit, ami különösen a mára nagyon elfeledett 38-asok miatt fontos.
Volt egy csapat, ahol a balhátvéd Bíró Sándor villamost vezetett, ahol a középcsatár Turay József kenyeret sütött, ahol a legismertebbnek számító Sárosi dr. jogászként is jól helytállt egy vállalatnál.
Egy csapat, amelyet felforgattak az olaszok elleni döntő előtt, mert fontos volt a sport(?) barátság. Az 54-es történet jóval közismertebb, itt a háború utáni újrakezdés, a sportpolitikai háttér kibontása, a kor irgalmatlan terrorja joggal kapott nagyobb hangsúlyt.
És persze a nagy diadalok, a helsinki arany, a 6-3, a 7-1, a római stadionavató, a 100. osztrák-magyar, a svájci VB- a csodaévek.
(A királyi fejezet Dénes Tamás és Hegyi Iván munkája)
Hercegek és a Császár
1958-ban színre lép Albert Flórián, a széthullott Aranycsapat helyén új gárda szerveződik. Az apák és a nagyapák generációja leginkább őket láthatta győzni és veszteni.
A hercegi fejezet sokat elmond a 60-as, 70-es évek mindennapjairól. A 80-90-100 ezer fős válogatott meccsekről. A konkurrenciaharcról, amelyet a meccsek vívtak a születő Illés-Omega-Metró trióval, meg az egyre izmosabb mozikínálattal Wajdától Felliniig.
A kor vidéki csapatairól, ahonnan szinte lehetetlen volt bekerülni a válogatottba, hiába volt bajnok a Győr, bronzérmes a Tatabánya, hiába szorongatta a pestiek torkát a Salgótarján, a Diósgyőr, a Pécsi Dózsa.
Mesél a korabeli alacsonyabb osztályokról is. De külön fejezetet szán a kupáknak, amikor Pesten járt a Liverpool, a Leeds, a Manchester, a Bilbao, a Bologna, a Celtic, a Fiorentina, a Benfica, az Inter. Amikor a BL elődjében 58-ban a 4 között küzdött és legalább itthon győzött a Vasas a Real ellen (a visszavágón Madridban Puskás is játszott). Amikor szintén a BEK legjobb 4-e között 65-ben 70.000 szurkoló nézte a Győrt Eusebioék Benficája ellen a Népstadionban.
Amikor 64-ben KEK-döntős volt az MTK, 65-ben VVK-t nyert a Fradi, amikor két egymást követő évben európai kupadöntőt játszott és vesztett két különböző magyar csapat (FTC-1968, Újpesti Dózsa-1969).
Amikor angolok, brazilok, spanyolok ellen válogatott szinten eséllyel játszhatott és győzni is tudott a VB-k csoportkörén mindig túljutó válogatott.
Amikor az akkor még 4 csapatos döntővel záruló EB-ken 2-szer is ott voltunk.
Amikor 12 év alatt 4 olimpián 4 érmet nyert a csapat és abból kettő arany volt.
A fejezet nem tagadja, ebben a generációban még több volt. Eljátszik a gondolattal, mi történt volna, ha már akkor is van profizmus és külföldi szerződés, hol léphetett volna pályára Albert, Sándor, Farkas, Göröcs, Mészöly, Tichy és a többiek-mire vihették volna és általuk meddig juthatott volna a válogatott.
Beszél a bukásokról is, a hazai nézőtereket lenullázó 69-es marseille-i vereségről, a kimaradt VB-kről, az EB-döntőkbe jutást elrontó kihagyott helyzetekről és 11-esekről.
Talán a legérdekesebb az a fejezet, amely a kapitányok válogatási elveit, a válogatott hullámhegyeit és hullámvölgyeit elemzi. Csak sejteti, hogy 62-ben a VB-döntő, 64-ben az EB-finálé, 66-ban a világbajnoki 4 közé jutás benne volt még a csapatokban.
(A hercegi fejezet Lakat T. Károly munkája)
Grófok és kortársak
Mindazt, ami 1974, Albert búcsúja és 1986, a mexikói bukás közt történik, jóval nehezebb összefoglalni.
Ez a fejezet a felütésben elmondja a lényeget: a 66-os nagy Vasas (sztárjait nem számítva) nem volt jobb képességű együttes a 77-es bajnokcsapatnál, csak éppen többet hoztak ki magukból.
Lassan elfogy a muníció: 75-ben a Fradi, 85-ben a Vidi okoz tomboló örömet egy-egy KEK és UEFA-döntővel, az áldozatok közt előbbinél a Liverpool és Crvena Zvezda, utóbbinál a Manchester United és a Paris Saint-Germain.
De olimpián és EB-n 74 és 86 közt nem látunk magyar csapatot.
A VB-k külön vonulat ebben a fejezetben, A szerző kiválóan érzékelteti, hogyan tud 78-ban, 82-ben, 86-ban egy ország megörülni a selejtezők sikereinek, hogyan szeretik meg Nyilasi, Törőcsik, Détári, Kiprich játékát.
Hogyan hisszük el újra és újra: most sikerülni fog. Aztán nem és nem.
Így maradnak a bajnokságok jó meccsei, ahogy Fazekas öt góljával a Dózsa 8-3-ra veri a Fradi 76-os bajnokcsapatát, ahogy Tichy 25 év után bajnokot csinál a Honvédból, ahogy önálló értékké válik a kettős rangadók nagy nézőszáma.
És a kapitány-keringők és balsorsok: Baróti, Kovács Ferenc, Lakat, Mészöly, Mezey. Egy-egy külön emberi dráma.
Aztán Irapuato óta a néma csend…
(A fejezet Hegyi Iván munkája)
Ez a könyv sokat tud a történelembe vetett magyar futballról, az idők változásáról, a siker, a bukás, az újrakezdés lélektanáról. Elismerés a szerzőknek.
A könyvet az MLSZ adta ki, kivételesen igényes képanyaggal, reprezentatív kiállításban. Nemcsak sporttörténelemről szól. Nemcsak futball-drukkereknek ajánljuk.
