Tematikus összeállítás; a mai téma látszólag teljesen semleges és hozzám közel állóan földrajzi jellegű: Kárpátok. Hadd lássuk, mit tud ebből kihozni, aki kihozni akar! A téma megjelenésének rovatunkban van előzménye: Frankovics György www.poet.hu/vers/32030 ilyen című versével kezdődik e sorozat XIV. része. Ez a hegylánc azonban elég nagy ahhoz, hogy másoknak is lehessen róla érvényes mondanivalójuk... Itt jegyzem meg, hogy Radics Zsuzsanna Franciska azonos című versének:
http://www.poet.hu/vers/3904
"utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges".
Nem is tudom, hogyan maradhatott ki idáig sorozatunkból Zas Lóránt:
A KÁRPÁTOK VÖLGYÉBEN
(Eleink, eleink)
A Kárpátok völgyében megállunk,
kősziklából lesz jurtánk : a házunk.
Vetünk és aratunk. Letanyázunk.
Hont újrafoglalni jöttünk az
anyaföldre. Gabonánkat eső
öntözze ! Gödölyénk kövér,
paripánk szárnyas. Áldozati
tüzet gyújtunk imának. Urunk
az a kenéz, aki lázadt.
Igaza volt, de nehéz elfelejteni
a fát, a virágot, tilinkót,
amelynek hangja áradt. Anyánkat :
bölcsőben ringatott, csítitgatott,
megcsókolta apánkat. Erdőt,
hadak taposta földet, vért, sebet,
amiből könny fakadt és bánat.
Nehéz megválni a hazától :
emléke fellobog messzi éjszakákból.
Lidércek kúsznak, a szél citerát
szólít. Lassan lejteni jó itt
a táncot, nekifeszülni facölöpnek
és sáncnak. El nem felejteni
ködbevesző Lebédiánkat.
Andróczky Lászlóné: Adósunk Európa
Volt egyszer egy ország,
ahol élt a magyar.
A Kárpátok védték,
ha jött a zivatar.
Az idők folyamán
ráéheztek mások.
Széjjeldarabolták
Nagy-Magyarországot…
Akartuk? Mi élők?
Tehetünk mi róla?
Felelős mindezért:
a vén Európa!
Széttépték országunk’,
sok millió szívet,
kisebbség nemzetünk
öt országban, így lett.
Ki kérdez ma minket
- Jó nektek így élni?
Kinek van jogában
szíveinket tépni?
Trianont sínylődi
hat ország magyarja.
Köztük nem sok akad
aki így akarja…
Fel is sorolhatom:
a szép Kárpátalja
lakossága magát,
ős-magyarnak vallja.
Ott nyílt meg számunkra
a Kárpát-medence,
ontotta a magyart
az áldott Verecke.
De megjött Trianon
és sorsokkal játszva,
csodás országunkat
darabokra vágta.
Ekkor szlovák, végül
orosz lett Verecke.
Ez a magyarságnak
mindenkorra: lecke!
És így van ma Bánát,
Baranya és Bácska.
Hetven év után lenn,
Jugoszláviába’.
Ezért román Erdély,
szlovák a Felvidék.
Nagy-Magyarországot,
eképpen tépték szét.
Szlovákiában még
azt várják a néptől:
- váljon meg örökre
a múlt emlékétől.
Erdélyieknek sem
fényesebb a sorsa.
Őértük ugyanúgy
felel: Európa!
Vasvillával, bottal
erőltetnék rájuk,
hogy a magyarokból
legyenek románok…
Nem csak minket sújt a
trianoni átok.
Kik bennünk’ tipornak,
azokra is szállott.
Számukra sem hozhat
mindig boldogságot,
míg más üldözöttként
éli a világot…
Fontosnak tartom, hogy
Bácskáról meséljek,
mert születésemtől
e vidéken élek.
Ez tanított arra,
hogy mi nekünk sóhaj,
másik nemzeteknek
az ne legyen óhaj!
Ne legyen a magyar
mások keze-lába.
És ne alattvaló,
saját hazájába’.
Beszélhesse nyelvét
úgy, ahogy tanulta.
Hisz’ ő tekinthet a
leggazdagabb múltra.
Sokaknak nem tetszik,
ha mi ezt kimondjuk;
- de él az igazság
akárhogy’ titkoljuk…
Együvé tartozunk.
S büntetnek. Azóta
e hét évtizedért
vádlott: – Európa!
Bernáth Antal (Pécs, 1938): Kárpát medence
Kárpátokban sír egy kismadár,
Búsan szóló hangja messze száll.
Sír a szellő, sír a vadvirág,
Kárpátokban könnyes minden ág.
Minden fában rabbilincs,
Százan szúrnak egyszerre szíven,
Életedre törnek mostohán,
Porba hullatnak magyar hazám.
Szálló szellő vidd el jajszavunk,
Megláncolva összeroskadunk.
Amerre csak találsz egy magyart,
Sírjon, míg e hon össze nem tart.
Sírd el bajunk minden rög felett,
Fakassz könnyre minden, hü kebelt.
Hogy sírjanak majd a nemzetek,
Magyarokért csak könnyet ejtsenek.
Nehéz bilincs tépi szét kezünk,
Összetörve szétreped szívünk.
Ó Kárpátok! Másé az is már,
Kárpátokban lesz még magyar nyár.
Ha összetörve, letiporva,
Ha sok, sok bajunkkal porba hullva,
Kezünket a bilincs tépi szét,
Nem veszünk el: él még ez a nép.
