MATEMATIKAI DIÁKOLIMPIA (Amszterdam 2011)
A csapatversenyt Kína nyerte, ahogy az elmúlt években mindig. Az utóbbi három évben minden egyes versenyzőjük aranyérmet szerzett. Négy szingapúri szerzett aranyérmet, ebből három az első tízben volt a pontszámuk alapján. A 39 aranyéremből 28-at szerzett ázsiai csapat. Thaiföld és Észak Korea (!) hármat-hármat, Hong Kong, Taiwan, Japán, Dél Korea és Irán kettőt-kettőt továbbá India és Malajzia egyet-egyet (mindent kézzel számolok, egyet-kettőt elnézhettem esetleg). Az amerikaiak lettek a csapatmásodikok, elsőszamú versenyzőjük David Yang, második Xiaoyu He.
A nemzetek pontversenyében Franciaország (matematikai nagyhatalom) a harmincnegyedik lett. A középfokú oktatásáról híres Finnország pedig a tádzsikokkal holtversenyben lett ötvenhetedik. A magyar csapat huszonötödik. A legjobb eredményt mint azt már korábban megírtam, a német Lisa Sauermann érte el.
FIZIKAI DIÁKOLIMPIA ( Bangkok 2011)
Taroltak a tajvaniak. Az első hétben öt (5) tajvani diák volt. Az első tízbe egyetlen nemázsiai fért be az amerikai Brian Zhang. Az első huszonötben van még egy francia. A többi ázsiai.
KÉMIAI DIÁKOLIMPIA (Ankara 2011)
Harminchárom aranyérmet osztottak ki. Az ötödik legjobb eredményt a magyar Sályi Gergő érte el. Az első tízben négy kínai van. és egy kínai diák érte el a legjobb eredményt. Az ázsiai fölény itt is látható, még két indonéz aranyérmes is volt.
BIOLÓGIA DIÁKOLIMPIA (Taiwan 2011)
Itt az amerikai Rebecca Shi győzött. A legjobb tízben négy amerikai volt, Charles Huangdong Du, Chelsea Voss és Shulin Ye. Az első húszban volt még négy tajvani, három japán, két-két szingapúri és kínai és egy magyar is Nászai Máté. Az új zélandi csapat sem szerepelt rosszul.
..................
Namost, vonjunk-e le ebből messzemenő következtetéseket a Nyugat hanyatlásával kapcsolatban ? Én nem tenném. Ami látható az az, hogy a kelet-ázsiaiak számára nagyon fontos az iskoláztatás. Az amerikai-kínaiak számára is az, a kínai-kínaiak számára is az. A nem túlságosan gazdag Thaiföldön hatalmas elitgimnáziumok vannak, a leghíresebb talán a Triam Udom Suksa, a maga négyezerhatszáz diákjával. Ugyanez igaz Taiwanra és még Indonéziára is. A kelet-ázsiai országokban pontosan az ellenkezője folyik annak mint ami Finnországban, nagyon komolyan veszik az elitképzést a gimnáziumokban. Dél Koreában akár napi tíz órán keresztül is tanulnak a gyerekek a hagwon-okban. Ez az Ázsia, és nem az, hogy rózsaszín ingben hülyeségeket beszélünk erdélyi fiataloknak, végtelen tisztelettel.
Tegyük hozzá a világ legjobb felsőoktatási intézményei ma is az Egyesült Államokban és Nyugat Európában vannak, és az elitiskolákban tanuló ázsiai gyerekek álma a Harvard és az MIT. És azt is tegyük azért hozzá, hogy Finnország oktatása borzasztóan sikeres, teljesen függetlenül attól, hogyan szerepelnek a finn diákok a diákolimpiákon.
Ha Orbán azt mondja, hogy tessék az elitközépiskolákban elérni az kelet-ázsiaiak szintjét, a magyar felsőoktatás pedig zárkózzon fel a Nyugathoz, és évente többszáz vagy ezer magyar diák menjen ki a legjobb amerikai egyetemekre, akkor is lenne felhördülés, hogy így elitizmus meg úgy, de legalább a félhülye unortodox Matolcsy és az egészhülye nagyonunortodox Bogár László helyett hirtelen chicagoi, princetoni, berkeley közgázt végzett gyerekek jelennének meg (vagy inkább maradnának kint, de legyünk optimisták) és az nagyon szórakoztató helyzeteket is teremthetne.
Ahogy Széchenyi mondta volt, van a szájhanyatlásozás és van a tetthanyatlásozás. Orbán miniszterelnök úr anyugatfáklyájakihunyikédesbarátocskáimhukkozása leginkább szájhanyatlásozás, tétnélküli dumcsikálás. Végtelen tisztelettel.
Nincs benne semmi valóságos elszántság és emelkedettség. Ha lenne, akkor azon érdemes lenne vitatkozni, felemelni a hangunk, felrúgni a széket, mitomén, ez így csak szánalmas, drága aranyos miniszterelnök úr. Kétharmaddal is az, és hétnyolcaddal is az lenne.
Azok az erdélyi gyerekek nem lesznek beljebb attól, ha pofázunk nekik a hanyatló Nyugatról, ők ugyanis nyugati színvonalú egyetemet szeretnének, és ezt most Bukarestben vagy Budapesten nem találják meg. Pofázástól nem lesznek versenyképesek, és Romániából valóban elmennek ám a fiatalok, nemcsak fenyegetőznek mint a magyar rezidensek. Pofázásból még Ázsia sem lesz, pofázásból csak pofázás lesz.
Milyen ázsiázás az, hogy Csányi Sándor és Kubatov Gábor nyolcszáz futballpálya építését igéri, milyen ázsiázás az, hogy közmunkaprogramtól várjuk a megváltást, talicskából nem lesz IPad. Mégcsak nem is hiteles ez az ázsiázás, ez a nyugathanyatlásozás. Mintha a célcsoport is az a pszudojobbikos fiatal lenne, akinek esze ágában sem lenne a Zhangokkal, Huangshikkel versenyezni, hanem jókat álmodik a szittya világuralomról miközben gondosan elhelyezte a kiskezét az éjjeli edényben.
Szinte látom amint Angela Merkelt és Nicolas Sarkozyt informálják arról, hogy valahol Romániában a magyar miniszterelnök Európa bukását és a Nyugat hanyatlását vízionálta. Látom azt a szomorú double facepalmot. Aztán foglalkoznak valami mással, ami nem ennyire kínos.
