A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hosszú hallgatás után végre szükségét érezte, hogy mondjon valamit az utóbbi időkben elharapózott erőszakos cselekményekről és gyűlöletről.
Kínosan hosszú időbe telt, különösen, hogy a romák között az átlagosnál több a vallásos ember. A pásztor — úgy tűnik — megfeledkezett a nyáj egy részéről.
A március 3-i nyilatkozat aztán igen talányosra sikeredett.
A Püspöki Konferencia levele határozottan elítéli azt a provokáció-sorozatot, amely a magyarságot rasszista színben igyekszik feltüntetni. Egyesek nem riadnak vissza társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, szélsőséges jelképeket használó áldemonstrációk szervezésétől sem. Meggyőződésünk, hogy ezek az igazi problémákról terelik el a figyelmet.
Ilyen zsurnalisztikai bravúrra utoljára 1989-ben volt képes a Neues Deutschland, Honecker pártlapja, amely úgy számolt be az első szabad lengyel választásról, hogy az olvasó számára nem vált világossá, ki is nyerte valójában a referendumot.
Mert voltaképpen mi is az, ami ellen felemelte a szavát a társadalmi kérdésekre oly' érzékeny Püspöki Konferencia ?
Hogy a magyarságot rasszista színben igyekeznek feltüntetni ?
Manapság nincs rendezvény, ünnepség, megmozdulás zsidózás vagy cigányozás nélkül. A cigánybűnözést ikonná emelő Gárda menetel országszerte, a Magyar Hírlap címlapján így ragadja meg a kérdést: "Cigányok öltek Veszprémben".
Bencsik András a romák demográfiai szaporulatáról értekezik, és szavait egy lipóti pékség üzletvezetőjéig visszhangozza a közember.
Vajon felszólalt-e az egyház a szélsőséges gyűlöletkeltés ellen?
Hol van a nyilatkozat, a körlevél erről? Mert azt sajnos nem találtam.
Milyen út, mely jelenségek eredményeként kell — az egyház szerint — attól félnünk, hogy a magyarság most rasszistának tűnik?!
Vagy elég lesz-e most már csak a tükröt összetörni?
Miközben mind a szélsőjobb retorikájában, mind a közvéleménykutatásokban általánosan hivatkozott elem, hogy a magyarok hogyan vélekednek a cigányságról, az Egyház — úgy látszik — sértőnek találta a kétségtelenül több mint sajnálatos jelenség (k)egyetlen nyilvánvaló és megkerülhetetlen következtetését:
A rasszistának feltüntetett magyarság igenis előítéletes kisebbségeivel.
Eleinte talán szégyenlősen mosolyogtunk a pirézellenességünkön, de aki néma maradt Bayer cigányozásainál, a gárda uszításakor, Morvay maguk- és magunkfajtáinál és a verbális, majd a fizikai erőszak eszkalálódása idején, az hallgatásával olyanná lesz, mint aki magára zárta a WC-ajtót, és elhajította a kulcsot. Most aztán lehet dörömbölni...
Ilyen helyzetből már csak ilyen képmutató, kétértelmű nyilatkozatokkal jöhet ki (kijöhet-e) az, aki inkább sunyin hallgatott ott és akkor, amikor szólnia, tennie kellett volna.
Ezekután a Magyar Hírlap önérzetesen hozza le a nyilatkozatot: "A magyar nem rasszista".
Olyan ez, mintha Kövér László szólalna fel a gyűlöletbeszéd, vagy Gyurcsány Fletó a hazugság ellen...
Cinkos összekacsintással homályban marad, mit értenek (ki-ki azt értsen, amit akar) áldemonstráción vagy provokáción.
"A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem" — szólt a nagy elődük: Merániai János.
De van másik tanítás is:
"a ti szavatok legyen igen, igen és nem, nem. Ami ezen túl van, az az ördögtől való”
tudja-e valaki, vajon kit idéztem ?
