Focitörténeti sorozatunk első visszatekintő epizódját azok emlékének szenteljük, akik már nem lehetnek közöttünk. 25-30 év telt el a korszak lezárta óta, ezeknek a kiemelkedő sportembereknek tehát, minden emberi számítás szerint, ma is itt kéne lenniük közöttünk.

Sokuknak - túl sokuknak - mégsem adatott meg. Rájuk emlékezünk ebben a posztban.

Medvegyevvel közös visszaemlékezésünk következik: 

Hol vagytok, ti régi játszótársak….?

Van abban valami szívszorító, amikor fiatal emberek idő előtt hagyják el ezt a furcsa világot…

Nehéz megélni, hogy kortársaink vagy történelemmé válnak - közben nem vesszük észre, hogy mi magunk is - vagy váratlanul átlépnek egy másik, ismeretlen dimenzióba.

Akikről szó lesz, nyugdíjasok vagy ahhoz közeledők lennének. Ha lennének. Lassan lesz belőlük egy válogatott csapat. Odaát.

Az 1-es mezt Zsiborás Gábor (1957-1993) viseli. Negyven év sem adatott neki. A húszéves nyurga srác 77-ben Hajdú József helyére került a Fradi kapujába, 12 évig védett- sokat versengve másokkal-a zöldeknél. Különös módon egy Vasas elleni meccse az első, amit őriz az emlékezet - szinte semmi sem sikerült neki. Tekintsük-e így utólag jelnek?

Világéletében csatár akart lenni. Már a grundról is így került az imádott Fradiba. Saját bevallása szerint kipróbálták középcsatárként, hátvédként, de még balszélsőként is. Akkori mestere, Rózsa Lajos - ha lehet - ennél még bizonytalanabb volt. Volt úgy, hogy tíz nap leforgása alatt kétszer kapott kapusmezt, egyszer pedig a 11-est, a balszélsőét.

A kapuskodás végül már az utolsó variáció maradt, amikor Rózsa így szólt hozzá:" Látnád magad Gábor, milyen esetlenül nyargalsz a pályán, kérés nélkül a kapuba somfordálnál..." - ez hatott!

A bemutatkozás 1977-ben mindjárt egy rangadón: A Honvéd ellen. "Tízen nyugtattak, százan bíztattak" - így elmékezett vissza később. Állítása szerint ő volt a legsápadtabb a pályára lépő 22 játékos közül. De a nagy drukk az első bravúrnál elmúlott. Kozma ugrott ki egyedül a védők közül, egyedül vezette rá a labdát. Zsiborás kimozdult, lengette a karját ("sorompózott"), ezzel megzavarta a rutinos csatárt és jobb lábbal védett.

Ekkor hangott el először a lelátóról: "Szép volt Zsazsa!"

Volt aztán "Zsibi" meg "Zsé" is, végül kikötöttek a Zsigánál. Ez lett a beceneve. A rangadót 2:1-re megnyerték. A Honvéd góljában mégiscsak benne volt Kozma, akinek a kapufára tolt lövése Zsiborás hátáról pattant a kapuba.

Három rangadó következik, aztán két évre visszakerül a fakóba. Onnan megint a Népstadionban tér vissza, egy Vasas elleni 1:1-el. 8-as osztályzatot kap és megszilárdul a helye a Fradiban.

A válogatottban négyszer játszott (Finnország, Görögország, az NSZK és NDK ellen) , az első és utolsó fellépése közt csaknem 10 év telt el…

408 alkalommal szerepelt a Fradi színeiben, majd 1989-től 117 bajnokin az MTK-VM-ben. A sors iróniája, hogy bemutatkozása kék-fehérben éppen az Üllői úti Fradi elleni örökrangadón volt. Az ott lévők számára felejthetetlen élmény, ahogyan a többezres Fradi szurkolótábor az ellenfél kapusát ünnepelte: Zsiborás Gabi - Zsiborás Gabi.

Egyszeres magyar bajnok (1980-81 és kupagyőztes (1978).

1993-ban az oroszok elleni válogatott meccsre készülődött, amikor összeesett a pályán. Többé nem tért magához a kómából. Élt 36 évet.

Török Péter (1951-1987). Ő ment el leghamarabb az 1975-85-ös időszak válogatott játékosai közül. Mindössze 36 év adatott neki, sok kemény ellenfele közül a hasnyálmirigy-gyulladás nevű gyógyíthatatlan szörnyűséggel nem bírt el…

„Dara” volt a beceneve, nem ok nélkül: a kor színvonalához és a jobbhátvéd-poszthoz képest rengeteget futott, „darált”, lelkes, hajtós és tehetséges volt egyszerre. Masszív felépítésű, gyors és atlétikus alkat, aki nem ijedt meg a párharcoktól és a versenyfutásoktól, ugyanakkor nem tartozott a kor Nagy Kegyetlen Védői (Vépi-FTC, Kántor Mihály-Vasas, Tóth Jokka-Újpest, Baranyi-Videoton) közé. Lehetőleg szabályos és pontos maradt - örök emlékem egy csodálkozó tekintet tőle, amikor az aktuális PMSC-Vasas meccsen valamelyik pécsi csatár kilökte a pálya szélére kitolt friss decemberi hóba. Nem törlesztett - meglepődött és ment tovább. Szeretett és tudott is felfutni - a csatárvér nem válik vízzé. Nem alibizett: ő valóban segítette a támadásokat, az esetek jókora százalékában vissza is ért.

1969-ben került a Vasasba, mint jobbszélső, de igen gyorsan jobboldali középpályás lett belőle. Innen lépett hátrébb - nem volt könnyű dolga: Fábián Tibor (1946-2006+) volt a Vasasban és válogatottban is akkortájt a jobbhátvéd. Török mindkét helyről kiszorította, először éppen Fábián helyére cserélték be a nemzeti tizenegybe, 1973-ban.

Pályája bővelkedett sikerekben és különös kudarcokban. Másodszor volt válogatott a 35-ből, amikor Ralf Edström kifejelte a magyarokat a 74-es VB-ről a Népstadionban. Cserébe 74-ben tagja lehetett az utánpótlás EB-t nyerő magyar válogatottnak. Kirobbanthatatlan volt a 77-es bajnok Vasasból (Mészáros - Török, Hegedűs, Komjáti, Kántor - Gass, Müller, Zombori - Kovács, Izsó, Várady), amely a személyes emlékek alapján irtózatos futómennyiségével és erősen különböző stílusú csatáraival ette meg ellenfeleit.

Volt egy híres meccse 1977-ben, a jugoszlávok ellen úgy levette a pályáról a legendás, EB-ezüstérmes Dragan Dzsajicsot, hogy déli szomszédaink lecserélték a sztárt a vége előtt. A Sors mégsem bánt kesztyűs kézzel Törökkel: a 78-as VB-selejtezőkre nyakára növesztette a kitűnő ferencvárosi Martos Győzőt..

Akkor kedvenc társasjátékunk így nézett ki: ki kezd Barótinál jobb-, és középhátvédként: Martos és Bálint - vagy Török és Kocsis István (Honvéd). A vége egészen furán jött ki: Török játszott Kempesék ellen kezdőként, de csak egy félidőt, a maradék 5X45 perc Martosé lett.

A VB-t követő kavargásban aztán Martos mellé megkapta konkurrenciának még Szántót (DVTK) és Paróczait (Honvéd). Még így is befért néhányszor a nemzeti együttesbe. Aztán felnőttek a Vasas ifjú védőtehetségei: Rácz és Farkas.

Török Péter mindent megtapasztalhatott és mindennek a visszáját is: egyaránt váratlanul került be és ki klub-és válogatott csapatokból. 

Fodor Imre - "Foci". (1963-1999). 167 centi de csupaszív jobbszélső. Pillanatok alatt a hányatott sorsú MTK-VM szurkolóinak egyik kedvencévé vált a csibészes mosolyú csatár. Ízig-vérig fradista családból származik, és bár maga Újpest drukker, 1972-ben, kilencesztendősen a kék-fehérek játékosa lesz. Csak hajszál híjja volt, hogy nem a KSI-ben kezdte. A sportorvos ugyanis éppen szabadságon volt aznap amikor odament. 16 évesen mutatkozik be az NB I-ben, az SBTC ellen. Biztos csapattag azonban csak jó három évvel később, 1979-ben lesz a Hungária körúton, miután egy NSZK-beli ifi tornán a legjobb játékosnak választják. Az első gólját ugyanabban a szezonban a Tatabányának lövi. AZ NB II-ből is az utánpótlás válogatott tagja. Hobbyja a zenélés.

1986-ig hű maradt az MTK-VM-hez. 109 bajnoki mérkőzésen 27-szer volt eredményes. Innen 5 évre a Honvédhoz igazol, ahol pályafutása csúcsára ér. 1986-ban, '88-ban, '89-ben és '91-ben bajnok lesz, 89-ben tagja az MNK győztes kispesti csapatnak. Piros-fehérben 126 bajnoki meccsen játszik és 34 gólt lő.

A Honvédból jut be a válogatottba is. Hat alkalommal húzhatja fel a címeres mezt.

1991-ben egy rövid kitérő Siófokra. 25 mérkőzés erejéig, amibe belefér 7 bajnoki gól.

Majd a következő évben beteljesül édesapja vágya: Fia a Fradiban kap lehetőséget és mindjárt bajnoki címet is szerez (+12 gólt). Ez a negyedik aranyérem a vitrinjében. 30 évesen azonban már az utolsó.

Levezetésként egy-egy évet eltölt, sorrendben a svájci St. Gallenben, a Videoton Parmalat FC-ben, majd a Dreher sörgyár és a BKV Előre csapatában. A két utolsót már játékosedzőként viszi. Kispadról a Dunakeszivel és a Hatvannal próbál szerencsét.

1999. április 9-én reggel csapata, az FC Hatvan edzésére indult. Néhány játékosával az M3-as autópálya kivezető szakaszánál találkozott. Fodor kocsijából még a benzinkút előtt kifogyott a benzin és a teli kannával a kocsi felé igyekezett vissza, mikor felkéredzkedett egy teherautóra. Nem szállt be a kocsiba, hanem a lábtartón állva utazott. Útközben egyensúlyát veszítve a jármű alá zuhant és azonnal életét veszítette.

36 éves volt.

3-as mezben a söprögető, Kocsis István (1949-1994). Csornáról került a 60-as évek végén a Pécsi Dózsába, majd 1975-ben a Honvédba. Erőteljes, határozott, precíz védő volt, korábbi középpályás múltjából adódóan technikás is. 78-ban az év játékosa. 80-ban a Honvéd bajnokcsapatának tagja (a védelem: Paróczai, Kocsis, Garaba, Varga). 20-szor volt válogatott, Bálinttal versengett az argentínai VB selejtezőin, kint Kempesék és az olaszok ellen volt kezdőember. Később Belgiumba került (SK Lierse), innen hívta vissza Mészöly Kálmán a nemzeti tizenegybe, ahol még négyszer szerepelt az EB selejtezőkön. Aztán hazaigazolt Sopronba, végül egy osztrák kiscsapatban fejezte be pályafutását.

1980-ban bajnokként jön le a pályáról

Csendesen, szerényen élt - amikor gyógyíthatatlan betegség támadta meg, hazament meghalni Csornára. 2009. augusztusától a kisváros stadionja az ő nevét viseli.

A középpályán a 10-es mezben-sajnos, már csak odaát - Kocsis Lajos (1947-2000). A legendás Kicsi az itt tárgyalt utolsó aranykor előtti korszak ünnepelt és fokozatosan tönkremenő zsenije volt.

Szegeden kezdte. Móravárosi Kinicsi, majd a Szegedi VSE volt kezdőlépéseinek helyszíne. Aztán 1965-ben jön el az NB I-es bemutatkozás pillanata, az SBTC-ben. Két idény, negyvenöt bajnoki meccs, 21 gól a mérlege.

1967-ben Bozsik hozta Kispestre, 10 évig volt a Honvéd irányítója, esze, káprázatos trükkök felülmúlhatatlan mestere. A szabadrúgások mestere volt.

KEK 1970,  1. forduló. Honvéd-Aberdeen visszavágó. Szabadrúgás. Kocsis - szokása szerint - jobbal a felső sarokba csavarta a labdát, a játékvezető közben a sorfalat igazította, és nem adta meg a gólt. A közönség tombolt mérgében, a skótok, pedig megtapsolták a bírót. Kocsis Lajoson kívül mindenki őrjöngött, ő azonban nyugodtan leállította a labdát, és újra becsavarta ugyanoda. A publikum ismét tombolt, de most már a boldogságtól. A skót kapus, pedig széttárt karral állt a gólvonalon. A vége 3:1 lett. Pont úgy mint az első találkozón, csak most a Honvédnak. Tizenegyesek döntöttek - a kispestiek javára.

263 bajnoki meccs piros-fehérben. 91 gól. Háromszor lett ezüstérmes, de bajnoki cím nem adatott meg neki a Honvédban.

Nem így a válogatottnál! A mexikói olimpián, 1968-ban mutatkozik be címeres mezben, az El Salvador elleni 4:0-ás csoportmérkőzésen. Az elődöntőig tolja a csapat szekerét, a Japán elleni 5:0 után a döntőben nem játszik, de így is Olimpiai Bajnok.

Négy évvel később, 1972-ben ezüstérmes. 33 válogatottságig vitte. 1975-ben búcsúzik a nemzeti tizenegytől, az osztrákok elleni hazai 2:1-es EB selejtezőn. Utolsó gólját címeres mezben is a sógoroknak lőtte, de azt még három évvel korábban, egy bécsi 2:2-őn.

Negyven méteres átadások, követhetetlen cselek, kapushülyítő szabadrúgások….

1977 és '82 között Gyulán fejezi be játékos pályafutását, melnyek a totóbotrány vet véget. Később a BKV Előre és a Dunakeszi edzője lesz. Mint ahogy az nálunk történni szokott, ő sem vigyázott magára és mások sem rá. 91-ben jött az infarktus, 2000-ben végleg lezárult életének története.

Májer Lajos.(1956-1998). Már 16 évesen került Fehérvárra, a közeli szülővárosából, Sárbogárdról. A fakóból kinőve 18 évesen mutatkozott be a Videoton első csapatában. Aztán 13 évig ott volt minden fontos állomásnál. 1976-ban a bajnoki ezüstérmes csapat tagja, azon a hírhedt  meccsen, ahol Pusztai gólt lő, őt kiállítják. Kovács László, Baranyi, Végh, Nagy III., Czeczeli, Karsai, Nagy II,  Csongrádi, Tieber, Wollek, Szalmássy, Fejes csapattársa volt. Ebben az együttesben nőtte ki magát nélkülözhetetlenné.

Hűsége a Videotonban tartotta, a második nagy korszakra csaknem tíz évet kellett várnia a jobbszélen. Ez volt a Vidi UEFA Kupa menetelése. 1985-ben gólszerző a Bernabeau-stadionban a Real ellen, a Partizan és a PSG elleni UEFA-kupameccsek egyik hőse.

A válogatottban háromszor szerepelt (1976-ban Jugoszlávia és Svájc ellen, a búcsúmérkőzése pedig a szomorú emlékű USA elleni hazai 0:2-őn, 1979-ben). Fazekas és Pusztai volt a konkurencia.. „Fiatalon is jellemző volt rá a bátorság, nem ijedt meg a legkeményebb védőktől sem. Alacsonyan volt a súlypontja, szinte lehetetlen volt feldönteni, remekül fedezte a labdát. Ördöngösen, kiszámíthatatlanul cselezett, sokszor annyira, hogy mi sem tudtuk mi következik, mit fog csinálni.”-mondta róla a csapattárs, Tieber László.

1974 és '87 között 289 alkalommal játszott a Videotonban. Egy ezüst-, és két bronzérem került a vitrinjébe. 54 gólt szerzett piros-kékben.

1986-ban hívta a Tatabánya, de nem engedték. Francia és portugál csapatokról is pletykáltak, de nem rajta múlott, hogy végül itthon maradt. 1987-ben félévre a Rába ETO-hoz igazolt. 8. forduló jutott neki, mert baj volt otthon. A nagy szerelem, a Vidi kiesés ellen küzdött, szükség volt az öregre a háznál. Visszament Sóstóra. Bennmaradtak az élvonalban. Utána végleg búcsút vett Fehérvártól.

Osztrák kiscsapatoknál folytatta, majd 1990-ben akasztotta végleg szögre a cipőt, a Velencetours öltözőjében.

Szabó József: "A góljaim többségét az ő beadásaiból szereztem. Tudtam, merre, mikor cselez, mikor jön a beadás, hova érkezik a labda, vagy nekem hova kell mozdulnom, hogy oda érkezzen. Szinte testvérek voltunk, nemcsak a pályán, de azon kívül is. Szenzációs futballista volt, a csapat támadójátékának mozgatórugója. Én különösen sokat köszönhetek neki, nélküle nem lettem volna az, aki voltam a pályán. A sors kegyetlensége, hogy az akkori rendszer miatt nem mehetett külföldre és nem vihette többre, amibe nagyon nehezen törődött bele.”

Ő is közúti balesetben hunyt el, akárcsak Pusztai Laci. 1998 szeptember 20-án.

Ki ne emlékezne arra a jelentre, ahogyan a gólörömtől sugárzó arccal rohan a kispad felé, miután bevágta a Vidi győztes gólját a léc alá a Bernabeuban. Ez volt a fehérváriak győztes gólja az UEFA Kupadöntő visszavágóján. "Matyi" így marad meg az emlékezetemben - örökké.

Pusztai László. (1946-1987) Vérbeli jobbszélső. Az egyik utolsó azok közül, akik a vonal mellett játszottak. A hetvenes évek Fradija elképzelhetetlen volt nélküle. Pályafutása zenitjén a Pusztai-Nyilasi-Magyar csatársor ontotta a gólokat. Ahogy nehéz elképzelni, mi lett volna a Dózsából Tóth András nélkül, úgy valószínű, hogy Nyilasi sikere és eredményessége is elválaszthatatlan Pusztai játékától, beadásaitól és gólpasszaitól. Én magam ritkán — vagyis inkább soha — nem mentem meccsre a Fradiért, így Pusztait csak a kettős rangadókon vagy a válogatottban láthattam. Illetve akkor, ha a Telesport véletlenszerűen adott összefoglalót egy vagy két meccsről. Azt hiszem, nem kérdés, hogy a zöld-fehérek támadójátéka rögtön megérezte a hiányát. Szerencsétlenségére, mire igazán eljött a címbeli nagy korszak, Pusztai már kiöregedett, ráadásul ezen a poszton csak másodhegedűs lehetett a válogatottban Fazekas mögött. De azt a szöglettel felérő bedobását a szovjetek elleni VB-selejtezőn, amivel Kereki fejére varázsolta a labdát, soha nem felejtem el! Mint ahogy azt sem, ahogy az Üllői úton a labdával ráatapad az oldalvonalra, aztán szinte a szögletzászlóig szalad, és beadja középre. Ahol már várja Nyíl, hogy bólintson.

Egy Pusztai kapufa a legendás 8:3-ról

1981-ben megkapta a jutalmát: idegenlégiósként kiszerződhetett az Eisenstadthoz. Két évet lenyomott még az osztrák bajnokságban, majd visszavonult. 1987-ben, júliusban jött a döbbenet. Az M7-es nyári csúcsforgalmában egy defektet kapott autó átrepült a szembe jövő sávba, és becsapódott Pusztaiékba. Ő is, felesége is azonnal meghalt. A másik autóban ülő vezető és három lengyel stopposa úgyszintén. A tragédia önmagában is megrázó, de csak néhány órával utána derült ki, hogy az egykori jobbszélső is az áldozatok között volt. Pusztai Laci nincs többé. Azt viszont máig nem értem, hogy a neve — érdemtelenül — miért csak a megszállott focitörténészek számára mond valamit.... 

Fekete László (DVTK). Ilyen névvel és ebben a korszakban, csatárnak kellett, hogy legyen. Talán csak Borsodban volt az, hogy erre a névre a szurkolók automatikusan nem a Dózsa és a válogatott ezüstcipős balszélsőjére gondoltak

Szerencsés korszakban lett a vasgyáriak játékosa. Éppen a fénykorát élő DVTK nagy sikereinek részese. Veréb, Oláh, Salamon, Fükő, Borostyán, Szántó, Kutasi, Görgei, a Theodoru fivérek és Tatár a Klub történetének legfényesebb időszakát írták.

Fekete 1975-ben tér vissza az MVSC-ből a Diósgyőrbe, ahol Szabó Géza irányítása alatt megkezdődik az aranykor.  A következő évben a bajnokság még nem hoz kiugrást (10. hely), de az egyesület történetében először elnyerik a Magyar Kupát.

Abban az évben négy csapat körmérkőzésével döntöttek a trófeáról. A DVTK az Olajbányászt, a Videotont és a MÁV-DAC-ot megelőzve jutott el a fináléba. Olyan csapatok között, mint a Ferencváros, a Vasas és az Újpesti Dózsa, finoman szólva sem számítottak esélyesnek. Az Újpest legyőzése után kezdtek vérmesebb reményeik lenni és végül óriási meglepetésre az élen végeznek, ezzel megnyílik az út előttük a nemzetközi porondra.

A KEK magyar hamupipőkéje nem vall szégyent a sorozatban. 0:2-es vereség után, itthon 5:0-ra vág vissza a Besiktasnak. Fekete két góllal veszi ki a részét a diadalból. A következő fordulóban drámai büntetőpárbajban búcsúztatja őket a Hajduk.

1979-ben bronzérmes a DVTK-val, majd góllal veszi ki a részét a Rapid elleni bravúrból azon az őszön az UEFA kupában. De még nincs vége. A következő fordulóban Fekete László egy perccel a lefújás előtt betalál a vendéglátó Dundee hálójába és ezzel 1:0-ra nyernek Skóciában. Talán ez a gól volt pályafutásának legnagyobb jelentőségű találata. A visszavágón továbbjutás, majd a Kaiserslautern megállítja őket.

Fekete nevét megint ott találjuk a góllövők között az 1980-as - Vasas elleni - kupadöntőn. 3:1-re nyernek a fináléban, Ő a második gólt szerzi.

Egy évvel később megismétlődik a döntő, de az angyalföldiek ezúttal visszavágnak és elhódítják az MNK-t. Fekete ezen a döntőn is játszik.

Pályafutása során 266 alkalommal játszott diósgyőri színekben és 33 góljával a nyolcadik legeredményesebb játékos a klub történetében.

A címeres mezt a "B" válogatottban és az olimpiai válogatottban húzhatta magára. Az előbbiben 77-79 között négyszer játszott és egy gólt lőtt, az olimpiai csapatban pedig háromszor és itt is egy alkalommal volt eredményes.

Fekete László nem volt a DVTK csillogó labdazsonglőreinek egyike, de állandó és stabil tagja volt a legsikeresebb éra csapatának. Minden nagy megmérettetésből kivette a részét és ha úgy adódott, sorsdöntő gólokat rúgott. Fiatalon hunyt el, hat éve már, hogy nincs közöttünk.  A neten és emlékkönyvekben, annalesekben kitartóan kell kutakodni, hogy találjunk róla valamit. Nem tudni hol és mikor fejezte be pályafutását. Borostyán, Salamon, Oláh, Kutasi, Veréb és a többiek árnyékában, mintha eltűnt volna az emléke. Ezt hiányt próbálja most picit pótolni ez a bejegyzés.

Borostyán Mihály (1956-2005). Végre egy igazi jobbszélső! Így robbant be a köztudatba a fiatal csatár, a DVTK egyik nagy reménysége, Fekete csapattársa a csatársorban. Borostyán-Tatár-Fekete. Ez volt az egyik legsikeresebb támadósor, noha Görgeit sem szabad méltatlanul kihagyni. Sajóbábonyban kezdett, de 18 évesen már a vasgyáriak csapatában játszik az élvonalban. 1974-től egészen 1985-ig. Részese, mit részese, üdvöskéje a nagy DVTK-nak. Talán csak Szántó Gábor igazol el korábban az Üllői útra, a többiek ekkor már benne vannak a korban. 241 élvonalbeli mérkőzést húzott le a klubnál. Ezalatt 56 gólt lőtt, amivel a harmadik legeredményesebb játékosa a Diósgyőrnek. Legtermékenyebb éve az 1981-82-es bajnokság, amikor 13-szor eredményes.

1979-ben mutatkozik be a válogatottban, ahova dr. Lakat Károly hívja meg Szántóval és Salamonnal együtt, a Csehszlovákia elleni barátságos mérkőzésre. Még négy alkalommal ölti  magára a címeres mezt. A spanyolországi Mundialnál neve nem kerül szóba, de a VB után ismét kap egy lehetőséget a franciák elleni párizsi barátságos derbyn. Ez lesz egyben az búcsúja. Fazekas távozása után még keresik a megfelelő játékost a 7-es mezre. Egy ideig Bodonyi tűnik a megoldásnak, mígnem Kiprich bemutatkozik a Mezey-féle csapatban.

Négyszer játszik az olimpiai válogatottban és 12-szer az utánpótlásban. Kétszer nyer magyar kupát a Diósgyőrrel, egyszer pedig bronzérmet.

1985-ben aztán leigazolja a Vasas. Stabil csapattag lesz, emlékszem én kicsit irigykedtem is az angyalföldiekre a fogás miatt. Egy kettősrangadón szinte egyedül veri meg a Fradit - igaz féltucatnyi helyzete marad ki - de az egyetlen, győztes gól a fürge és kiismerhetetlenül cselező jobbszélsőé. Lesz még egy nagy meccse az Újpest ellen is, ahol gólokkal tömi ki Szendrei hálóját. 1987-ben távozik a Fáy utcából. 1988-89-től Siófokon folytatja, de ez már a leszállóág, ahonnan nincs visszaút. Jut neki egy félév az idegenlégiósok életéből Finnországban, aztán alsóbb osztályú magyar csapatok következnek. 1993-ban fejezi be.

Gyorsasága és kiszámíthatatlan cselezőkészsége volt a védjegye. A kósza hírek szerint már korán jelentkeztek tüdőproblémái. Mindössze 49 éves, amikor az egykori DVTK sikercsapat benjáminja, legfiatalabb tagja az elsők között távozik az élők sorából.

Garamvölgyi Lajos (1952-2008) A mai szurkolók többsége sikeredzőként, szakvezetőként ismerte meg a nevét. Pedig az élvonalt sokkal régebben megkóstolta. nem is akárhogyan!

24 évesen tagja annak a legendás Videotonnak, amely egészen a nagy UEFA kupa sorozatig, egyedülálló legendának számított Fehérváron. Az utóbb a Rába ETO-val bajnokká lett Kovács László kapus előtt nem akármilyen védelem állt fel. Nagy III, Kovács J., Fejes, Baranyi és Végh mellett nem kis feladat lehetett bekerülni a kezdő tizenegybe. Garamvölgyi nem is számított állandó csapattagnak, de az 1976-os ezüstéremből kivette a részét.

1979-ben igazolt át Debrecenbe, ahol aztán játékos pályafutásának befejező szakaszát éli, egyszersmind megteremti későbbi edzői karrierjének - érzelmi és szakmai - alapjait. A Loki egy éve, hogy feljutott az élvonalba. Üdítő színfoltként tört be az NB I mezőnyébe, erejükből újoncként még egy őszi második hely is jutott. Aztán a kezdeti lelkesedést a hajrában legyűrte a többiek rutinja. A Debrecen egészen 1983-ig az első osztály stabil (igaz, olykor azért kiesési gondokkal is küzdő) együttesévé vált.

Jankovics, Menyhárt, Szűcs (kapus), Ludánszky, Tóth, Sallai, Mohácsi, Szigeti. Első gondolatra ezek a játékosok ugranak be az emlékeimből - és bocsánat ha valakit kifelejtettem így hirtelenjében. Arra azonban élénken emlékszem, hogy egykori élvezetes gombfocibajnokságaim során, már akkor időszerű volt ollót és celluxot ragadni, hogy a a Képes Sport (vagy a Labdarúgás?) valamelyik aktuális számából, a DMVSC csapatképét megcsonkítva, beemeljem a védők közé Garamvölgyi Lajost. Biztosan gyermeteg dolog, de most is vissza tudom idézni az Anyámék ebédlőasztalán vívott drámai meccset a Vasassal. Ahol Izsó góljaival már 2:0-ra vezettek a piros-kékek, de (egy öntvényhiba miatt remekül emelő) Szigeti szabadrúgásával, majd az utolsó (vagyis a tizedik) percben lőtt Tóth E. góllal végül egyenlített a Debrecen(em). A nappaliban ülve magam is csettintettem, micsoda egy meccs volt ez!

Node vissza Garához! 1982-ben hagyja ott a Lokit. A városi "kistestvérhez" a Debreceni Kinizsihez igazol. Talán szerencséjének is tekinti (ezt már sajnos soha nem tudjuk meg), hogy ezzel nem részese a Loki következő évi kiesésének.

Garamvölgyi igazán edzőként lett híres és elismert szakember. A Kinizsi, a DMTE, majd a Kaba után, 1993 tavaszán a másodosztály élén veszi át a(z akkor már új nevet viselő) DVSC-t. Sziporkázó sztárok és nagy nevek nélkül is erős csapatot kovácsol a  rendelkezésére álló "készletből". Bajnokként jutnak fel az NB I-be, két évvel később pedig már bronzérmesek, ami a klub történetének addigi legnagyobb sikere. A debreceni futball megindul a magyar labdarúgás legjobbjai közé.

1997-ben (máig sem értem miért) távozik a Lokitól és Zalaegerszegen folytatja a munkát. Egy évvel később megint a cívis város. Visszahívják. Bajban van a Debrecen. Kieső helyen áll. Garamvölgyi megmenti őket és ha már ott van, egy évvel később kupagyőztesek lesznek.

 

2002-ig ül a Nagyerdei stadion kispadján. Aztán Békéscsaba következik. Nem volt szerencsés húzás.... Egy hat vereségből álló sorozat után felállítják és ezután már nem tér vissza az NB I kispadjaira. Hajdúböszörményben edzősködik, majd 2007-től a debreceni utánpótlással foglalkozik. A végére - úgy mondta - megcsömörlött a labdarúgástól.

2008 augusztusában győzi le a gyilkos kór. Kedvenc csapata, a Loki akkor már háromszoros magyar bajnok volt.

Pozsgai Lajos (1949-2006). Pályafutása még éppen, hogy belefért a sorozat első részeibe. A '78-as Mundial utáni korszakban már veteránnak számított. Közeledett a harminchoz. A Verebes előtti éra nagy generációjához tartozott. A MÁV-DAC, majd a Kapuvár után kötött ki a Rába ETO-ban. Végleg. Palla, Onhausz, Glázer, Magyar csapattársa, de "vízhordóként" együtt játszottak vele olyanok is, mint Szabó Ottó és Pölöskei Gábor.

1979-ben a - többek közt Zsiborással felálló - Fradit győzik le az MNK döntőben és ezzel elnyerik a trófeát. Azóta sem sikerült ez az ETO-nak. Egyszer jutottak igazán a közelébe, de akkor a siófoki meglepetéscsapat legyűrte őket.

Pályafutásának csúcspontja: Pozsgai Lajos átveszi a kupát

A kupagyőzelemmel megváltották a következő évi KEK-be az indulási jogot. Sorozatunk első részében végigkísértük a Rába hősies helytállását a Juventussal szemben. A sors fintora, hogy éppen az ő öngóljával szereztek vezetést a zebrák Torinoban.

Pozsgai ekkoriban már csapatkapitány. Még 1974-ben bronzérmet szerzett a Rába színeiben, a kupagyőzelem idején pedig már csapatkapitány. A címeres mezben a serdülő, ifi, utánpótlás, majd a B válogatottig jutott. Aztán Győrben jött a generációváltás, Verebessel új játékosok és merőben új mentalitás nyert teret. Ez volt a Rába aranycsapatának kezdete. Csonkára, Hlagyvikra, Milére és Magyar Lajosra épült a nagy csapat. Pozsgainak már nem jutott hely.

Visszavonulása után edzőként a válogatottnál és Siófokon is dolgozott.

Fiatalon, 57 évesen hunyt el.

Czérna Sándor (1967?-2005) Beremenden kezdte. A serdülőcsapatban. Felfedezése - megannyi más pécsi tehetséggel együtt - Garami József éles szemét és hozzáértését dícséri. Meg a szerencse... Amikor PMSC alapembere, Lőrincz Újpestre költözött Szarvas László hívta a felnőttcsapatba. A sors fintora, hogy Lőrincz végül nem került a Megyeri útra. Visszatért Pécsre. Czérna akkor már ott volt. Jó egy évet kellett várnia az élvonalbeli bemutatkozásra. Középhátvédként kezdte, aztán mire bejátszotta magát a csapatba már a pécsi középpálya baloldalán lett - fokozatosan - alapember.

Szombathelyen, a Haladás elleni mérkőzésen debütált és ugyan 2:0-ra kikaptak, a vékonydongájú újonc, mégis élete egyik nagy pillanataként emlékezett vissza a premierre.

Aztán egy Volán elleni bajnokin már a győztes gólt lövi. Pontosan leírva, mintha felvételről játszaná vissza maga előtt a történteket. 18 méterről, jobb lábbal a hosszú sarokba. Ezzel lett 1:0. A világfutballban Cruyff, a hazai közegből a csapattárs Róth Antal volt a példaképe.

Részese volt a PMSC legsikeresebb korszakának. 1985-86-ban ezüstérmesek a Honvéd mögött. 1990-ben magyar kupagyőztes (2:0), ezúttal éppen a kispestiekkel szemben.

Érzékeny, zárkózott fiatalembernek írták le már akkoriban. Szinte mindig egyedül edzett, készült a meccsekre. Visszavonló, magábaforduló típus. Félénk. Legközvetlenebb csapattársai sem tudhatták mi jár a fejében, milyen kétségek gyötrik.

Mikor elmúlt az aktív játékoskora, vélhetően nem találta helyét a világban. Fia már 18 éves volt. 38 évesen eldobta magától az életet.

Tulipán Mihály (1955-1986) A Csepel - félévesre sikeredett - nagy szezonjának meghatározó játékosa. A spanyol VB utáni időszakban nagyszerű teljesítménnyel előrukkoló piros-kékek a Mundial utáni hullámvölgy nagy ígérete voltak. Budavári, Kőhalmi, Lazsányi, Gálhidi, Kovács Attila, Fischli, Mészöly Pál, Godán és persze Tulipán!

Azon az őszön a bajnok Rába ETO nagy riválisai voltak. Fej-fej melletti küzdelemben versengtek az elsőségért, melyet szezonzáráskor a győriek orrhosszal elhódítottak előlük. A tavaszi folytatásban azonban a rutinosabb Honvéd és a bajnoki címért versenyt futó Ferencváros letaszította őket a dobogóról. A 4. helyen végeztek. A nagy álom, kijutás a nemzetközi porondra, nem valósulhatott meg. Pedig 3:1-re nyertek az Üllői úton, 2:1-re Újpesten és 3:3-at játszottak a Honvéd otthonában. Debrecenből 4:2-es diadallal tértek vissza, ám a hazai pályán (főként tavasszal) annyi pontot hullajtottak, ami végzetesnek bizonyult a dobogós reményeik szempontjából. 5 ponttal lemaradtak a harmadik helyezett Honvéd mögött.

A csepeli csoda rövid ideig tartott. A következő évben már csak a 11.-ek, amelynek végén beüt a krach, a hírhedt bundabotrány. A csapat meghatározó embereinek, Kőhalminak, Lazsányinak és Kovács Attilának az eltiltásával a nagyon jól összerakott piros-kék csapat elveszti ütőképességét és visszasüllyed a középmezőnybe. Soha többé nem jöttek ki onnan, de amit abban a rövid időszakban műveltek és elértek, a klub történelmének aranylapjaira íródott.

Cspaattársaival együtt Tulipán még 1982-ben eljut a válogatottságig. Egyszer. A Törökország elleni - Győrben megrendezett 5:0-ás - találkozón egy félidő adatik meg neki címeres mezben.

A görögök elleni harmadik gólt fejeli az olimpiai válogatott színeiben (3:1)

Az olimpiai- és az utánpótlás válogatottban azonban hosszabb ideig ott van a nagycsapat kapuján dörömbölők között. Csatár, jobbszélső. Fazekas, Pusztai, Bodonyi, Borostyán van a jelöltek között. Aztán megérkezik Kiprich és ez a kérdőjel, úgymond kiegyenesedik. Tulipán ekkor már lemondhatott a válogatottsággal kapcsolatos terveiről. De neve ismert, közismert és elismert volt az élvonalban.

Pályája végén kipróbálhatja magát idegenlégiósként is. A török Bursaspor színeiben játszik, és egyben ez lesz a tragédiája is. Kompbalesetben hal meg, feleségével együtt. A kisfia megmenekül.

1986 kora őszén döbbenten hallgattam a rádióban, ahogy a kisfia teljesen tiszta hangon elmeséli, ahogy az anyja kiúszott a vízből és megmenekült. Teljesen ellentmondott a tényeknek. Valószínűleg a gyermek így dolgozta fel a sokkot. Ma sem tudom elfelejteni, ahogy visszaidézem...

Ennek a sorozatnak az egyik első részében derült ki, azt a riportot a Sportvilágnak maga Tutó készítette. Kicsi a világ. Tulipán Mihály 31 évet élt.

Szűcs János (1955-2006) A magyar Keegan. Ez volt a beceneve. Megdöbbentően hasonlított az angolok aranylabdás csatárára. Így ragadt rá ez a becenév.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fügödön született, első klubja - 16 évesen - a Forrói Spartacus volt, ahol bátyjával egy csapatban szorgalmasan termelték a gólokat. Innen került 1976-ban Dunaújvárosba. Palicskó Tibor szemelte ki az eltilott Bartók helyére. A Kohász színeiben még abban az évben bemutatkozott az élvonalban, a Kaposvár ellen. A Dunaújvárosi Kohász együttesében 104 élvonalbeli mérkőzésen 12 gólt szerzett.

1981-ben - Temesvári Miklós hívására - Újpestre igazolt. Sérüléséből lábadozik, amikor a lilák megkeresik. Tálcán kínálják neki a jobbszélső posztot. A 7-es mezt, amely Fazekas óta elárvult. Fekete is maródi, biztosra vehető, hogy ha visszatér, az ezüstcipős csatár is helyet követel magának a csapatban. Szűcs debütálására 1981. október 7-én került sor lila-fehérben: a Diósgyőr elleni (1:1) találkozón lépett pályára Steidl Sándor cseréjeként. 

Az Ú.Dózsában 104 élvonalbeli bajnoki találkozón szerepelt, és egyetlen gólt szerzett. Hogy miért? Mert Újpesten végül a jobbhátvéd poszton találja meg a helyét. Az egyetlen lila-fehérben lőtt gólja viszont nem mellesleg győztes találat volt: 1985. augusztus 10-én a Czabán Samu téren 2-2-es állásnál szerzett gólt a Volán elleni találkozó 66. percében. Állandó csapattagja volt a Temesvári éra - inkább a nemzetközi kupákban sikeres - Dózsájának. Kardossal, Tóth Jokkával és a rutinos Kovács Józseffel állt fel a védelem akkoriban.

Az utolsó meccsét 1987. április 5-én játszotta az Újpestben a Rába ETO ellen, majd a III. kerületi TTVE-nél folytatja pályafutását. A "magyar Keegan" 1982-ben, 1983-ban és 1987-ben MNK-t nyert az Újpesttel.

A pályán kívül már nehezen találja a helyét. Eltávolodik a futballtól. Egyre szomorúbb hírek jönnek róla, lecsúszik, eltűnik. A csendes, bátortalan  halkszavú jobbhátvéd idegenül mozog a zöld gyepen kívüli világban. 2006 január 5-én - ahogy fogalmazni szoktak - tragikus hirtelenséggel hunyt el. 51 éves volt.

Bene Ferenc (1944-2006). A sorozat kezdetének idején már veterán játékosnak számított. Kétségtelen, hogy pályafutásának fénykora jóval az argentín Mundial előtti időszakra esik. Úgyis mondhatnánk, az utolsó előtti nagy korszak kiemelkedő alakja. Korosztályának nagy nevei közül az utolsó, aki még ekkoriban is játszik. Karrierjét fényes sikerek és párosáva lőtt gólok kísérik. 1958-ban kezd Marcaliban, onnan két évvel később a Kaposvár igazolja le. Túlzás nélkül világhódító útjára 1961-ben indul. 17 éves, amikor az Ú.Dózsa leigazolja. Pontosan ennyit - újabb 17 évet - tölt el lila-fehérben. Visszaemlékezésünk nem terjedhet ki gazdag és eseménydús pályájára. A megyeri úton eltöltött esztendők során 418 bajnoki mérkőzésen 303 gólt lő. Már 1962-ben bemutatkozik a válogatottban, ahol szinte szokásává válik legalábbis kettesével rúgni a gólokat.

76 alkalommal ölti magára a címeres mezt, ezalatt 36-szor eredményes. Az olimpiai válogatottban is igazi gólzsáknak bizonyul. A 64-es tókiói olimpián Marokkó ellen hat gólt lő a hatból (6:0), egyszer beköszön a Jugoszlávia elleni 6:5-ös gólparádén, majd az elődöntőben újabb négyet lő az egyiptomiak ellen (6:0). Ezen a tornán egyszerűbb volna felsorolni azokat a meccseket, ahol nem szerez gólt. A Románia elleni 2:0-ás negyeddöntőn. A Csehszlovákia elleni döntőben aztán az 59. percben szerzett találatával bebiztosítja nekünk az aranyérmet, Brumovszky találata már csak a szépítésre elég (2:1).

A 66-os VB-n Bene az, aki minden egyes találkozón gólt rúg. A legemlékezetesebbet és a legszebbet éppen a brazilok ellen, már a harmadik percben. Ott van a számunkra tragikusan végződő Marseille-i 1:4-en a csehek ellen, melyhez fogható összeomlás kevés van a magyar futballtörténelemben (Bern 1954; Marseille 1969, Irapuato 1986 és a Jugoszlávok elleni 1:7 1997-ben).

1975-ben öregedik ki a válogatottból. A Wales elleni hazai 1:2 után már egy másik generáció csatárai veszik át tőle a stafétabotot. 4 évvel később, 1979-ben, Lakat Károly szövetségi kapitány szép gesztusaként illendő módon búcsúzhat a címeres meztől. 12 percet tölt a pályán a Nyíregyházán játszott, Csehszlovákia elleni barátságos meccsen. 1:0-ás vezetésnél vesz végső búcsút a nemzeti színektől.

Ekkor már egy éve nem az Ú.Dózsa játékosa. A másodosztályú Volánban kergeti a labdát.

Bene Ferenc a Volán-NIKE Fűzfői AK elleni másodosztályú mérkőzésen

1981-ben - 37 évesen - kipróbálhatja magát idegenlégiósként a finn bajnokságban. Onnan hazatérve ismét a Volán, majd utolsó állomásként a Soroksár igazolt labdarúgója.

Páratlanul sikeres karrierjének dicsőséglistáját nehéz felsorolni. Olimpiai bajnok, gólrekorddal olimpiai gólkirály. Nyolcszoros magyar bajnok, ötszörös gólkirály. Emellett háromszor volt MNK győztes csapat tagja. A nemzetközi kupákban BEK elődöntőt játszott a Bayern München ellen (1974), egy évvel később a Benfica ellen emlékezetes találatot szerez, melyet a forduló legszebb góljának választanak. Volt KEK elődöntős és VVK döntős. Kétszer (1964 és 1969) az év labdarúgójává választják. E korszakra, melyet jelen sorozatunk tárgyalt, már csak a veterán Bene Ferenc jutott. Az Ú.Dózsa egykori középcsatára, a válogatott jobbszélsője (Albert miatt), jóval a harmadik X után adja át helyét Törőcsiknek és Fazekasnak.

Visszavonulása után, 1991-ig az Újpest utánpótlásával foglalkozik, majd a nagycsapat vezetőedzője lesz egy évig. A Dózsa abban az évben a nyolcadik helyen végez. 1994-ben a Fót kispadjára ül.

2006-ban hunyt el. Mindössze 62 éves, volt melyből 23 évet játékosként élt. A kevés időből, ami megadatott neki, a lehető legtöbbet a pályán töltött azzal, amihez a legjobban értett.

Tubi (1932-2003) Sándor Imre volt a becsületes neve, de alighanem ennél jóval többen ismerték "Tubi" néven. Hogy hogy kerül egy gyúró a magyar foci nagyjai közé? Én inkább azt mondom: Hogy lehet, hogy ne kerülne?!

"A legjobb színész a gyúrók között, a legjobb gyúró a színészek között"

Ezt a mottóvá nemesült mondást még Lakat Károlytól kapta annak idején. Színésznek készült ugyanis, de focisták generációinak szerencséjére végül az öltözőkben találta meg élete értelmét. Az Eger, a Tatabánya és a Haladás mellett egy ország zárta a szívébe a válogatott Tubit.

A csapat hangulatfelelősét, mókamesterét, a lelki motorját, aki minden titkok tudója volt a játékosok között és az edzők előtt.

Ott ült a kispadon, a legnehezebb időkben és a legdicsőségesebb győzelmeknél is. Megannyi meccsen, felejthetetlen jelenetként égett az emlékeinkbe, amint levegőbe dobott karjaival szinte lemsirglizi saját füleit a gólörömben. Elsőként ugrott fel a kispadról, gólt üvöltött, fülig érő szájjal. A stábot és a játékosokat is beleértve Tubi volt az aki a leggyermekibb őszinteséggel tudott örülni minden győzelemnek és minden egyes gólnak. Mintha csak maga lőtte volna.

Pályafutása során 2000 hivatalos meccsen ült a kispadokon. 20 évig dolgozott a válogatottnál. Utolsó helye a Haladásnál volt. Utolsó mérkőzése egy Videoton elleni győztes meccs volt. Másnap reggel nem ébredt fel többé. 71 éves volt.

Szőke Miklós (1933-2008) 

A siófoki labdarúgás legendás alakja, a nyolcvanas évek nagy generációját irányító sikeredző. Szőke Miklós olyat vitt véghez a Siófoki Bányásszal, amelyre sem előtte, sem azóta nem volt példa a magyar labdarúgásban:

Másodosztályú csapattal nyerte meg a Magyar Kupát. Nem mellesleg ténykedésének öt éve alatt a balatoniak a területi bajnokságból az NB I-be jutottak és a kupagyőzelem révén nemzetközi porondon is bemutatkozhattak a görög Larissa ellen.

Amit Szőke Miklós a még piros-feketében játszó csapattal véghezvitt, arra a Magyar Kupa fennállása óta nincsen példa.

1984-ben a siófokiak az ő vezetésével NB II-esként verték meg a fehérvári MNK döntőben a Verebes József irányította sztárcsapatot, a sorozatban bajnokságokat nyerő Rába ETO-t , 2:1 arányban. A kupagyőzelem máig a siófoki labdarúgás legnagyobb sikere.

1986-ig irányította a csapatot. A területi bajnokságban felkarolt együttest a kupagyőzelem után az élvonalig emelte.

A Siófokon kívül a MÁV Előre csapatánál is edzősködött, majd a Videoton utánpótlás szakágában dolgozott. Kilenc évig a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség főtitkáraként is tevékenykedett. 2008 februárjában hunyt el.

Kaszás Gábor (1947-1990) Szőke Miklós utódja volt a Siófok kispadján. A magyar edzői kar brilliáns tehetsége, ifjú ígérete. A sors kegyetlensége folytán sohasem tudhattuk meg, mire lett volna képes nagycsapatok, erős játékosállománnyal a keze alatt.

Mire a Balaton fővárosába érkezett ismert név volt, nagy jövőt jósoltak neki.

Játékosként nem írta be magát a futballtörténelembe. Ifiként a Ferencvárosban kergette a labdát, nem is akárhogyan: 1979-ben ifjúsági bajnok. Felnőtt játékosként alsóbb osztályú csapatokban (Zrínyi SE, Főv. Sütőipari VSE és Bp. Építők) jut szerephez.

Igazi énjét és tudását azonban a kispadon lelte meg. Az Ú.Dózsa serdülőinél, majd az MTK-VM ifjúsági csapatánál tette az első szárnypróbálgatásait.

1979-től a GANZ-MÁVAG csapatának edzője, utána jön a mélyvíz. 1982-ben kerül a SZEOL AK kispadjára. A Hírös város csapatát rögtön az élvonalba navigálja. Irányítása alatt tehát visszatért a szegedi a futball a legjobbak közé. Nem is akárhogyan állt helyt az NB I-ben.

Ez volt a "négyesek" bajnoksága a tiszaparti városban. Az éllovasok ugyanis rendre egy négyessel megpakolva kullgtak haza a SZEOLtól. Mindjárt a nyitányon, az Ú.Dózsa ellen 4:1, de az utóbb bajnok Honvéd (4:3) és a címvédő Rába ETO (4:2) sem úszta meg kevesebbel. Egyedül a Videoton örülhetett - no nem egy pontnak - hanem annak, hogy egyetlen kapott góllal és tisztes vereséggel megúszták a szegedi kirándulást.

Gruborovics, Kun, Szélpál, Kutasi, Orosházi, Kozma és Szabó nagy időszaka volt ez. Kaszás Gábor üstökösként robbant be a köztudatba. A SZEOL AK pályája igazi oroszlánbarlang volt ebben a szezonban. Egész évben nem akadtak legyőzőre. A Fradi ellen eposzi csatában 3:3 lett a végeredmény. Veretlenek maradtak otthon, nem volt csapat amely le tudta volna győzni őket.

Akkoriban megszokott kép: Kaszás játékosai elégedetten jönnek le a pályáról

Idegenben viszont voltak problémák. Egész évben mindössze Diósgyőrött tudtak győzedelmeskedni (1:2), de így is az előkelő kilencedik helyen zárták az első évüket az élvonalban.

A következő idényben azonban a SZEOL-t is utolérte a feljutók típusbetegsége. Kihúnyt a lelkesedés, eligazoltak a legtehetségesebbek. Nem sikerült a bennmaradás. A Szeged utolsó helyen, a mezőnytől messze lemaradva kiesik.

Kaszás Gábor marad. Az NB II-ből a feljutás nem sikerül. Ekkor hívják Siófokra, hogy átvegye Szőke Miklóstól a korábbi kupagyőztest. A 13. helyen zárnak, megelőzve a két kiesőt, a Dunaújvárost és az Egert, valamint a válságban lévő Videotont, amely néhány éve még UEFA kupa döntőt játszott.

1987-88-ban ismét a középmezőny a Siófok sorsa. Végig a kiesés réme fenyegeti, aztán a végére megnyugtató előnnyel a 12. helyen zárnak.

Ez már egy másik együttes volt, mint Bódiék kupagyőztes csapata. Hírmondónak megmaradt Horváth, Brettner és Olajos. Itt játszott az ex-rábás Pardavi és Kovács László a kapus, Jancsika az FTC-ből, valamint a dózsát is megjárt Árky. Az új reménységek és meghatározó játékosok voltak Adi, Zsadányi és Marozsán.

A következő lépcsőfok Kaszás Gábor karrierjében: Fehérvár. A még mindig gyengélkedő Videotonhoz kerül. Disztl Péter, Disztl László és Burcsa nélkül nehezen találta régi önmagát a Vidi és nem volt már Májer sem.

Minden idők talán legidétlenebb bajnoki kiírásában (a tizenegyesekkel záruló döntetlenek évében) a Videoton ismét az élvonalba tartozik. Éppen hogy lecsúsznak a dobogóról, a fővárosi trió, a Honvéd, MTK-VM és a Fradi mögé.

Petres Tamás viszont gólkirály lesz 19 találattal. Jován a csapat másik gólzsákja is a csapat felfedezettje lesz. Kaszás fiai télen megnyerik a Nehru kupát. Úgy tűnik minden sínen van.

Senki nem tudta, hogy csak félév van hátra neki az életből. 1990 február 21-én Dunaföldvár és Kecskemét között autószerencsétlenség áldozata lett. 53 évesen.

Sosem tudjuk hány klubcsapat és talán a válogatott mire lett volna képes a tragikusan derékbatört edzői pálya meghíúsult folytatásában.

„Zöld fű felett, kék ég alatt, legjobb edző dr. Lakat!”
 
Dr. Lakat Károly (1920-1988) A magyar edzői kar három legnagyobb neve a Sebes-Bukovi korszak után:
Baróti Lajos – Illovszky Rudolf - dr. Lakat Károly.
 
Karcsi bácsi játékosként védekező fedezetet játszott a legendás Sárosi György dr. mellett a 40-es évek Fradijában.
 
Épp az ellenfél támadását zavarta, amikor Lázár rászólt: „Mit csinál, Lakat? Eddig mi támadtunk, most ők jönnek.” — Bizony, más idők voltak azok.
 
Amikor megalakult a nagy Honvéd, Bozsik személyesen jött el hozzá, hogy játsszon mellette is védekező fedezetet. Nem vállalta: fradista volt és maradt.
 
Tatabányán kezdte a komolyabb edzősködést 1957-ben. Ide a következő 25-30 évben még sokszor visszatért, így aztán Grosics Gyula éppúgy játékosa volt, mint a pályája végén a bányászokhoz szerződő Göröcs János, de dolgozott még a fiatal Kiprich-hel is.
 
A 60-as években volt a csúcson, ekkor nyert olimpiát 64-ben (Palotai, Gelei, Bene, Novák) és 68-ban (Dunai II., Fazekas, Menczel, Nagy Laci) a focicsapattal.
 
A VVK-győzelem után került a Fradihoz, amivel bajnokságot nyert, és még egyszer eljutott a csapattal az akkor már EVK-nak nevezett kupa döntőjébe.
 
Géczi — Novák, Mátrai, Páncsics — Juhász, Szűcs — Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Katona: kb. ez volt a legjobb Fradi a keze alatt. (Kispad: Karába, Fenyvesi dr… csekélység.)
 
Később is akadtak egyedi eredményei: a '70-es években a Honvéddal megverték az Intert a San Siróban, a Tatabányával a 80-as évek elején 22 000 néző előtt győzték le a Realt.
 
Voltak aztán  furcsa szokásai, pl. csak vonattal járt Tatabányára, bármikor is edzősködött ott, és mindig haza is utazott az esti mérkőzés után, néha a postavonattal.
 
Másik érdekes szokása: a legnagyobb menőkkel volt a legkíméletlenebb mindig, Alberttől Göröcsön át Csapóig és Nyilasiig sokan kaptak tőle hideget-meleget.
„Ha a főkolompost megfogod, a többi  magától megy utána” — mondogatta.
 
Hogy miért csak '79-ben lett kapitány? Messze túl a fénykorán… Finoman szólva: nagyon nem szerette a kommunistákat — és ezt a véleményét markánsan hangoztatta is.
 
Szepesivel viszont nagyon jó viszonyban volt, hát Gyuri kijárta neki a rég megérdemelt posztot. Pályája egyik legnagyobb kudarca lett belőle: ekkor kaptunk ki pl. az USA-tól 2-0-ra…
 
Pályája legvégén épp a kieséstől mentette meg a Tatabányát. A Fradi ellen játszottak Pesten. Amikor Lakat kijött, az Üllői úti törzsközönség felállva, vastapssal, „Karcsi bácsi, Karcsi bácsi” skandálással köszöntötte őt, az ellenfél edzőjét, amíg a helyére nem ért….
 
Ekkor azért elsírta magát ez a rettenetesen kemény kis ember….
 
Sem előtte, sem azóta nem történt ilyen a Fradi-pályán. 1988. december 3-án hunyt el.

Lassan formálódik egy válogatott csapat azokból odaát, akik együtt vagy egymás ellen játszottak, megmérettettek. Edzők, kapus, játékosok és gyúró.

Az ő neveiket, eredményeiket örökítettük meg ebben az írásban, mivel nélkülük nem is lehetett volna teljes a visszaemlékezés a magyar foci utolsó nagy korszakára.

A sorozat tematikája ezzel itt most véglegesen lezárult. A következő részben magára a sorozatra tekintünk vissza. Ha úgy tetszik, önmagunkat ünnepeljük. 22 epizód, megannyi élmény, emlék, esemény, fotók, videók és persze a legfontosabb, a legértékesebb: a kommentek és a kommentelők. Akik mi vagyunk.

Ki gondolná, hogy ez az egész, még tavaly szeptemberben kezdődött?! 7 hónap legszebb pillanatai jönnek.

(Aki szeretne értesítést kapni a következő részről, és még nem tette, kérem küldjön üzenetet Értesítés címmel erre a linkre)