Örülünk, Vincent?

Nemzeti golyóstollak.

Nem tudom, másnak eszébe jutott-e, de idén lesz 10 éve, hogy Magyarország EU-tag lett, ami egyike szerintem azon kevés jó dolognak, ami a hazánkkal az elmúlt 100 évben megtörtént. Most, alig pár nappal a választás előtt vajon hány emberben ötlik fel, hogy vasárnap arról is döntés születik, maradunk-e megbecsült tagjai választott közösségünknek, vagy valami fura, bizarr zárvány-ország lesz belőlünk, és még az annyira lenézett Balkán is el fog húzni mellettünk. Szegény, bepartidrogoztatott Jusztícia, szeme befogva, kezében a mérleg, egyik tányérban Tündérország, másikban Normalitás.

Eszembe jut, mi is történt 10 évvel ezelőtt, 2004. május 4-én: két éves kisfiunkkal és apukával kiballagtunk a Szabadság-hídra, amit valami dili drazsés dizájneres beműfüvezett az ünnepség alkalmából, talán mert az ő füve már elfogyott, és elbóklásztunk a járókelők között, akik többségének az arcán a májusi napsütés és valami új dolog: reménység, sőt, megkockáztatom, bizakodás volt, ami azért egy átlag magyarnál elég ritka dolog. Arra gondoltam, hogy a kisfiam és a még a hasamat bérlő kislányom már egy egészen új világ tagja lesz; a kislányom alig egy-két hét múlva uniós állampolgárként fog megszületni. Belém villant ’89. október 23-a, amikor Szűrős Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot; ott álltunk az osztállyal a Kossuth-tér sarkán (igen illedelmes módon éppen osztályfőnöki órára időzítették az ünnepséget), és érettségi előtt éppen részesei lettünk a történelemnek.

15 évvel később a Szabadság-hídon, a randa műfüvet taposva belém villant, hogy megint itt a Történelem; a gyerekeimnek már nem lesz kisdobos- és úttörőmozgalom, nem lesz kötelező orosz, nem lesz kötelező sorkatonaság, nem lesz minisztériumból várt történelem érettségi tételsor. Eszembe jutott az a ’87-es iskolai március 15-i ünnepség, amikor a 6 éves gyesről visszajövő énektanárnő nem igazán volt még képben, és az ünnepség végén nem a már szokásos Szózatot énekeltette el velünk, hanem a DIVSZ-indulót. De a gyerekeimnek már nem lesz COCOM-lista, világútlevél (aki nem tudja, a „világútlevél” azt jelentette, hogy évente mehettél egyszer KGST-országba és háromévente egyszer mehettél nyugatra), nem lesz Merkúr, évtizedes várakozás telefonra, hogy miután végre megkaptad és beszélni akartál rajta, fél órát várhassál csak a vonalra. Nem lesz nincs tévéműsor egy hétig, mert az oroszok lecsapták a villanyt valami kis nézeteltérés miatt (nem árt, ha tudják ezt azok, akik most nagyon lelkesek Paks 2 és az orosz hitel miatt). Nem lesz megalázó várakozás Doverben a határon (nekem éppen ’93-ban au-pairként), miközben a láthatóan másnapos, szakadt brit fiatalok hazatántorogtak mellettünk; gyakorlatilag nem is lesznek határok. Az jutott eszembe, hogy talán végre Nagy-Magyarország szétszabdalt testéből vérző fajmagyarjaink is megnyugodnak végre, hiszen ahogy majd Szlovákia, Románia, egész Kelet-Európa csatlakozik az EU-hoz, nem lesz értelme az elcsatolt területek felett ruhát és sebeket tépni újra meg újra.

Kiszedtem kisfiam kezéből a műfüvet, mielőtt megszemlézte volna belsőleg, majd az jutott eszembe: mehetünk nyugatra, kiköltözhetünk nyugatra, de minek tennénk, hiszen itthon is végre nyugat van. Talán valami ilyesmit szeretett volna Ady is, a nyugatos költőink is, vagy még 100 évvel korábban a reformkori gondolkodóink… De végre, végre, az ezredfordulóra a mi gyerekeinknek nem kell már Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulniuk, nem is fogják érteni, miért szorul össze a szüleik gyomra automatikusan a határátlépéseknél.

Esélyünk volt, annyira tiszta és nagyszerű, mint soha addig. Esélyünk volt arra, hogy érdemeink, képességeink szerint boldogulhassunk és ne uram-bátyám protekció alapján. Nem csak mi magunk ránthattuk ki magunkat a hajunknál fogva, konkrétan segítettek is – végre egyszer nyugatról.

De lesz, ami lesz vasárnap: boldog 10. évfordulót az EU-ban, Magyarország! Szeretném a továbbiakat is itt ünnepelni, de ha nem megy, nem fogok többet Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulni, és mindent megteszek, hogy ne kelljen átélnie ezt az érzést a ma már 12 éves fiamnak és a 10 éves kislányomnak se.

          B.I. celebnek — a celebmagazinok szerint — agydaganata van. A celebmagazinok szerint B.I. celebet Kínába vitték különleges terápiára, ami vélhetően kínai különleges celebterápia, sajnos még az sem használ. De most. A celebek talpmasszőre, a Vargha Metodika fogja kezelni. (Na, ezt az érdekes oldalt se linkeltük még). Természetesen szó nincs róla, hogy itt egy szélhámosnak akarnak a celeblapok reklámot csinálni, itt arról van szó, amit a Vargha Metodikáról állítanak:

          "A XXI. századi orvostudomány fejlődésének mérföldköve a Vargha metodika" — Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a központi és perifériás idegrendszer ingerület-átvitelének neves kutatója.

       A különlegesen gondolkodó magyar embernek különlegesen gondolkodó celebmagazin magyarázza el, mit kell tennie, ha megbetegszik. Az agytumort leginkább a celebtalpmasszázs, a celebkristályterápia, celebangyalterápia, celebhomepátia gyógyítja, főleg a Vargha Metodika, Dr. Skrapcsák, a látó, az Asztráltest Kft. és a többi. 

       Metodika. Az. Itt most jöhetne egy kis politikai jellegű áthallás, de ezt rábízom az Olvasóra. 

Avagy forró csókok a zártosztályon.

ne engedjük, hogy Magyarországon teret nyerjenek azok a gondolatok, amelyek mindenfajta megkülönböztetés nélkül a külföldiek és a külföldi beruházók ellen emelik fel a szavukat. Aki ezt teszi, az árt a hazájának, árt a városának

Orbán Viktor, 2014. március 11.

Az utolsó belvárosi pasának, szeretettel és féltő aggodalommal.

Igazából nem is lehet, mert nincs már FIDESZ (FIatal DEmokraták SZövetsége). Ez a nagy betűkkel írt FIDESZ — amint ezt neve szépen kifejezte — önálló politikai aktorok szövetsége volt, azaz párt. Ettől a mostani Fidesztől — amint ezt a latin szóból eredeztetett, kisbetűs írásmód ugyancsak hűen jelzi — mi sem áll távolabb, mint a tagok önállósága. Ez a 'fides', azaz hűség szövetsége: az lehet tag, aki hű Orbán Viktorhoz. Ez nem párt (olyannyira, hogy ez most nem is szerepel a név konjunktúra szerint változó csatolmányában), hanem Orbán Viktor rajongóinak klubja (társasága, nem, givánndd! dörllentő).

Lánczi András: Folytatni

Egyetlen mondatban szeretnék válaszolni. Én is szeretném folytatni

- alázattal,

- mértéktartással,

- ésszel 

- és hittel.  (mandiner.hu)

 Lanczi Andras, aki ugy lehetett egyetemi tanar, hogy egesz eleteben egyetlen szakmailag ertekelheto sort nem irt le, akinek sikerult atorokitenie a sajat beteg kozepszeruseget egy generaciora, folytatna. Es folytatni is fogja. A sajat arckepukre es tehetsegtelensegukre fogjak alakitani ezt az orszagot. Most el kellene keserednem. De mar  nem megy.