A pártoktól független civil szervezet, ami egymaga többet költ a kampányra, mint az ellenzék.
Gyárfás Tamásé lehet a 2014-es Leisztinger-díj
2014.04.03. 20:37 | sajtohuba | 19 komment
Címkék: jogállamiság hülyeország hétköznapi történetek orbánizmus
A Leisztinger-díj névadójáról, az egykori kárpótlási jegy-dílerről csak azt említem itt meg, hogy a díjat azzal a tettével alapította meg, amikor hirtelen rájött, hogy az önéletrajzába azt kell beírni, hogy már kora gyerekkora óta igazából a Diósgyőrnek szurkolt. Ezzel a nemes tettével a lába továbbra is szabadon. Mozog.
Az elmúlt pár nap eseményei miatt gyökeres fordulatot vehet az évek óta saját tv nélkül tengődő Gyárfás Tamás sorsa, mivel Tasnády Péter ingatlan-divatdiktátor egy korábbi piactisztító akció kezdeményezőjeként nevezte meg.
A hírek szerint innen kezdve csak találgatásokba bocsátkozva nem tartható kizártnak, hogy Gyárfás zavarában összes energiacelláját aktiválva végiggondolja majd a legfrissebb antigravitációs TV-társasági kínálatot, és határozott kedve támad közülük az Echo Tv üzemeltetésére. Egy Napkeltétől a Háttér-képig tartó pályaív lehet ez, amelynek várható címere egy kilógó lóláb, rajta lengő térdszalagdíszként a Leisztinger-díj. Szabadon.
Kereszténydemokrata-gála
2014.04.03. 15:00 | Kettes | 25 komment
Címkék: kdnp
Valahányszor egy kereszténydemokrata kinyitja a száját, a Jóisten sírva fakad a Mennyországban.
Fölszállott a páva
Napi sajtóhír
2014.04.03. 10:55 | Pásztörperc | 26 komment
Címkék: média orbánizmus
"A Duna Televízió műsorán, a 18 órakor kezdődő Híradó után, immár élőben is Fölszállott a Páva! Az est házigazdái, Herczku Ágnes és Novák Péter szombatról szombatra a képernyők elé várja mindazokat, akik a Kárpát-medence színeiben, zenéjében és táncában szeretnének gyönyörködni – a területi válogatókból továbbjutott 48 tehetséges szólista, zenekar vagy táncegyüttes tolmácsolásában. Márciusban tehát elődöntők – melyekről az oldalon böngészve minden részletre fény derül."
A Fölszállott a páva "a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap saját gyártásában készített népzenei tehetségkutató műsor, melyet nagy mértékben támogat a Hagyományok Háza és amely a Duna Televízión látható. A műsor elődje a Röpülj páva!, amelyet 1969 és 1981 között láthattak a nézők, akkor még az M1-en."
Lelki füleimmel szinte hallom a koncert:
* Kodály–Sebő: Fölszállott a páva. Kormányon előadta: Orbán Viktor. Kísért: Kádár szelleme.
Matolcsy-gála
2014.04.03. 10:00 | Kettes | 14 komment
Címkék: matolcsy györgy
Aki Frei Tamás-regényekből tanulja a világgazdaságtant.
Idézet a reggeli kávéhoz
2014.04.03. 08:00 | szempontpuska | 10 komment
Címkék: idézet
Ebben az évben, nézzék meg, lesz gazdasági növekedés, 1 százalék körüli, aztán tovább fog bővülni, s a választás előtt előállhat az a helyzet, hogy a régióban a magyar gazdaság fog a legjobban növekedni. Minden mutató, amellyel mérnek minket, a baloldal legnagyobb bosszúságára a legjobb minálunk lesz.
Orbán Viktor 2013. május 7.
Jobboldali költők borzalmasan gyönge versei — CXXXVIII.
2014.04.03. 00:05 | Pásztörperc | 41 komment
Címkék: borzalmasvers Érvsebész
Baj van!
Nem találom a külön erre az alkalomra beszerzett verseskötetet a Motorvonatoxületése c. nagyívű költeménnyel. Elkallódott vhol... Ha jövő hétig se találom meg, könnyen baloldali borzalmak nélkül maradhattok. Ezen a héten azonban még semmi baj, afféle önbuzdítóul azonban ezúttal egy dalszöveget kaptok tőlem. Igazából nem is tőlem: nandras01 gyűjtötte, én csak továbbítom — és nézem, őszinte örömmel, ahogy egyre kijjebb szorulok a rovatból. Végül is mi a népszerűség, ha nem ez?
LOBOGÓ DAL!
/Hadd lobogjon!/
Szikora – Szilágyi
