Örülünk, Vincent?

mottó1: "Két hónapja ott ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek"
a kóceráj hoppmestere

mottó2: "egy normális országban, egy tisztességesen működő kormány a rendet és a biztonságot garantálja az ott élő állampolgárok számára"
valami állat, talán gerlice

Két hónapja itt ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek. Kis rend és biztonsági anomália esődött meg velem, az autómban keletkezett némi kár, károcska, félmillió forintocska, szóra sem érdemes, és bő két hónapja várom, hogy ebben a normális országban a dolgok normális menete szerint idefáradjon hozzám a kár okozója, és tisztességesen a markomba csengessen valami összegecskét, de ugyanúgy nem jönnek, ahogyan Orbánhoz az IMF.

Pác: Mostanában egy számomra új páccal kísérletezek. Talán az egyszerű összetevők miatt, de az eredmény egész ízletes. Ugye az igazi ínyencek nem pácolnak, hanem a friss húst (végig tarjáról beszélek, én leginkább ezt szeretem sütögetni) szinte a vágás napján teszik a rácsra. Meg kell hajolnunk előttük, de mi a szokásos hentes, hazacipel másnap megsüt üzemmódot jó, ha némi páccal finomítjuk. Ez egy basic pác, az alap viszonylag jelentős mennyiségű fokhagyma, mustár, kevés olaj, némi fűszerek, esetleg kis citromreszelék. Gondolom, sokan feltalálták már előttem különböző kombinációit. A lényeg, hogy sokkal több fokhagyma kell, mint amit jó szívvel hozzátennénk, sőt, még annál is több! A fokhagymanyomó dolgozzon rendesen, majd' egy fejnyi fokhagymát fel kell dolgozni. Ha jól összekeverjük a mustárral, szépen összesimulnak az ízek, a fűszert pedig nem kell sajnálni tőle: alap a fekete bors megtoldva némi őrölt szerecsendióval, kevéske őrölt köménnyel s végül némi zöldfűszerrel (ami van, én most épp majoránnát találtam, de szurokfű és bazsalikom is jó lehet). Olaj, csak hogy könnyebben össze lehessen keverni. Ha még egy kis citromhéjat is reszelünk hozzá, pláne ha hozzá is facsarunk kicsit, akkor végkép elkerülhetetlen, hogy lesznobozzanak minket.. Viszont működik, a család nem húsfüggő része is dicsérte.

Fröccs: Erről nem tudok hosszan írni; mások leírták sokkal összeszedettebben, alaposabban. Jó pár évem ráment, hogy a nagy meleg italát kikísérletezzem, főleg szabadságra. Pár éve tartottam egy rozés nyarat, rosszabbnál rosszabb rozékat kipróbálva. Az elmélet pedig jól hangzik, a nagy melegben nem igazán csúsznak jól a testes vörösborok, legyen akkor helyettük könnyű rozé. Lehet, ma már jobbak a rozék, de akkor nem igazán győzött meg a felhozatal. Talán a bock és a takler működött, még ha ezek pont nem is a legkönnyebbek közül valók. A fröccs viszont jobbnak bizonyult — egyrészt kevesebb benne az alkohol: ha elkezd a fejünkbe szállni, simán átválthatunk hosszúlépésre, a bor mennyiségével egészen a jelzés szintjéig lemehetünk. A fröccsig eljutottunk ugye, de a jó alapbort még ki kellett kísérletezni. Alap, hogy jó fröccsöt csak abból a borból lehet csinálni, ami magában is rendben van, a "fröccsnek jó lesz" kategória biza téves út. Nem baj, ha savas és zamatos, az édes borok nem igazán váltak be. Ha a bor magában is friss, finom zamatos (pl. irsai, cserszegi fűszeres), nagy bajra már nem kell számítsunk. Mostanában az öregbaglas irsaija, esetleg a hiltopp-féle woodcutters white bizonyult jó alapnak. Sajna, ezek nem olcsó borok, de a pár száz forintos fehérek nem igazán működtek.

A Kereszténydemokrata Néppárt már megint nem fért el Orbán Viktor nadrágjában. Addig fickándozott a kis huncut, addig nyomakodott és furakodott, amíg be nem terjesztett egy törvénymódosítást, ami betiltaná az önkényuralmi rendszerekkel összefüggő személyek, szervezetek, kifejezések nevének használatát közterületek, intézmények és társadalmi szervezetek elnevezésében.

A KDNP érezte az egyre erősödő társadalmi nyomást a lakosság és a média felől. Valamit félreérthettek, mert tényleg van egy egyre erősödő nyomás, de abban rájuk a vietnami papucsban menekülő lator szerepét osztja a lakosság, és nem a mindenbe beleugató, kellemetlen hangú cippzárcimboráét. Az már meg sem lep, hogy őket elsősorban a kommunista diktatúrához köthető alakok zavarják, a fasiszta diktatúrához köthetők meg pont nem, sőt azok pont ajánlatosak lennének. A törvényjavaslat mellékletében felsorolnak néhány Lenin, Vörös Csillag és Felszabadulás(!) utcát, de valahogy egyetlen Horthy, Wass Albert és Nyírő József utca sem akad köztük.

Mit kezdjen most az ország azzal a sok nyakas kommunistával, akik a mai napig nem voltak hajlandóak átkereszteltetni az utcájukat a demokratikus jogállam szelleméhez sokkal méltóbb nevekre, mint például Széll Kálmán vagy II. János Pál. Törvényt kell nekik adni, mert ezek a végén még addig járnak a lenini úton, hogy visszaszavazzák a kommunistákat.

Minél nagyobb az adócsökkentés, annál jótékonyabb hatású.

Orbán Viktor, 2009. november 10.

A Mandiner hirdetménye:

Meggyőződésünk, hogy a Fidesz képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat, a törvényeknek járó tiszteletet és a tekintélyt az államnak.

Navracsics Tibor: Nemzeti ügyek politikája, 2010

Az Arisztokraták egy klasszikus stand-up szám, amit egy amerikai komikusnak álmából felkeltve is elő kell tudnia adni, sőt főleg akkor. Szalai Annamária valószínűleg lefordulna a székről, ha ezt valaha bemutatnák egy hazai televíziócsatornán, de előtte még megbüntetné őket nagyjából a teljes magyar GDP erejéig.  Én Gilbert Gottfried, illetve Sarah Silverman performanszát választottam a kedves Olvasó számára — ha lehetséges, ezt angolul tudó, kiskorú gyermekének ne mutassa meg. Majd az érettségi után. 

Lehet megbotránkoztató dolgokat nagyon jól előadni. Ha már Sarah Silverman, akkor ezt, ezt és ezt is feltétlenül meg kell nézni. Mondjuk úgy, hogy mérsékelten korrekt politikailag, a Holokauszttól Martin Luther Kingig nagyjából mindenen viccelődik, egyes olvasóink esetleg falra fognak mászni tőle. Azt javaslom, hogy akik az átlagnál hajlamosabbak a falramászásra, ezt most inkább hagyják ki. 

Van egy másik szám, a Cselédek és Disznópásztorok című, amit szerintem eleve Sarah Silvermannak írtak, és kb. nyolcadjára adja elő egy aristo nevű humorista. Még mindig nagyon rosszul. Ha valami ennyire nem megy, talán nem kéne erőltetni.

A Cselédek és Disznópásztorok egy, az Arisztokratákhoz hasonló, vaudeville jellegű szám. Nagyjából ugyanaz a történet, csak a kutya helyett mintegy couleur locale-ként kecske szerepel benne. Most nem mondom el az egészet, mindenki ismeri. Bemegy egy pasi a tehetségkutatóba a feleségével, a fiával, a lányával és a kecskével. Persze Nyirő Józsit is hátulról, meg Horthy Mikit az összes lehetséges irányból, Lánczi Bandit a kecske is, aztán Bayer Zsolti a kecskét, és aztán mindenki mindenkit. Világos, hogy ez egy kicsit szabad szájú, de virtuózan előadható darab. Ezt nem lehet úgy megcsinálni, mintha a taktaharkányi fidesz pártirodán köszöntenénk Etus nénit fennállása nyolcvanhetedik évfordulóján. Nem mondhatja azt aristo, hogy valaki, idézem, szatócsok, adóbérlők és pénzváltók ivadéka... Azt úgy kell mondani, hogy akkora heftije van, mint egy elefántnak, és kilóg a kaftánjából az a Morvai Krisztina által személyesen előbőrtelenített farka. Elnézést, kedves Olvasónk, de ha egyszer ez a textus, akkor mit játsszuk itten a prűd pázmányista nyuggert a lakógyűlésen. 

Itt kultúráról van szó, művészetről, tradícióról, progresszivitásról, ahogy L. Simon László mondta volt. Ő ezt ezerszer jobban csinálta volna. Nem azt mondja a "váratlanul kiderültben", hogy a "lelkével megérintette Hebron rózsáinak hófehér tomporát", hanem azt, hogy "szétbaszott zsidó kurvák seggéről készített gipszlenyomatot". Merthogy az van odaírva. Szegény aristo nem tudja eldönteni, hogy Orbán Viktor születésnapjára küld-e zselés szaloncukrot, vagy rendesen előadja a Cselédek és Disznópásztorokat. A kettő együtt nem megy. Vagy cuncogunk, vagy megcsináljuk, átmenet ebben a műfajban  nincs. Nem russzózhatunk rendes zsidózás helyett, nem poénkodhatunk Nietzschével, amikor el kell engedni az altesti szabódeskét. Ez így elmegy egy újraoltási ünnepségen vagy egy leányiskola ballagásán, de stand-up-nak rémisztően gyenge. Csak ezt akartam elmondani. 

Még a profit sem esik jól igazából, ha nincs benne valami barátság, valami lélek

Simicska Lajos Orbán Viktor 2012. június 15.