No, hát az azért nagy disznóság volna, ha egyfolytában csak Katona Lászlót idézgetnék itt Gavallér János teljes kihagyásával! A költői életpálya avatott ismerői bizonyára egyetértenek velem abban, hogy jeles kultúrhéroszunknak és egyúttal népünk, nemzetünk nagy tanítójának állandó helyet kellene fenntartanunk rovatunkban. Mivel ezt helyszűke miatt sajna, nem tehetjük, azért igyexem jelesebb költeményeit elétek tárni. Íme, két újabb gyöngyszem nagy művészünk kagylóhéjából:
Testemből kiáltok
Gnóm-gonosz térképek, határok
bábja lelkem, akaratprésbe
szorított a győztes-sarc álom:
Tagadjam testvérem, barátom,
hajtsam fejem guillotine résbe,
akarják, mert győztek, gyalázat,
akarják gyalázni az embert,
felejtsem el örök hazámat,
felejtsem a falut, a házat,
az utat, amin jártam, vesztes
testemnek nem fájhat a vérem,
isszák, csapolják, szívem-éltem,
Istenem, Te vagy utolsó reményem!
Győztesek szemembe hazudnak,
titokban felnézek az égre:
Látod odafönt! Írják, írják
a véget! Szívembe új törvényt,
át- és átírják történelmem,
senkit sem érdekel, hogy érzek,
hogy testembe szorult a lélek,
át- és átírják történelmem,
embernek születtem, ez vétkem,
testemnek nem fájhat a vérem,
isszák, csapolják, szívem-éltem,
Istenem, Te vagy utolsó reményem!
Minden kis kunyhóban, veremben,
itt jár házunkban fiad lelke,
- villámok cikáznak, huzat van -
embertől emberig, nem látnak,
nyomodba lépdelnek kufárok,
próféták kínálják országod,
széttépett törvények, határok,
lélegző testemből kiáltok:
Át- és átírják történelmem,
megölik utolsó szerelmem,
testemnek nem fájhat a vérem,
isszák, csapolják, szívem-éltem,
Istenem, Te vagy utolsó reményem!
