Szóval egy új kor jött el, amelyben lehetséges, arról beszélni, hogy...
És itt felsorolsz néhány témát, amelyekről eddig is lehetett beszélni. Nemcsak Magyarországon, hanem a szabad világban mindenhol. Legfeljebb kritikák érték, akik állást foglaltak, de ez már csak így van. Azt szeretnéd megúszni, hogy a véleményedet kritika érje, amikor haláltmegvető bátorsággal kikiáltod a világnak, amiről egyébként minden nap ír a Magyar Hírlap?
Nem, Tamás, te nem vagy buta. Ezt a szöveget nem azért írtad, mert azt gondolod, hogy eleddig nem lehetett azt mondania senkinek, hogy a homoszexualitást elítéli, hogy az angolok angolok, vagy hogy az uborka dőlésszöge nem túl releváns politikai kérdés. Ezt bizony mondták, mondják és mondani fogják azok, akiknek ez a véleménye, és lesz, akinek más a véleménye, ez ugyebár a szabadság, amibe sok hülyeség is belefér.
Te pontosan tudod ezt. De szükséged volt egy kis bayerista felvezetésre annak érdekében, hogy azt mondhasd: végre lehet beszélni a cenzusról! Amiből rögtön – bayerizmus – következik, hogy
„És ez az a kor, amikor rá lehet kérdezni a parlamentáris demokrácia egyes, levegőben lógó kérdéseire is. Ilyen az általános választójog. Amikor a 19–20. században bevezették, akkor ez fejlődés volt, hiszen társadalmi csoportok és a nők kimaradtak a választás lehetőségéből. Ma viszont azt látjuk, hogy az általános választójoggal sokan nem élnek, mások pedig, akik élnek vele, felelőtlen és teljességgel megalapozatlan döntéseket hoznak, pillanatnyi hangulatoknak, a pártok manipulációinak engedve.
Bizony ez az a kor, amikor egy ország – mondjuk Magyarország – dönthet úgy, hogy a választást némi felelősségvállaláshoz és tudatossághoz köti. Hogy valóban a citoyenek (franciából: honpolgárok, állampolgárok) döntsenek egy ország sorsáról, s ne azok, akik valójában nem is akarnak dönteni, csak odasodródnak az urnákhoz. Vagy odaviszik őket. Úgy, ahogyan egy operát és balettet utáló ember véletlenül besodródik az Operába, s ott elkezd hangosan chipseket enni és nagyokat röhögni az áriákon”
Ki kell ábrándítsalak, mert a cenzusról is beszéltünk eddig is. Pro és kontra. Például a Véleményvezéren.
De te nem pro és kontra szeretnél beszélni róla. Te szeretnéd kijelenteni, hogy a kormány végre-végre-végre bevezeti a cenzust. És aztán hozzáfűzöd ehhez azt a néhány mondatot, amit kénytelen vagyok gusztustalannak és ostobának nevezni. Nem mintha gusztustalan vagy ostoba ember lennél, Tamás. Ennél nagyobb a baj. A gerinced – az hová lett? Hová lett a gerincetek, ó, jobboldali barátaim? Ilyen könnyű megfélemlíteni titeket? Ilyen sokat reméltek egy lojalitási bizonyítványtól?
Tévedsz, Tamás. Ebben az országban, ebben a Fideszben, a lojalitási bizonyítványok gyorsan avulnak.
Szeretnék egy gerinces kijelentést tőled a cenzus (ok, „feliratkozás”) védelmében. Egy igazi, kemény kijelentést, amivel vitatkozni lehetne. Mert lojalitási nyilatkozatod mögött sajnos nincsenek érvek. Bár külön köszönet az Operában chips-szel zörgő plebs hasonlatáért. Nem hiszem persze, hogy a fél-ázsiai baki után ezt átveszik a beszédírók.
Az az elemzés, amit tőled várnék, Orbán Viktor gondolatait mutatná be.
Ilyesféleképpen: szükségesnek látjuk a demokrácia korlátozását, mert megtapasztaltuk, például a 2008-as népszavazáson, milyen könnyű megdönteni egy kormányt, ha az ember a szegényeket mozgósítja („felelőtlen és teljességgel megalapozatlan döntéseket hoznak, pillanatnyi hangulatoknak, a pártok manipulációinak engedve”). Most nincs szükségünk a szegényekre, mert akadályozzák a kormányzást, például szeretnék biztosítva látni a megélhetésüket, amit megígértünk ugyan nekik, de csak azért, hogy megnyerjük a választást. Jobb lenne, ha nem kéne hazudnunk a következő választáson ekkorákat, csak simán a klientúrák között osztogatni, mert a népre úgysincs pénz. Ezért a népet hagyjuk már ki a demokráciából.
Ezen kívül zavarnak minket az úgynevezett bizonytalanok, akiket persze klasszikus cenzussal nem lehetne kirekeszteni, ezért jobb a regisztráció (és talán kevésbé kínos Európában, már amennyire ez minket érdekel). A helyzet az, hogy a 2010-es választást megnyertük úgy, hogy a választóink „felelőtlen és teljességgel megalapozatlan döntéseket hoztak, pillanatnyi hangulatoknak, a pártok manipulációinak engedve”, tudtuk, hogy simán megnyerhetjük így is, úgyhogy nem mondtunk semmit arról, mit is szándékoznánk csinálni.
De lassan csak szeretnénk világossá tenni, hogy mi a Fidesz iránya, és jó lenne, ha nem kéne eközben számolgatni, hogy hol veszítünk 3 százalékot ezzel. Ezért a magunk részéről, a saját középosztályi (vagy inkább közgépi) klientúránk védelmében szeretnénk, ha a bizonytalanok nem szavaznának. Még a végén leszavaznak a MSZP-re, a Jobbikra (amit még mindig nem sikerült bedarálnunk) vagy az LMP-re. Ez súlyos fenyegetés a mi középosztályunkra nézve (Simicska- és Nyerges-birodalom, valamint önkormányzati káderek).
Ez ugyanis a klasszikus érv – ez illik egy politológushoz. Ha a szegények szavaznak, akkor mi lesz a gazdagokkal? És ha az elégedetlenek szavaznak, akkor mi lesz a hosszú távú terveinkkel?
Szabadság van, mindenről lehet beszélni, szerintem csak szépen, egyenesen, mondjad, amit tényleg gondolsz.
