Örülünk, Vincent?

Foglalkozzon az EU a Portik-Laborc üggyel

Orbán Viktor, 2013. április 25.

A trafik törvény egyik célja, hogy az 500 milliárd forintos dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön

Lázár János, 2012. szeptember 11.

       Ezerkilencszázhetvennégyben már 

                   rég megboldogultam, te ifjú titán, adjunktus

                             lettél a tanszéken, piros tagkönyv a zsebedben.

       Nem voltál felhő, ki nadrágba bújt,

                   kezedben toll, mindig arra várt, hogy hűséged

                            minden áldott reggel hallja, lássa, és szagolja

       A Párt,a Párt, a Párt, a Párt, mert 

                    előre csak így mehettél, át másokon, és tudora lettél

                            a szocialista esztétikának, iparnak, sőt mezőnek

        Gazdaságnak, és docens lettél nemsokára, Erfurt és Plovdiv

                     várt, Banszka Bisztrica, kopasz hülyék konferenciái

                            és mondtad, és nyaltad, és mondtad, és nyaltad, és

        Kirúgattad a fiatal tanársegédet, kinek Isten, az ópiumos Isten

                     tehetséget adott, lett belőle professzor Texasban, s ezért

                            mindig hálás volt neked, ki közben a plénumon szavaltál.

         A rendszer változott. Váltották, váltódott, csak megváltani nem 

                    tudott senkit, téged sem, professzor urat, ki polgári nézetek 

                           felé, o, ri, en, tál, ó, dott.

         Már tévében szavalsz, s neved mögül kikopott az elvtárs,

                   te mindig is, te már akkor, hisz jól tudjuk, Erfurtban, Plovdivban,

                       Banszka Bisztricában, sorok között, elrejtve,

           Valójában, tulajdonképpen, ha belegondolunk

                   mérsékelten bár, de előre mutattál,

                             szerényen a Journal of East German

                                       Philosophyban, és más világlapokban, majd

                                                           széked elfoglaltad a nagyteremben.

           Most itt állunk szemben, én a halott

                    és te ki sohasem éltél. És kimondod, hogy nevem

                          önkényuralmi és nem javasolt Abádszalókon úlicának.

            Pont

                   le

                      szarom. 

Ahol demokrácia van, meg jólét, ott egy párt is bőven elegendő, a pártosodás – miként 1989-ben is – a bomlás biztos jele

Ugró Miklós, 2013. április 23.

     A leideni egyetem nyilvánosságra hozott egy egyetemi rangsort kizárólag a tudományos publikációk száma és minősége alapján. Az ilyen rangsorokkal érdemes nagyon óvatosan bánni, nem lehet belőlük nagyon komoly következtetéseket levonni. 

     A Magyar Tudományos Akadémia tavalyi országgyűlési beszámolójához is készített egy rangsort, amelynek huszonnegyedik oldalán látható a magyar egyetemek publikációs rangsora. Tekintettel arra, hogy a legtöbb publikációt a táblázatban nem szereplő akadémiai intézetek produkálják, ezekből az értékek nem mérik általában a magyar tudományos teljesítményt. 

     A leideni listán nem találtam magyar egyetemet. Egyetlenegyet sem. Ennek rengeteg oka van: a magyar egyetemek brutális alulfinanszírozása, az egyetemi oktatók egészen kétségbeejtő leterheltsége és más tényezők. Érdemes megnézni, hogy a Balog miniszter által kiválónak minősített Pázmány Péter Katolikus Egyetem teljesítménye teljesen mérhetetlen, és hogy valójában hat darab olyan magyar egyetem van, amelyik lényegi tudományos tevékenységet képes  folytatni.

     A magyar felsőoktatásból rettenetes pénzeket vontak ki az elmúlt években, az elitegyetemeink elbocsátásokat fontolgatnak (már ahol fontolgatnak — van, ahol meg is tették), napi működési problémáik vannak. Ezek az értékek nem fognak javulni, ezek az értékek egyre rosszabbak lesznek. Ezeket a számokat nem lehet megmagyarázni óriásplakátokon, a közmédia mikrofonállványainak adott interjúkkal, baráti blogok hazugságaival.  Attól, hogy valamire ráírjuk, hogy jobban teljesít, nem fog jobban teljesíteni.

     A kormány feladta a magyar felsőoktatást. A "bekerülünk a legjobb kétszázba", a "termelési központ leszünk" idiotizmusa, a nacionalista lózungok mögött nincs semmi, csak az önfeladás. Orbán Viktor valójában nem hisz Magyarországban. Nem, valójában nem tartja magát és népét félázsiainak, nem gondol ő semmi különösen felháborítót erről az országról — egyszerűen nem hisz benne. Orbán nem buta ember, nem őrült, nem gonosztevő, egyszerűen nem hisz abban, hogy nyugati típusú ország lehetünk, nyugati struktúrákkal.

     És én nem mondhatom azt, hogy Orbán Viktor egészen bizonyosan téved. Csak azt mondhatom ki, teljes bizonyossággal, hogy így gondolja. Nem nagyon látott ő nyugati mintát az életében. Katasztrofális emberi és szakmai minőségű emberek veszik körül tizenpár éve, beleszokott ezekbe az emberi és szakmai minőségekbe. És itt nemcsak a jobboldalról van szó, hanem a "féltudású elitekről" általában. Nem hiszem, hogy valóban ellenségnek tartja a felsőoktatást, a kultúrát — egyszerűen csak nem tudja elképzelni őket szövetségesnek. Lehet, hogy megveti a kitüntetettjeit, lehet, hogy otthon a négy fal között pontosan tudja, hogy mit ér egy matolcsy vagy egy láncziandrás. Lehet, hogy átlát rajtuk, lehet, hogy valóban csak használni akarja őket, és a szíve mélyén csak borzasztóan szomorú. De ez engem nem vigasztal.

Ma azt mondják a magyar fiataloknak: vesztesek vagytok, fizessetek, vagy menjetek és boldoguljatok máshol. A vállalkozóknak azt mondják: vesztettetek, fizessetek még több adót, vagy húzzátok le a rolót. A gazdáknak azt mondják: ne akarjatok ti versenyre kelni a német, francia, de még a szlovák vagy a lengyel gazdákkal sem. Nem kell nektek föld, nem jár nektek semmi, költözzetek munkanélkülinek a városba. A falvak népének azt mondják: ti rossz helyre születtetek, vesztettetek, nem kell nektek iskola, posta, orvosi rendelő, közlekedés.

A dolgozóknak azt mondják: nem kell nektek európai fizetés, jó nektek az éhbér is, jobb, ha meghúzzátok magatokat, mert aztán még az sem lesz

Orbán Viktor, 2007. március 15.

Infografika rovatunk jelentkezik.

(kattintásra nagyobb)

   Jó a viszonyuk a bankoknak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új vezetésével, de a Magyar Bankszövetség számára a jegybank vezetője, Matolcsy György is abszolút tekintélynek számít... (Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára)

     A jobboldali abszolút tekintélyt ismertető jele, hogy a középszerűség olyan bugyraiból tör elő, amelyek létezéséről addig nem is volt tudomásunk. A jobboldali abszolút tekintély metamorfózisa valahol Hegyeshalomnál következik be, ahol fároszból hirtelen turistává válik. A jobboldali abszolút tekintély forrása ugyanis Orbán Viktor. Orbán Viktor (továbbiakban JATF) hatósugara pedig erősen korlátos. 

     Amikor Boros János, a kóklerkedésével oly sok derűs pillanatot szerző kormánypárti filozófus egy Spiegel-cikket lefordítva nyalja ki a fent nevezett JATF egyik részét, amelyet jogi képviselőnk szelíd noszogatására nem nevezünk meg, de semmiképpen nem nevezhető elülsőnek, vagy amikor Schmidt Mária (jogi képviselőnk enyhén hisztérikus hörgéséből arra következtetek, hogy ide most semmiféle hasonlatot nem írhatok, de az Olvasó szabadon gondolhat pikáns dolgokra) az "Európában is verik a négereket" címmel próbálja sokadszorra elfelejtetni JATF-fal egykori megingását, akkor az ember befejezi a többszörösen összetett mondatát, és csak vigyorog.

    Nem adják ingyen a jobboldali abszolút tekintélyt. 

    A JATF képes arra, hogy színházigazgatót csináljon egy hetedosztályú bűvészből vagy egy szélsőjobboldali alkoholistából, de elég hamar a péceli gyepcurling szövetség főtitkára lesz abból, akiből rossz időben, rossz helyen bontakozik ki az okosság. 

    A jobboldali értelmiség nagy szinonimaszótárában az "abszolút tekintély" és a "JATF hasznos idiótája"  címszavakat szinte egymásra nyomtatták.

    Most arra kérem a kedves Olvasót, hogy mintegy száznyolcvan fokkal fordítsa el a fejét a JATF irányából. Amit lát, azt akár BATF-nak is nevezhetnénk. Nem egy BATF-ot lát a kedves Olvasó, hanem rögtön hármat. A három BATF persze nem akar feltétlenül miniszterelnök lenni, mint JATF, ezt onnan is lehet tudni, hogy naponta elmondják. Ők az összefogásról gondolkodnak, egyáltalán nem óhajtják magukat előtérbe helyezni, és céljuk, hogy a JATF rendszere helyett végre olyan, teljesen demokratikus rendszer jöjjön létre, amelyben az abszolút tekintélységhez nem kell jobboldalinak lenni. Hanem. 

   A három BATF az összefogásról gondolkodás olyan szintjéig jutott el, amely csak nyomokban emlékeztet a Donald Duck – Mickey Mouse – Magilla Gorilla death-match-re.  De én nem erről írok most, hanem az abszolút tekintélyről. A nemegészenjobboldali abszolút tekintély persze függetlenül gondolkodik. Emellett általános, európai kitekintést nyújt olvasóinak, és csak érintőlegesen említi meg, hogy a háromtagú BATF egy vagy két tagja szargombóc. Hogy melyik egy vagy két tagja? Hát valószínűleg az, amelyiknek nincs benne nyakig a (nem hozom én ma a frászt a drága jogi képviselőnkre) mondat végében. 

    A nemabszolút tekintély egy párizsilondoniberlini egyetem diákmenzáján ül és az A menüt eszi. Nem eszik mindennap A menüt, volt már, hogy B menüt evett, csak nem emlékszik rá, hogy mikor. Százezer eurós évi fizetéséből megengedhetné magának, hogy étteremben egyen, de ott nem találja meg azt a finom A menüt. Ülsz vele szemben, eszed a B menüt, juszt is, nem szólsz neki, hogy kicsit leette az ingét, és megkérdezed tőle, hogy mégis, hogy van azokkal a kohomológiákkal. A nemabszolút tekintély egyáltalán nem vágja rá a választ, hanem elkezd rád szerencsétlenül nézni, annyira szerencsétlenül, hogy elszégyelled magad. Talán — pillant fel az A menüből. Talán egy kicsit úgy van, hogy — és mondja. És akkor, amikor mondja, nem eszi az A menüt, nem eszi le az ingét, hanem ott fent jár, ahol a mindenoldali abszolút tekintélyek soha sem. Persze, lehet, hogy tévedek — fejezi be. És persze nem. 

    Az ő nemabszolút tekintélyének a forrása nem JATF és nem BATF, hanem egy szemüveges kisgyerek, aki beült a nagyfotelbe, és egyre szemüvegesebb lett, és továbbra is egy kicsit kisgyerek, amíg rá nem érzett az A menü ízére valamikor tizenhét éves korában, az egyetem utolsó éveiben. 

    Róla kellene írni a posztokat, a nemabszolútokról és a pecsétes ingeikről, nem a kaviáros zergevese mellett adomázó abszolút tekintélyekről. Mert ők tartják a vállukon a világot, miközben az A menüt kanalazgatják.