Orbán Ráhel gyakran megfordul az NGM helyettes államtitkárságán is, ahol egyre többen nagy becsben tartják szaktanácsait
Index.hu 2014. szeptember 15.
Orbán Ráhel gyakran megfordul az NGM helyettes államtitkárságán is, ahol egyre többen nagy becsben tartják szaktanácsait
Index.hu 2014. szeptember 15.
No, de lesz ez másképpen is. Eddig és netovább! (Csipike a gonosz törpe)
Csipike az erdőben élt. Akárcsak Madár, Nyúl, Vadmalac és Sün. Valójában persze nem benne élt az erdőben, hanem csak mellette. Madár, Nyúl, Vadmalac és Sün élt az erdőben, Okapi, Gnú, Gepárd és Szurikáta pedig valahol egészen máshol. Csipike tehát az erdő mellett élt, és egész nap arról álmodozott, hogy egyszer neki is lesz egy 708 négyzetméteres ingatlana, beépített melluszodával és elektromos guminővel.
Kora hajnalban kelt. Forrás vízében egykettő megmosdott, majd a Korhadozóbélű Vén Fenyőfához sietett, és azt mondta neki: Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó! A Korhadozóbélű Vén Fenyőfa pedig arra gondolt, tényleg ki nem szarja le, hogy Csipike elemző vagy politikai gondolkodó.
Kazuár, Emu, Vombat és Kenguru sem laktak az erdőben, hanem inkább kieszeltek valamit. Élt az erdő mellett egy étolajgyáros, aki étolajat akart gyártani. A hülyéje. Kazuár, Emu, Vombat és Kenguru meg felajánlották neki, hogyha odaadja nekik Sierra Leone éves dzsídípijét, akkor sem gyárthat feltétlenül étolajat, de legalább nem veszik el a bajuszkötőjét.
Valójában reggelizhettek volna madársóskát édesgyökérrel, de ők jobban szerették a kékbálnasteak-et kelemenanna ágyon. Telt múlt az idő az Óriásnagy Bükkfa és az Erdei Tisztás között, és vélhetően Miamiban is, ami esetükben kicsit relevánsabb.
Csipike a gonosz törpe háromnégy is megmosdott a forrás vizében, írt valamilyen fontos tanulmányt öthat, hosszú, bonyolult és teljesen értelmetlen mondatokkal próbálta szédíteni a lányokat a Vakok Intézetében, de hétnyolc és még mindig nem volt melluszodája. Ekkor azonban megszólította őt egy erszényes emlős. Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó! — köszönt vissza Csipike. Kussolj már! — válaszolta kedvesen az erszényes emlős, és a tárgyra tért. Kellene nekünk egy nagyméretű épület, amelyikben elfér két-három trillió dollár, te benne ülnél, néznél okosan, aztán ha valaki megkérdi, hogy mi van itt, azt mondanád, hogy semmiképpen sem két-három trillió dollár. Nemvagyokelem — kezdte volna Csipike. Akkor megállapodtunk — nyugtázta az erszényes emlős.
Az étolajgyáros elszontyolodott. Sejtette ő kikkel áll szemben, mármint ritka nagy állatokkal, de nem tudta, mitévő legyen. Ekkor találkozott az Oroszlánnal. Oroszlán pedig nem örült annak, amit az étolajgyárostól hallott. Úgy gondolta, hogy a legjobb talán az lenne, ha valahogy elérné, hogy Kazuárnak, Emunak, Vombatnak és Kengurunak szét legyen rúgva a segge. Nem volt egy nagyon komplikált lélek az Oroszlán, ezért — mintegy kezdetnek — gyorsan szét is rúgta Kazuár, Emu, Vombat, Kenguru, de még a kicsi Kacsacsőrű seggét is. Aztán kezdte elölről.
Eddig és netovább! — mondta Csipike. Egy pillanatra meg is ijedt, mert általában azt szokta ilyenkor mondani, hogy ő nem elemző, hanem politikai gondolkodó, de aztán inkább folytatta. Az Oroszlán beleavatkozik a szuverén ügyeinkbe! Mert az Oroszlán irigyli azt, hogy az erdő lakói, és különösen Mókus, Szajkó, Ürge és Kecskebéka mennyire szeretik és tisztelik Kazuárt, Emut, Vombatot és Kengurut! Oroszlán azt terjeszti róluk, hogy mindent elloptak, pedig ez nem igaz, a Kerek Erdő közepében álló Kucsmagombát sem lopták el (ez volt az a pillanat, amikor Vombat integetni kezdett a kezével, hogy ezt az irányt inkább nem kellene folytatni)!
Ilyenkor szokott vége lenni a mesének, de ez a mese csak mostanában kezdődött el, és könnyen lehetséges, hogy még eltart vagy húsz évig. Lehet, hogy Kazuár, Emu, Vombat és Kenguru fájó seggel, de továbbra is boldogítja majd az erdő lakóit, Csipike is megkaphatja azokat a jelentős importtartalmú szexuális segédeszközöket, amelyekkel bearanyozhatja az életét.
Persze alakulhat másként is. A Dodó is mesélhetne róla, hogy milyen az, amikor....
A globális kapitalizmus Földet átfogó, hisztérikus mozgásainak mértéktelensége az e korszakokat meghatározó biológiai szörnyek rendszeres felbukkanásának legfőbb és legmélyebb oka.
Bogár László 2014. szeptember 23.
A Meteorológiai Szolgálat szerint: "Egyre több helyen már hosszabb időre is kisüthet a nap, ami az általános hangulatunkra, közérzetünkre is jó hatással lehet, ezért mozduljunk ki a szabadba!"
Nézzük csak, milyen kimozdulás lehet ma jó hatással a közérzetünkre! Rögtön kettőt is találtam.
Az egyikre eddig mintegy 39 ezren jelentkeztek be, de legalább 206 ezer embernek biztos nem tetszik. Ez a családbarát szabadidős program délután 6 órakor kezdődik a József nádor téren.
Előtte 3 órakor a Parlament előtt könnyed átmozgató edzésre gyűlnek össze a magyar szurkolók. Itt is összegyűlhet 10-15 ezer egy Istenben, egy Hazában és Magyarország feltámadásában hívő eszmetárs. Az esemény vizuális ábrázolása külön is buzdítóan hat még a pártos honfivérre is.
A Kossuth Lajos tér és a József nádor tér közötti távolság gyalog, zárt alakzatban is csak mintegy negyedóra.
Nem szívesen lennék most a macskakövek helyében.
A Soft Machine egyike a Canterbury-hangzásnak nevezett improvizatív pszichedelikus jazz-rock, vagy akár rock-jazz, zenei irányzatnak, amely a ’60-as évek második felében bontakozott ki. Ez a zenei világ egynyári slágernek nehezen nevezhető, elvont szövegű, semmi „kék az ég és zöld a fű, íly egyszerű az élet” feelinget ad, hanem sokkal inkább rikítozó-tántorgót.
Az SM mellett a Camelre és Caravanra mindenképpen, esetleg még a Gongra és egy-két Isotope számra mondanám, hogy na igen, ez jöhet nagykanállal. A banda történetének kronológiai feldolgozását itt olvashatjátok.
És hogy miért is jó ez a zene? Ha beengeded, belemászik a fejedbe, ott kézen fog és visz magával váratlan ritmusokkal az abszurdnak tűnő harmóniákba. Utaztat, ha ráérzel. Ha nem, akkor marad az egyhelyben topogós „hát ez meg mi?!” ki-, és lemaradás érzés.
Most ezt a kitiltás cuccot tolják odaátról megfegyelmezésileg, de ha úgy hozza kedvük, a bombázás sem kizárt. Próbálok felkészülni minden lehetőségre.
Deutsch Tamás 2014. október 19.
Egy Kövér László nevű pszichopata arcú pszichopata szerint Magyarországnak ki kellene hátrálnia az Unióból, mert az morálisan meg van rendülve. Deutsch Tamás, aki éppen egy tizenhárom éves thaiföldi prostituált hasáról szívja fel a kokaincsíkot, mélyen egyetért vele. Morálisan meg vannak ezek rendülve, az egész kurva világ megvan rendülve morálisan, a rendes keresztény fehérember lop pár milliárd forintot és máris kitiltják Oklahomából, Washington György Soma Koppány vére miként fajul.
Azt nem érti ez a megrendült világ, hogy az ország konkrétan a Kövér Lászlóé és a Deutsch Tamásé. Mert ők alkotják az Orbán Viktort. Az ő országuk van itten eljőve, az ő akaratuk lesz meg folyamatosan, az ő nevük van megszenteltetve, és ők adják meg a mindennapi kenyerünket, trafikunkat, önkormányzati bulinkat, kisköveti pozíciónkat Guatemalában, és ők bocsátanak meg a mi vétkeinkért, ha szépen megkérjük őket, amely vétkek nem is olyan nagy vétkek, végül is csak egy kocsibejáróról van szó, pár száz négyzetméternyi nyaralóról, maximum egy erőműről, megyeszékhelyről, Kékes-tetőről.
Az európások megrendülve gúnyolódnak azon, hogy Orbán Viktor Putyin ágymelegítője lett. Nem képesek értékelni egy ilyen tiszta férfibarátságot. Norvégia morális megrendülésében odáig ment, hogy kritizálja az államvédelmi hatóság áldozatos munkáját. Fintorogva adják azt a koszos ezermilliárdot évente, amiből jó ha kétszázmilliárdot lehet ellopni. Tudják, hogy ha kétszázmilliárdért vennénk tizenhárom éves thaiföldi prostituáltakat, és mindegyik hasáról elszívnánk egy kokaincsíkot, akkor még mindig maradna pár, akinek nem szívtunk el a hasáról kokaincsíkot? Akkor meg miről beszélünk?
Ha ez így megy tovább, akkor kilencvenháromezer négyzetkilométernyi nyers futballokosság fog kihátrálni az Unióból, egyenesen bele Vásárosnaményba. Akkor lesz aztán igazán megrendülve a nyugati civilizáció. A kérdés persze az, hogy mi lesz a tizenhárom éves thaiföldi prosituáltakkal, az ő hasukkal, és a hasukon azzal a hófehéren csillogó csíkkal. Kit fog akkor érdekelni, hogy melyik nyilasnyalonc skriblert hozzuk-visszük stanicliben? Mi lesz akkor, ha nem kételkedni fognak a magyar kormány demokratikus elkötelezettségében, hanem, teszem azt, kurvára leszarják a magyar kormány demokratikus elkötelezettségét, csak arra kérik meg, hogy maradjon a piros vonal másik oldalán. Hogyan mondják rovásírásul, hogy motherfucker?
Biztos, hogy szüksége van Európának Deutsch Tamásra? Nem lehet, hogy túlélnék a hiányát? Nem lehet, hogy túlélnék azok hiányát is, akik négyévente ájulnak bele ezeknek a kövéreknekdeutschoknak az izéjébe? Tudom, az ezeréves magyar földön lengő kalászos kell nekik, csobogó vizünk, ízletes túrórudink, de mi van, ha azért annyira mégsem kell nekik. Tamás, lehet, hogy akkor el kellene menned dolgozni, jó, csak viccelek, azért a szürrealizmusnak is van egy határa, de azért lehet, hogy kicsit megrendülnél, és nem szeretsz te megrendülni, mert macerás.
Az első Phil Collins poszt kommentfolyama nagyjából a várakozásoknak megfelelő fanyalgásokkal telt el, így semmi olyan körülmény nem merült fel, ami miatt a második epizód tervezett menetén változtatni kellene.

Mai első számunkhoz annyit előre el kell mondani, hogy ennek a klipnek a megértéséhez bizony a Reagan korszakban kellett élni