Örülünk, Vincent?

“Hisz a páratlanul nagy felhatalmazás nemcsak azt jelenti, hogy Orbán Viktor nem menekülhet a felelősség elől, hanem azt is biztosítja, hogy ha ő gyengén muzsikál, akkor azért mi magunkat okolhatjuk majd, mondván, miért adtunk ilyen mértékű felhatalmazást neki.” (HHF - Heti Válasz)

Blogunk egy ideje figyelemmel kíséri Horkay-Hörcher Ferenc kiútkeresését az orbánizmusból.

Horkay-Hörcher 2010-ben még a poszt mottójában idézett hűségesküvel fogadta Orbán Viktor alkotmányozó hatalmát. 2014-ben a Danube Institute-nál publikált Orbán-elemzésében - jotunder szavaival - "megpróbált magának egy olyan Orbán-képet konstruálni, amely Orbán 1. elfogadható egy konzervatív európai ember számára, 2. valamiféle hasonlóságot mutat az ún. létező Orbán Viktorral". Figyelemre méltó próbálkozás volt a lehetetlenre, és nem is sikerült neki.

Ezen a héten nyilvánosan leírta, hogy ő eltávolodott a Fidesztől.

Az eltávolodásra felsorol majd kéttucatnyi okot, úgymint
- a Simicska-jelenség, valamint a Simicska-háború ténye és annak kezelése (különös tekintettel a jobboldali újságíró-társadalom lenézésére)
- alkotmányozó voluntarizmus
- konfliktus-élező politikai technika
- populista retorika
- plebejus öntudat (szemben a szerintem kulcsfontosságú polgárival és középosztályival)
- anti-intellektualizmus, kultúra- és felsőoktatás-ellenesség
- nemzeti elkülönülés (szemben egy európai és közép-európai integrációval)
- nyugatellenesség (szemben egy értelmes nyugat-kritikával)
- korrupció
- hatalmi arrogancia (lásd power tends to corrupt, and absolute power (2/3!) corrupts absolutely.)
- alapjaiban elhibázott személyzeti politika (az új generációs politikai vezetők erkölcsi és emberi fogyatékosságai)
- az ifjúság-politika teljes hiánya
- az elvándorlással kapcsolatos teljes értetlenség
- a közmédia fogalmának teljes félreértése
- a keleti (déli nyitás) teljes félreértése
- a putyini politikával való kokettálás
- a hagyományos nehézipar érthetetlen erőltetése
- magánbirodalmak kétséges jogszerűségű kiépítése
- a hatalom kézi vezérlése, szakpolitikák háttérbe szorítása
- civilizálatlan jelenségek és gesztusok

ami egy “mérsékelt konzervatív” számára legalábbis deal-breaker, egy kicsit is temperamentumosabb konzervatív pedig a lista felénél zsebre vágna egy doboz lőszert, a vállára kapná a duplacsövűt és nem eltávolodna a Fidesztől, hanem rárúgná az ajtót. Ez a lista ráadásul egy konzervatív számára megengedhetetlenül elnéző az Orbán-rendszer nepotizmusa, debilitása, civilgyűlölete, xenofóbiája, focibuzisága, macsósága és primitív bandahumora iránt.

        Kedves állampolgár, kérjük töltse ki az alábbi kérdőívet. 

        1. Mostanában sokat lehet hallani arról, hogy a miniszterelnök egy közönséges gazember, aki eladta Magyarországot az oroszoknak. Ön mennyire tartja fontosnak azt, hogy az országot ne vezethesse egy hazaáruló Putyin-pincsi?

        [ ]   Nagyon fontosnak tartom.    

        [ ]   Ostoba fideszes vagyok. 

        2.  Ön szerint jó az, ha az egész világ azon röhög, hogy egy abált szalonnán szocializálódott tapló stadiont építtet a dácsája mellé?

        [ ]   Nem annyira jó.     

        [ ]  Igenis én a saját lábamon állok. Meg kicsit a tiéden is. 

       3.  Vannak, akik szerint nem helyes, hogy Rogán Antal lenyúlta a fél Belvárost, és még sunyin vigyorog is hozzá.  Képes Ön rendeltetésszerűen működtetni egy szeneslapátot?

       [ ]   Esetleg kettőt is.    

       [ ]  Kikérem magamnak, az az én drága Tónimnak jár. 

       4.   Tudta-e Ön, hogy a megélhetési Habonyok azt csinálhatnak ebben a búvalbaszott országban, amit csak akarnak?

       [ ]   Sajnos, igen.    

       [ ] Lerúgjam a fejed, te szemtelen kisnyugdíjas?

       5.   Sokféle véleményt lehet hallani Deutsch Tamással kapcsolatban.  Vannak, akik szerint a bangkoki hölgyismerősének hasán nem tejpor volt, egyetért Ön ezzel?

       [ ]   Én inkább egy Viagrával visszaélő, kapuzárási pánikban szenvedő orrszarvúra bíznám a dolgot.

       [ ]   Kiafasz az a Vincent?

        6.  Vannak, akik szerint nem érdemes jópofizni ezekkel a korrupt maffiózókkal, hanem inkább villanyvasalóval kell ütni a fejüket. Egyetért ezzel a véleményekkel?

        [ ]  Sajnos nincs villanyvasalónk, de találtam egy franciakulcsot a spájzban.  

        [ ]  Azt hiszem az Önök jogi képviselőjét vittük be az osztályra.

        7.   Támogatná Ön a magyar kormányt abban, hogy tényleg mindent ellopjon, ami mozog, vagy inkább mégis megkeresné azt a villanyvasalót, ami talán a pincehelyiségben található a Révai Nagylexikon mögött.

        [ ]   Egyre hajlamosabb vagyok arra, hogy unortodox módon kezeljem az állami szintre emelt tolvajlást.  

        [ ]  A keményen dolgozó kisembereket talán zavarja ha egy kicsit jobban járunk, mint ők, de pont leszarjuk. 

       8.    Helyesnek tartja, hogy Semjén Zsolt mondja meg, hogy mit csinálhat Ön a hálószobájában?

       [ ]    Majd ha először törvényesíti a viszonyát azzal a fiatalkorú struccal.  

       [ ]  Apage satanas! 

       9.    Egyetért Ön azzal, hogy Orbán Viktor pedikűröse megkapja gebinbe az Északi-középhegységet?

       [ ]    Inkább vietnami papucsban kellene futkosnia az albán határ irányába.  

       [ ]  A Nemzeti Együttműködés Rendszerében mindenkinek lehetősége van arra, hogy hasznosítsa az Északi-középhegységet, talán egyeseknek egy kicsit több lehetősége van, de nem lehet minden tökéletes.

       10.  Egyetért Ön a magyar kormánnyal abban, hogy meg kellene védeni az Ön takarékbetétkönyvét, az Ön perzsaszőnyegét és még azt a fél üveg szilvóriumot is a konyhaszekrényben.

        [ ]   Megvan a villanyvasaló!      

        [ ]   Egy demokráciában nincs egyéni szilvórium. 

        Május 18-án fog előadást tartani Budapesten Emmanuel Saez amerikai-francia közgazdász professzor. Az adórendszerek hatásaival, jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségekkel foglalkozó igen jelentős kutatóról van szó, aki pl.  a manapság sokat emlegetett Thomas Piketty-vel publikált rengeteg közös cikket. 

          " Nincs két misi. Havi egy misi van. (Bayer Zsolt)"

            Palkovics államtitkár úr szerint nem keresnek eleget a formatervezők, ezért inkább golyóscsapágyakat kellene képezni az egyetemeken, és egyébként is túl sok szak van, a franc se tudja őket fejben tartani, ha mondjuk mindenki mechatronikai mérnök volna, akkor csak egy rubrika lenne, és oda szép műszaki betűkkel be lehetne írni, hogy merre van az arra, és pont arra lenne. És azt mindenki tudná és nem jelentkeznének összevissza mindenféle hülye szakokra, hogy andragógia vagy mi, úgy hangzik, mint valamiféle gyógynövény, egyszakos osztatlan egyenesenüljvagypofánváglakalogarléccel képzésben meg lehetne oldani az ország minden problémáját. Különösen azokat a problémákat, amelyek kapcsolatosak a karburátorokkal, és hát, van más? Na, ugye.

            Mindazonáltal, itt van ez a misi. Ha volumenükben nézzük a dolgokat, nemcsak tekintetükben és vonatkozásukban, megállapíthatjuk, hogy a legoptimálisabb képzési forma a bayer-szakos alapképzés lenne. Tízmillió misi, azaz tízmisimisi havonta, az tíz bili, az már dzsídipi a javából, arra már nézne az ájemef, mint Ernő bácsi a törökfürdőben. 

           Ez a bayerzsoltság afféle komparatív előnyünk lehetne. A magyar karakternek egyfajta kvintesszenciájáról beszélünk. A nyugati ember mára teljesen elfelejtette, hogyan kell egyszerre rohadtul aljasnak és mégis figyelemreméltóan középszerűnek lennie, mindenkit elárulnia, akit ismer, és néha még olyanokat is, akikről fogalma sincs, hogy kicsoda. Mi ebben szocializálódtunk. Jó, van, aki nem iszik, de nem mehet mindenki mesterképzésre. 

          Az exportlehetőségek szinte kimeríthetetlenek. Ruandában évek óta nem szabdaltak senkit szét machétével, mert valamiféle kényszerképzetük támadt, hogy mégis csak az jó, ha többé-kevésbé mindenki életben marad. Már azt sem tudják, hogyan lehetne kirobbantani egy tisztességes tömegmészárlást, egyszerűen képtelen egy hutu egy tuszit azzal a régi hévvel gyűlölni, ami után sorba lehetne rendezni a koponyákat a polcokon. A melegeket, a zsidókat, a cigányokat minden tulokarcú náci tudja utálni, de azért rühellni valakit, esetleg agyon is verni, mert az illető nem szereti a spenótot, az már művészet. A posztmodern korban az emberek annyit nézegetik a hülye mobiltelefonjaikat, hogy nem marad idejük arra, hogy hazudozzanak, lopjanak, csaljanak, politikusok seggét nyalják, pláne, hogy valakinek rendesen tönkre tegyék az életét. 

           Piacvezetők lehetnénk a bayerségben. Állna a hülye labanc a Nemzeti Színház színpadán, sipítozna, hogy mennyire aggódik, mert ilyen rettentő egy gusztustalan ország lett belőlünk, mi meg nem picsognánk, mint valamiféle seggbecsippentett blaskópéter, hanem kihúznánk magunkat, és büszkén mennénk ki a büfébe a fél cseresznyéért, vagy tán egészen azért.  

       Oxfordnak nincs tanulsága. Nem lehet "bezzeg", nem lehet példa vagy ellenpélda, Oxford az Oxford. Ha ez egy "igazi" blog lenne, ez pedig egy "igazi" poszt, akkor talán elvárható lenne, hogy legyen benne egy kis bezzeg, egy kis ujjfelmutatás, esetleg erőteljesebb böködés is az ég irányába, valaminő kinyilatkoztatás a dolgok szomorú állásáról és a kívánatos változtatások irányáról, de hálistennek ez csak a vincent, és csak én vagyok.

      A legjobb dolog, csak úgy sétálni az utcán és nem gondolni semmire. A vonaton megírtam az előadásom, nyolc oldal volt, majdnem az egészet el tudtam mondani, az ember stresszeli magát egy kicsit, aztán nyugi van. Sétálhat a rét melletti kis úton a Christ Church College mellett, le a folyóig, aztán leülhet egy pubban egy pint sörre, és közben még mindig nem gondolt semmire.

      Oxfordnak nincs tanulsága, de talán van történetünk szempontjából releváns jelentése. Oxford a versenyről is szól, nem valamiféle lélekpusztító, fájdalmas és kegyetlen küzdelemről, hanem a nemes versenyről. Az ilyen verseny nem elvesz a lehetőségekből, hanem hozzáad, nem elszigetel, hanem kooperációra késztet, nem letaszít, hanem felemel. 

       Magyarországon az a típusú értelmiségi kompetíció, amelyik oly jellemző Oxfordra, egyáltalán nem létezik. Mi szinte büszkék vagyunk a kontraszelekciós mechanizmusaink sokszínűségére. Az elmúlt huszonöt év néven emlegetett fogalmi komplexum elválaszthatatlan a tehetségtelenítésről. A retardáltságtól a mezei hetedosztályúságig ívelő magyar intellektuális spektrumot kemény munkával alakítottuk ki. Ideológiailag szilárd, lojális kis hülyék országa lettünk, beleszerettünk a képesség nélküliségbe. 

       (Nem, nem csak "ők", nem tollas a hátam. )

        Mi nem hiszünk a versenyben. Először csak abban nem tudtunk hinni, hogy teljesítmény felülírhatja a kapcsolatok hiányát, aztán rádöbbentünk arra, hogy ez nekünk nagyon megfelel. A teljesítmény macerás. Kacarászunk a közszolgálati televíziós kóklerek bambaságán, nevetgélünk a megzizzent rezsimszolgákon, de a legtöbben arra vágynak, hogy az ő hülyéik is kapjanak végre egy új esélyt. A középszerűség otthonos illata beleivódott a lelkünkbe. A középszerűségtől nem kell félni, nem frusztrál, legfeljebb ha kicsit hangosabb rázza az Audi kulcsát. 

       Ülök a sörözőben, és egy egészen fiatal sráccal beszélgetek, akiről nem azt kell tudni, hogy ennek vagy annak a fontos embernek a pincsije, nem ebben vagy abban a televízió műsorban magyarázta meg, hogy a rossz is csak a jó egyik formája, nem facebook hírességű jelzőgyáros, hanem arról híres, hogy ő az az ember, aki bebizonyította AZT a tételt. Nekifutott és átugrotta. Nem beszélt róla, hogy tulajdonképpen neki tudna ő futni dolgoknak, és esetleg le is tudná verni azt a lécet a kezével, ha van egy kis szerencséje (ez egyébként nem igaz, akikre gondolok egy hatalmas nagyot esnének és semmiféle kárt nem tennének a lécben), hanem nekifutott és átugrotta.

        Oxford nekifutásokról és átugrásokról (igen, kevesebb átugrásról, mint nekifutásról, ez így van rendjén) szól. Tanulságok nélkül. Az ember csak sétál, nem gondol semmire, körülveszik a nekifutások és az átugrások, és nem tudja miért, de másnap ötletei lesznek, valamit megért, valami alakul. Magyarország pedig ezredszer is megfutja a szomorú kis köreit, pedig nem vagyunk mi olyan nagyon mások, mint ők. Vannak kis szigetek, az én kis szigetem is az volt, ahol a nekifutásnak és az átugrásnak még van értelme, de ez az ország nem Oxfordot akarja, nincs fent a zászlón, azaz nem az van a zászlón, hanem valamiféle irányíthatatlan düh, ön- és közfeladás. 

          Nem vagyunk a megválthatóság állapotában, és ezt egyre több tehetséges gyerek tudja, akik majd megjelennek ősszel az oxfordi utcákon a hátizsákjukkal és a bőröndjeikkel a college-ukat keresve, még lassú léptekkel, de már készülve a nekifutásnak. 

         Nem arról lesz szó.  Az ugyanis nincs, és nem is nagyon lesz.  Írok inkább olyan feltétel nélküli alapokról, amelyek vannak. Ezek persze morálisan, közgazdaságtudományi és társadalomelméleti szempontból cseppet sem kifogásolható feltétel nélküli alapok, ezek szinte járnak azoknak, akiket megalapoznak. Nem járhat mindenkinek alap, és különösen nem járhat feltétel nélkül. 

         Itt van X.Y.  Nyolcéves. Anyja munkanélküli. Apjáról nem tudunk. Nem, nem cigány, csak nyolcéves, az anyja munkanélküli, az apjáról nem tudunk. OK? Most képzeld, van ilyen. Neki nem tudunk feltétel nélküli alapokat biztosítani. Ez valószínűleg tényleg így van, de azért próbáljuk meg kibontani ennek a nem lehetségességnek minden szeletét.

         Ott van Z.W. Harminciksz éves. Anyja egy kormányközeli lap munkatársa. Apjáról rengeteg tudunk. Még az Antall-kormánynak is adott tanácsot, nem ingyen, de nagyon jókat. Z.W feltétel nélkül és alapból kap havonta annyit, mint amennyi X.Y-nak egy évben nem jár, sem alapból, sem feltétel nélkül. Z.W nem nagyon tehetséges, nem mondanám, hogy retardált, de azért talán mégis. Van valami intézet, ahol Sámsonfalvy Dicső Eugén korai konzervatív írásait kutatja. Körülbelül kétszer annyit keres, mint egy egyetemi professzor, bár ebben benne van havi három független, közszolgálati poszt arról, hogy Orbán Viktornak nagyon jó a segge. 

          Emitt van A.B.  Ő aztán nem Z.W. Ő  Baudrillard-t olvas a metrón (azon egyetlen alkalommal, amikor gépjárműve sajnálatos lerobbanása miatt igénybe vette ezt a közlekedési eszközt, el is mesélte többeknek, hogy milyen érdekes a nép). Két jelzőjét is felkapta az értelmiségi közbeszéd az orbánista prefasizmusról.  Neki tulajdonképpen nem is feltétel nélkül járt az alap, amikor még sokkal szimpatikusabb, európaibb, progresszívebb alapok jártak. Nem feltétel nélkül, hiszen ő egy nagyon fontos kutatást végzett, vagy végeztetett, vagy valami ilyesmi, a szolidaritás éthoszáról. Kurvaszép kutatás volt. Nem volt olcsó, de kurvaszép volt. Nyilván egészen más egy ilyen kifinomult haladó gondolkodású ember alapja, különösen akkor,  ha frissen van dukkózva az az alap. 

           Amott van C.D, a mérsékelt, kritikus jobboldali fiatalember, aki mintegy mandinerből megmagyarázza az esztétáknak meg az eszmetörténészeknek, hogy mekkora mesügék (nem úgy értem, ő nem olyan, azért is szeretjük, most ez itt nem vicc, tényleg nem olyan), hogy mindenféle X.Y-oknak adnának itten alapot. Ő meg barátai soha nem kaptak feltétel nélkül alapokat olyan potentátoktól, akik Orbán Viktorral együtt élvezik a nívós magyar bajnoki labdarúgó mérkőzéseket, ha mégis, az más alap, azt le lehet osztani nyolccal, és utána még ki is lehet belőle vonni egy nagyobb számot. És akkor már alig marad valami. X.Y-t persze még ki lehetne taníttatni belőle. Azért még sem lehet mindent, nyolcéves és már reggelizne,  az ilyenekből lesznek a cheguevarák. 

         Kissé távolabb E.F.  a konzervatív festő, aki ugyan köröket sem tud rajzolni, de ha négyzeteket rajzol, akkor azok felfogható posztmodern székelykapuként, G.H. a meghatározatlan (mondjuk úgy, változó) pártállású rockzenész, akit elnyomtak a Kádár-rendszerben, hetente kétszer a televízióban nyomták el, négyszer a rádióban, I.J. a hetedosztályú futballista sőt futballcsapat, aki feltétel nélküli alapstadiont és hozzá színben és ízben passzoló thai alapmasszőrlányokat kapott adókedvezményekből és minisztériumi támogatásokból, K.L. akit huszonöt éve láttak utoljára, de mondjuk akkor Orbán Viktorral, ő alkoholista, és ötszázezer feltétel nélküli forintból tengődik, elég bonyolult rövidítésű alapítvány élén. 

         Minden feltétel nélküli alap egyenlő, de azért vannak egyenlőbbek. Vannak, amelyeket nem elemzünk túl, amelyek esetében magasabb szempontok érvényesülnek, amelyek nem kezdik ki társadalmunk jól megérdemelt fundámentumát.  Meg hát ez csak tíz-húszmilliárdos mialap, az meg ezermilliárdos őalap lenne. És az tényleg sokkal több. Annyit nem tudunk kifizetni (sajnos valóban nem), ennyit viszont, ugye legalább meg lehet próbálni. És mindig sikerül. Valahogy mindig.

        X.Y rohadtul elkúrta, anyut, aput, nagypapit, lecsoffant kisvárost, ahol semmi sincs, nyolcéves és ennyire el bírta kúrni, és még ő akar vonalzót, meg radírt, sőt meg néha abból a jégkrémből is, ami mellett olyan gyorsan megy el az anyu a közértben.  Nem szabad elkapatni. 

          Békés Márton és Böcskei Balázs közösen írtak könyvet arról, hogy miért nincs jól itt semmi. Békés szkinhedként indult, aztán a rezsimdudu Tőkéczky nyomta be Schmidt Máriához, Böcskeiről senki sem tudja, hogy ki protezsálta be az MTA Társadalomtudományi Kutatóintézetébe. Önmaguk és egymás paródiái, nagyonjobber/nagyobballer majmok, máris több szót vesztegettem rájuk a kelleténél. 

          Azért írom ezt a posztot, mert a nagy szófosás közepette ezt sikerült produkálniuk:

          "Míg a söröző hangos, zajos, füstös és malátában úszik, addig a public pub kézműves, fóti és ízesített. "

            Azok a sörök, amelyeket a klasszikus magyar sörözőkben lehet inni, szinte semmiféle karakteres malátát nem tartalmaznak, ott borzalmas minőségű, kukoricadarából főzött íztelen szart szoktak inni a népek. Pár napja ittam egy Romanov Russian Imperial Stout-ot a Fóti Sörfőzdétől, amelyben talán hatféle maláta van. A fótiaknak egyetlen olyan söre van, ami ízesítettnek tekinthető, de az egy gyömbérsör. A kézműves sör semmi mást nem jelent, csak azt, hogy nem óriási mennyiségben, iparszerűen és mindig nagyon olcsón előállított vackot gyártanak.  Egyszerűen nem értem, tényleg azt gondolja békésböcskei, hogy a borsodi iparibüdöskében több a maláta, mint a Legenda 12 százalékos Olaszházi Bitumenjében, ezek teljesen hülyék?

            A fóti Gyenge Zsolt, mert szemben a böcskeikkel és a békésekkel, a fóti sör készítőjének van neve, kifejezetten klasszikus söröket épít, nem triplán szárazkomlózott, west coast IPA-kat, 200-as IBU-val, (OK, én azokat szeretem, de erre nem vagyok büszke) hanem lágersöröket, amelyek nagyon szépen vannak megkomponálva. Az egykori kamuroyalista Békésnek kifejezetten értékelnie kellene a békésszentandrásiak Monarchistáját, ami egy Imperial Pilsner az egykori Monarchia legjobb alapanyagaiból főzve. Na, nekik vannak gyümölcsös söreik, de nem lambic alapú kriekjei, mint a belgáknak (ahhoz vadélesztő kellene, lehetőleg a levegőből). Amúgy azok a békésszentandrási gyümölcsös sörök, a maguk egyszerűségében is tisztességesen össze vannak rakva. 

            A sör nem olyan komoly dolog, mint a bor, de azért azt is lehet jól csinálni, és nem könnyű jól csinálni. Jó ízlés kell hozzá, szakértelem, valaminő gyakorlatias tehetség, szóval olyasmi, ami ebből a két senkiháziból von Haus hiányzik. Igen, Nyugat-Európában elterjedt a minőségi hamburger (apage satanas,  ezért tuti kiszerkesztenek) és a jó kézműves sör, és ez nem " fincsiskedés", ahogy a két balfasz írja, hanem egyszerűen csak jó.  Nem, nem a kéksajtos hamburger, a Kazinczy, az Instant, és a csapolt Keserű Méz ennek a városnak a baja, hanem a felszaporodott békések és böcskeik, akik már tudományos kutatóknak merik nevezni magukat és nem szakad rájuk az ég.