“Hisz a páratlanul nagy felhatalmazás nemcsak azt jelenti, hogy Orbán Viktor nem menekülhet a felelősség elől, hanem azt is biztosítja, hogy ha ő gyengén muzsikál, akkor azért mi magunkat okolhatjuk majd, mondván, miért adtunk ilyen mértékű felhatalmazást neki.” (HHF - Heti Válasz)
Blogunk egy ideje figyelemmel kíséri Horkay-Hörcher Ferenc kiútkeresését az orbánizmusból.
Horkay-Hörcher 2010-ben még a poszt mottójában idézett hűségesküvel fogadta Orbán Viktor alkotmányozó hatalmát. 2014-ben a Danube Institute-nál publikált Orbán-elemzésében - jotunder szavaival - "megpróbált magának egy olyan Orbán-képet konstruálni, amely Orbán 1. elfogadható egy konzervatív európai ember számára, 2. valamiféle hasonlóságot mutat az ún. létező Orbán Viktorral". Figyelemre méltó próbálkozás volt a lehetetlenre, és nem is sikerült neki.
Ezen a héten nyilvánosan leírta, hogy ő eltávolodott a Fidesztől.
Az eltávolodásra felsorol majd kéttucatnyi okot, úgymint
- a Simicska-jelenség, valamint a Simicska-háború ténye és annak kezelése (különös tekintettel a jobboldali újságíró-társadalom lenézésére)
- alkotmányozó voluntarizmus
- konfliktus-élező politikai technika
- populista retorika
- plebejus öntudat (szemben a szerintem kulcsfontosságú polgárival és középosztályival)
- anti-intellektualizmus, kultúra- és felsőoktatás-ellenesség
- nemzeti elkülönülés (szemben egy európai és közép-európai integrációval)
- nyugatellenesség (szemben egy értelmes nyugat-kritikával)
- korrupció
- hatalmi arrogancia (lásd power tends to corrupt, and absolute power (2/3!) corrupts absolutely.)
- alapjaiban elhibázott személyzeti politika (az új generációs politikai vezetők erkölcsi és emberi fogyatékosságai)
- az ifjúság-politika teljes hiánya
- az elvándorlással kapcsolatos teljes értetlenség
- a közmédia fogalmának teljes félreértése
- a keleti (déli nyitás) teljes félreértése
- a putyini politikával való kokettálás
- a hagyományos nehézipar érthetetlen erőltetése
- magánbirodalmak kétséges jogszerűségű kiépítése
- a hatalom kézi vezérlése, szakpolitikák háttérbe szorítása
- civilizálatlan jelenségek és gesztusok
ami egy “mérsékelt konzervatív” számára legalábbis deal-breaker, egy kicsit is temperamentumosabb konzervatív pedig a lista felénél zsebre vágna egy doboz lőszert, a vállára kapná a duplacsövűt és nem eltávolodna a Fidesztől, hanem rárúgná az ajtót. Ez a lista ráadásul egy konzervatív számára megengedhetetlenül elnéző az Orbán-rendszer nepotizmusa, debilitása, civilgyűlölete, xenofóbiája, focibuzisága, macsósága és primitív bandahumora iránt.
De rendben van, Horkay-Hörcher eltávolodott, no nem úgy, mint az a párszázezer másik magyar, aki ötszáz-ezerötszáz kilométerre távolodott el a Fidesztől, pedig egyébként szarik a Simicska-jelenségre, az ő eltávolodása intellektuális természetű. Figyelembe véve, hogy az általa felsorolt okok egyike sem jellemző a balliberális oldalra, érdekelne, hogy Horkay-Hörcher melyik irányba távolodott el a Fidesztől: a baloldal felé nyilván nem, a Jobbik felé sem, akkor felfelé? lefelé? Vagy konstruált megint egy nemlétező Orbán-képet?
Ezen kívül arra is kíváncsi lennék, hogy most, hogy Horkay-Hörcher kiábrándult a Fideszből, bekövetkezett-e a mottóban megfogalmazott eset: Horkay-Hörcher Ferenc okolja-e magát, okolja-e a jobboldalt és a jobboldali értelmiségi hátországot Orbán kudarcáért, és felteszi-e a kérdést, hogy miért adtak ilyen mértékű felhatalmazást Orbánnak?
Nyilván nem, és ha fel is tenné, neki is esnének, mint Mezei Balázs a mandineren. (Mezei Balázs vallásfilozófus, egyetemi tanár, rezsimtibi elég bizonytalannak érzi, hogy valóban létezik-e a korrupció oly módon a kormány köreiben, ahogyan azt André Goodfriend megfogalmazta, aztán egy akkora 1972-es Népszabadság-vezércikket rottyant oda gazdasági sikerekkel, nemzetközi imperializmussal és konstruktív kritikával, hogy megcsörrennek a polcon a szochazáért érdemrendek.)
Visszatérve Horkay-Hörcherre: áruljuk el végre neki, hogy nem ő távolodott el a Fidesztől. Azt kellene elfogadnia, hogy a Fidesz kezdettől fogva átbaszta őt - a mérsékelt konzervatív értelmiségit éppúgy, mint a lakótelepi nyugdíjast, a parasztot, a vidéki orvost, a bankárt és a budai úriasszonyokat. Nem szégyen az. Kiállni, elmondani, hogy vak voltam, benéztem és megkérdezni, hogy mit tehetek azért, hogy helyrehozzam a hibámat.
Most még lehet. Jövőre már nem biztos, hogy lesz rá lehetőség.