Kertész Imre négy gondolatát választottam egy régebbi posztomból.
" Gyilkos világ kezdődik, nacionalizmus, rasszizmus; Európa kezdi felismerni, hová juttatta őt liberális bevándorláspolitikája. Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik. "
"Elgondolkodtam – T. G. M. egy cikke nyomán – erről a különös európai típusról, az úgynevezett baloldalról, a vörös pestisnek ezekről a vak indulataiknak engedő, s valljuk be, leginkább zsidó származású terjesztőiről. A lábam körül ugrándozó hízott, vörös patkány az egyik legjellegzetesebb képviselője e típusnak, s jól illusztrálja, hogy a kommunista elsősorban jellem és alkat, s csak másodsorban úgynevezett meggyőződés. Ez a jellem a késői európai dekadencia jellegzetes civilizációs terméke."
"Európa pusztulásának nyomorúságos hétköznapjai. Európa kegyelemért könyörög az iszlámnak, csuklik és vonaglik az alázattól…"
"Semmi haladás, elveszítettem a regénnyel való kapcsolatot. – Akivel csak beszélek, mindenki megállapítja, hogy fáradtnak látszom vagy (telefonon) hogy fáradt a hangom. – Radnóti „elvető” kritikája a Holminak nevezett agresszív bulvárlapban. De miért is szeretné szegény a könyvet, ha egyszer a könyv az őféle emberek csődjéről szól. Én már különben régen megértettem, hogy miért örvendenek akkora ellenszenvnek világszerte a liberális zsidók. Ez a bizonyos zsidó liberalizmus nem egyéb frusztrációnál (legalábbis Kelet-Európában), öntagadásnál, dogmatizmusnál (gyakran kommunizmusnál), gyávaságnál és – tulajdonképpen – igenis, nemzetrontásnál – bár ha ezt én mondom, mást jelent, mint amikor a nyilasok mondják. "
Ezek jóval erősebb szavak Petry szavainál. Az embereknek indulataik vannak és az indulataik néha helyettük beszélnek. De az indulatok mögött igen gyakran nincsen semmiféle szándék, csak félelem, és gyakran nem az indulat tárgyától való félelem. Kertész talán a halálhoz vezető úttól félt. Miért ne félhetne valamitől Petry Zsolt?
Esterházy soha nem írta volna le ezeket a sorokat, ő minden egyes szavát morális és stiláris szempontból is kétszer gondolta meg, holnap lesz a születésnapja, eszembe jutott. Voltak mondatok, amelyeket talán ki akart mondani, le akart írni, és nem mondhatta ki, nem írhatta le őket, mert nem találta meg a kimondhatóság, leírhatóság formáit. Mindannyiunknak vannak ilyen mondatai.
Fogalmunk sincs róla, hogy hol végződik a vállalható és hol kezdődik a vállalhatatlan. Talán van egy titokzatos határpont, amiről nem tudunk, a homályosság filozófusainak egy része legalább is így gondolja, de ha megtalálnánk a határpontot, ahol már egyetlen névelőtől átzuhan egy gondolatunk a jóból a rosszba, ahogy milétoszi Eubulidész nagy homokdombjának kellene átváltoznia kis homokdombbá attól, hogy egyetlen homokszemet elfúj a szél, akkor a határpontot kellene vizsgálnunk, a határpont környékén kirajzolódó borderline világot. Nem szeretünk vizsgálódni, a vizsgálódás a gyengeség jele, mondaná Anthony DiNozzonak a nagy amerikai filozófus, Leroy Jethro Gibbs.
Elvetjük a filozófiát, mert nem oldja meg a megoldhatatlan problémáink, a filozófia ár-érték arányban nem versenyezhet a mesterséges intelligenciával. Nem mintha a mesterséges intelligenciáról lennének fogalmaink, de ma már divatosabb a mesterséges intelligenciáról vagy a kvantumszámítógépről üres butaságokat mondani, mint a filozófiáról. Petry jobban járt volna, ha kicsit filozófikusabb a világunk, ha elbocsátás helyett inkább filozófiai vitára kényszerítik, ha pontosíthatta, árnyalhatta, vagy esetleg részben vissza is vonhatta volna, amit mondott. De kit érdekel egy árnyalt, reflektált világ, ahol oly sok mindenben lehet valamennyi igazság és valamennyi hamisság.
