A kommunista belügyminiszter veje, a Hazafias Népfront utolsó alelnöke, az alkotmánybírói posztot jogászi, a kutatóprofesszori posztot pedig mérhető intellektuális tevékenység nélkül megszerző Jóságos Stumpf István éppen a magyar felsőoktatás felszámolására készül. Apróságról van szó, szóra sem érdemes.
Az a nép, vagy félnép, harmadnép, ötödnép, amelyik éppen a totális hatalom fara mögött liheg, és kellemesen koratavaszi, az 1944-es évjárat kiváló aromáit idéző lincshangulatban álmodozik Tóth Krisztina és Gulácsi Péter keresztrefeszítéséről, nem fog meghatódni attól, hogy az intézeteitől megfosztott, porba alázott Magyar Tudományos Akadémia elnöksége szelíd, de egyhangúan elfogadott állásfoglalásban jelezte fenntartásait Jóságos Stumpf István és társai őrjöngésével kapcsolatban. (jó kis mondat,mi?)
Freundék háromszor is használták az autonómia szót, amelyre Stumpf kebelbarátja Bayer fajtestvér szinte automatikusan veszi elő kézilőfegyverét. Olyan javaslattal álltak elő, amit a Kárpát-Duna Nagyhaza gyepüjén azért elég nehezen tudnak befogadni...
"A fenntartó (állam vagy alapítványi kuratórium) hatásköre nem terjedhet ki oktatási és kutatási döntések befolyásolására, szakok, karok létesítésére, megszüntetésére, az egyetemi vezetők, professzorok kinevezésére, habilitációs eljárásokra."
Nem beszélve az utolsó bekezdésről:
"Az átalakítás eredményét három év elteltével értékelni kell a hatóságok, az érintett egyetemek, az Akadémia és független külföldi szaktekintélyek bevonásával. Ennek eredményét nyilvánosságra kell hozni."
Külföldi, hmm.. az majdnem zsidó.
Jóságos Stumpf István, akinek tényleg a valagába van tetoválva a féltudásúság, az ítéletvégrehajtói hatalmi ágat képviseli, és nem valószínű, hogy álmatlan éjszakái lesznek az MTA elnöksége miatt. Parancsra tettem - fog majd egy szép (egyébként tényleg nagyon szép) napon mutogatni Orbánra, ő ezt a fürdőszobában már a tökéletességig gyakorolta.
Én csak annyit szeretnék ehhez, hozzátenni, véletlenül sem intőleg, csak futólagos megjegyzésként... Pont leszarom, hogy miért tetted, István.