Vidnyánszky Attila a Bayer-Huth-Szakács-féle agresszív tehetségtelen senkiháziak nyelvét beszéli. Minden hatalom az övé, lassan a teljes magyar színházi életet ellenőrzi, de közben papagájként ismételgeti azt, hogy vissza kell venni a zsidóktól a Színművészeti Egyetemet. A Bayer-Huth-Szakács-féle agresszív tehetségtelen senkiháziak nyelvét, a különítményesek, keretlegények, nyilas firkászok nyelvét már a huszadik század első felében megismertük. Azon a nyelven a nemzeti nemzsidót jelent, a keresztény is nemzsidót jelent, nem olyan bonyolult.
A szabadkőműves, a kozmopolita, a nemzetietlen liberális, vagy ahogy sutyerákéknál mondják, libernyák jelenti a zsidót, de a zsidó azt jelenti, vagy inkább jelöli, aki megkérdőjelezi a magyar keresztény úri/orbáni osztály szupremáciáját, akár 1938-ban, akár 2020-ban. És bár lehetséges, hogy annak a zsidónak a szépszüleje Galíciából származott, de az is lehet, hogy mind nagyapja gróf galántai és fraknói Esterházy Móric, mind dédapja gróf nagykárolyi Károlyi Gyula a Magyar Királyság miniszterelnökei voltak.
Csoóri Sándor írta a Nappali Holdban:
" Rossz kedvvel mondom, de ki kell mondanom: mindaddig gyötrelmesen roncsol például a zsidóneurózis Magyarországon, ameddig a magyarságneurózis szétzülleszti tartásunkat. Mi, nemzetiek, ezt a lassú belső építkezést kezdtük el a hatvanas évek közepe, s vége felé. De mivel közvetlenül nem végezhettük, ki kellett hát „találnunk” valami hasonmás témát, amely a gondolatokat képviseli."
" Természetesen mindig voltak és lesznek Szerb Antalok, Radnótik, Sárközi Györgyök, Vas Istvánok, Harag Györgyök, Orbán Ottók, Konrád Györgyök, Faludy Györgyök és Zala Tamások, de ahogy manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag „asszimilálni” a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha."
Ez nem a Bayer-Huth-Szakács-féle agresszív tehetségtelen senkiháziak nyelve. Ez sem teljesen veszélytelen nyelv, kissé hasonlatos Németh László Faj és Irodalmához (ami még szintén nem a Bayer-Huth-Szakács-féle agresszív tehetségtelen senkiháziak nyelve).
"A zsidó test és a zsidó szellem akárhogy keveredik európaiak közé, tüstént kiismerszik. Társadalmi életük is rendkívül elkülönült, vagy legalábbis egész más belül, mint nem zsidók felé. "
De tézisem szerint, valójában csak formailag hasonlatosak ezek a szövegek. Csoóri úgy gondolta, hogy megengedheti magának ezeket a mondatokat, és talán meg kellett volna engedni neki ezeket a mondatokat, azzal a feltétellel, hogy hajlandó őket nyíltan megvitatni. Csoóri szerette azokat a zsidókat, akikről beszélt, barátaiként szerette, irodalmi értelemben testvéreiként, Csoóri felismerte a saját neurózisát és ki akarta beszélni.
Vidnyánszkyt nem bocsánatkérésre kell felszólítani, hanem arra, hogy mondja el nyíltan, mi a baja. Csoóri nem mondhatta el mi a baja, mert nem lehetett azt mondani neki, hogy Sanyikám, mekkora faszság ez már, de figyelj, üljünk le egy pohár borra, és beszéljük már meg ezt végre. Nem mondhatta el, de erről senki sem tehet, rossz helyen, rossz időben mondott egy nagyszerű ember, jó szándékkal, nem túl okos mondatokat.
Az nem kérdés, hogy Vidnyánszky Attila nem érdemli meg, hogy meghallgassák, de akkor most hallgassák meg őt érdemtelenül. És vegye tudomásul, hogy bátran és emelt hangon fognak vele vitatkozni. A kurva életbe, egyszer ezt ki kell beszélni, mert nem lehet, hogy a hazám nyelve a Bayer-Huth-Szakács-féle agresszív tehetségtelen senkiháziak nyelve legyen. Vidnyánszky művész. Szerintem, évek óta nem találja a hangját, ezért is olyan mocskosul frusztrált és neurózisos, de attól még művész. És arra kell kényszeríteni, hogy művészként beszéljen művészetről, művészeknek.
Elmondhatja, hogy szerinte kik és mikor gáncsolták a nemzeti és keresztény színházat Magyarországon, de akkor el kell mondania, hogy mit is jelent számára a nemzeti és keresztény színház, hogyan helyezi el a nemzeti és keresztény színházban Csehovot, Ibsent és Tennessee Williams-t, aki ugye nem volt zsidó, hanem még rosszabb, ún. "más" (valakinek el kellene mondania Vidnyánszkynak barátilag, hogy menjen már a picsába a másságozásával).
Elmondhatja azt is, hogy miért gondolja, hogy a Bánk bán a legjelentősebb magyar dráma (ezt gondolja), miért is tartja időszerűnek. És mondja meg, hogy mi a baja a kortárs magyar drámákkal, miért gyűlöli ennyire Pintér Bélát, miért nem figyel a mai magyar színházra, komolyan gondolja-e, hogy Ascher, Alföldi, Székely és Zsámbéki nem százszor értékesebb művészek, mint a Cseke/Balázs Péterek. Hogy tényleg mit gondol azokról, akik szemben ülnek vele, mondja szépen az arcukba, de egyenesen, ne sunyin, mintha valamelyik origós kurvának sírná el, hogy még mindig nem bomolhat kedvére a Vas utcában.
Ma Magyarországon el lehet sunnyogni a dolgok kimondását, azzal, ha valaki bebújik Orbán háta mögé, pláne ha a valagába. Itt azonban a színművészetis gyerekek életére megy ki a játék, egyenes beszédre kell kényszeríteni Vidnyánszky Attilát, arra, hogy a fehéret fehérnek, a feketét feketének nevezze.
Végig kell hallgatni, és igenis meg kell próbálni megérteni, nem az orbánista apparátcsikot, hanem a hajdani művészt, de arra is kell kényszeríteni, hogy egyszer az életében hallgassa meg azokat, akikről azt állítja, hogy valamilyen különös, vélhetően genetikai okból, alkalmatlanok arra, hogy a keresztény és nemzeti ideákat felfogják.
Ezt a partit egyszer le kell játszani, egyszer ezt a szart ki kell beszélni, mert nemcsak az Orbán-rendszerbe, hanem a kollektív neurózisba is bele lehet dögleni.
