Pattognak itt a kedves kommentelők, hogy miért fogadta el a Szemerédi a díjat Orbán Viktortól, hiszen azzal csak fényezi a rezsimet. Bayer keménykedik, hogy 1975-ben Székely Gábor mondott valami beszédet az MSZMP XI. kongresszusán. Az a Székely Gábor, aki egy teljesen random nyolcvanas évekbeli délutánon többet tett a magyar kultúráért, mint Bayer az egész életében, ez amúgy mellékszál, a poszt nem erről szól.
1975-ben publikálta Szemerédi Endre a híres tételét. Akkor szabadalmaztatta a Rubik-kockát Rubik Ernő, aki korábban szintén megkapta a Szent István-rendet. És pont akkor jelent meg a szintén Szent István-renddel kitüntetett Kertész Imre Sorstalanság című regénye.
1975-ben a Benfica ellen a nyolcaddöntőben esett ki az Újpesti Dózsa, Benével, Fazekassal a két Dunaival.
1975-ben mutatta be a Vígszínház a Harmincéves vagyok című musical-t (Presser-Adamis), bizony Balázs Péter és Szombathy Gyula is ott volt a színpadon, de akkor tűnt fel két színművészetis, bizonyos Kútvölgyi Erzsébet és Hegedűs D. Géza.
1975-ben került a mozikba az 1956 után elítélt Déry Tibor könyvéből írt 141 perc a befejezetlen mondatból című film, amit Fábri Zoltán rendezett, Illés György volt az operatőr, és olyan színészek játszottak benne, mint a Latinovits, a Dajka Margit, az 1956 után szintén elítélt Mensáros László, de Cserhalmi György és Kern András is játszott benne.
1975-ben az Ikarusz a világ második legnagyobb autóbusz exportőre volt, majdnem 10000 buszt adtak el.
1975-ben rakják ki az MSZMP PB-ből a reformer Nyers Rezsőt és Fehér Lajost, akkor lesz miniszterelnök és PB-tag Lázár György, Biszku Béla még öt évig a politikai bizottság tagja, a másik klasszikus elvtárs Nemes Dezső is maradt, és két év múlva ő lett a Népszabadság főszerkesztője.
1975-ben a Váci utcai általános iskolába jártam, Teca néninek hívták az orosztanárnénit, még "Stuka" volt a 47-es. A Matematikai Kutatóintézet pár saroknyira volt, közvetlenül későbbi gimnáziumom mellett, az ELTE TTK-g még kellett sétálni vagy száz métert, eléggé lokalizáltam a kicsi életemet, lehet, hogy néha szembejött velem az utcán a Szemerédi, akivel, valamivel később, együtt néztük meg a Maracanában a Fluminense-Figueirense meccset.
Nem hiszem, hogy ma sokkal erősebb ez az ország, mint az Apró-Biszku-Kádár trió alatt, amikor a Népszabadságban még hosszú cikkekben méltatták a tejtermelést és azt, hogy baráti látogatást tett hazánkban a Nepáli Kommunista Párt első titkára. Ott volt az a harminc, sőt lassan harmincegy posztkádári év, amikor meg lehetett volna írni azt az életművet, be lehetett volna rúgni azt a gólt, be lehetett volna kerülni a legjobb hétbe, hatvankilencbe, ezerháromszázba, ki lehetett volna ragyogni a kelet-európai karból, sajnos nem sikerült.
