Azt fogod mondani, nem tudod, hogy mi a hivatásod. Keresni fogod a formát, ahogy kifejezheted a világ teljességét, nemcsak író akarsz lenni, hanem filozófus is, lázadni akarsz a középszerűség ellen, anyád ellen, aztán egyedül maradsz és megölöd magad.
De nem baj, mert másnap is eljön a hét óra, másnap sem fogod tudni hogy mi a hivatásod, jön a lázadás, a világ teljessége, a revolvergolyó, és így tovább. Trepljov leszel, s egy nap Platonov, Versinyin és végül Firsz. Ez az élet rendje. Jó, lehet, hogy Júlia leszel, s egy nap Mása, Nóra és végül a Dajka. Vagy, ki tudja, Nóra és Platonov, this is not your century, Goszpodin Vidnyánszky.
Azt mondja neked a nyilas Pilhál, a prostisrác, hogy hallgass a neved. Milyen az az egyetem ahol a diák hallgat, ami nem arról szól, hogy végre kipróbálhatod a hangod, ahol nem hibázhatsz, ahol nem üthetsz mellé a zongorán, ahol csak forma vagy, amit kiöntenek?
Ott fogsz állni a színfalak mögött a végszóra várva, kijössz, és én ott leszek M.-mel a harmadik sorban. Hidd el ott leszek, bennem nem fogsz csalódni. A prostisrác már nem lesz sehol, addigra a nevét is elfelejtik. A szünetben M. meg fogja jegyezni, hogy milyen jó volt X. és persze én sem fogom tudni, hogy te egyike voltál azoknak akik elindították azt a lavinát, ami aztán évekkel később megszabadította Magyarországot... hogy mitől, a zsarnokságtól, a félelemtől?- inkább azt mondom, a szégyentől.
Egy olyan országban leszel színész, ahol lesz helye Alföldi Róbertnek, de marad helye Vidnyánszky Attilának, ahol végre Kossuth-díjat kap a Bán János, ahol a miniszterelnök színházba jár nem futballmeccsre.
Megpróbáltátok elmagyarázni Palkovics úrnak a méloszi dialógust Thuküdidésztől. Egy méloszi egy athéninak. Hát akkor már Palkovics úr sem lesz a Palkovics úr, valaki más lesz a Palkovics úr, kicsit jobb, kicsit belátóbb, kicsit alázatosabb Palkovics úr lesz, tökéletes Palkovics úr az ebben az országban sohasem lesz, ez nem egy tökéletes ország, Svájc a tökéletes ország, de te itt akarsz Trepljov lenni, a Petőfi Sándor utcában, a Madách téren, a Nagymező utcában, a Jurányiban, a Trafóban, a Szkénében, vagy akár, miért is ne, a Nagy Tortában a Duna partján.
Egyszer majd érted fogok hazajönni, meg kortársaidért, akikkel együtt gondolkodhatok a gráflimeszen, és megihatok egy sört az Hopaholicban vagy az Élesztőben. Mert egyszer vége lesz, vége lesz ennek a szánalmas szörnyűségnek, egyszer egy Magyarországa lesz itt majdnem tízmillió embernek, egy közel sem tökéletes Magyarországa.
Egy Magyarország, ahol élhetünk és élni hagyjuk egymást, ahol az egyetem azért szabad, mert ez a természete, és az emberek is azért szabadok, mert ez a természetük.