" I used to think that young Americans began whatever education they were
to get at the age of eighteen, that their early lives were spiritually empty
and that they arrived at the university clean slates unaware of their deeper
selves and the world beyond their superficial experience " (Allan Bloom)
Így kezdődik a Closing the American Mind, az első konzervatív könyv, amit életemben a kezembe vettem, hetekkel a magyarországi rendszerváltozás előtt. Akkor még élt Bloom, pár óra autóútra élt attól a közép-nyugati egyetemi könyvtártól, ahol a könyvét forgattam az úszás után. Három évvel később AIDS-ben meghalt.
Bloom könyve valójában a "critical studies" része, a counter-critical studies-é, az 1968-as és az azt megelőző évekre reflektál, amelyek gyökeresen alakították át az amerikai egyetemi világot. Nem ő volt az első ellen-rendszerkritikus, hanem talán Bill Buckley, aki még huszonhat éves volt írta meg a God and Man at Yale-t, akit aztán sokan követtek, a magyar Thomas Molnar is, a Decline of the Intellectual-el, amibe szintén nagyjából akkor olvastam bele és pont ugyanott, úszás után, a nagy tér másik oldalán, ahonnan már a régi atomháborúhisztériás időkből megmaradt hosszú földalatti folyosón lehetett eljutni a kollégiumba, ha az ember nem akart még venni egy vaníliakrémes sütit a kisboltban.
Őket, a srácokat a konyhából, John-t, aki valamilyen amerikai usztasa közösségből jött, a panamai-kubait, aki gyűlölte Fidelt, és a Georgij Oszipovics Lukacsból doktoráló afrikai lelkész-pingpongbajnokot nem fogom elfelejteni. Mindannyian meg akartuk érteni a világot, de szerintem csak a kenyai fiúnak sikerült, legalábbis remélem, neki sikerült.
Az ugyanis nem olyan egyszerű, hogy az ember megszárítja a haját, átmegy a már sötétbe borult campuson, felmegy a humanities librarybe, és lesz belőle TGM. Nem lesz belőle TGM. És most kérem az olvasót, ne menjünk bele a szokásos fütyiméricskélésbe, hogy mekkora filozóf a TGM, mert az teljesen irreleváns. A kolozsvári-budapesti-new yorki közegben nem nagy filozóf lett Tamás Gáspár Miklósból, hanem TGM. Allan Bloom pedig Chicagoban lett Allan Bloom, aki a fasizmussal is kacérkodó Leo Strausstól és Strauss barátjától a talán szovjet ügynök Alexandre Kojève-től tanult.
A magyar jobboldali azért nem lehet TGM, mert ők meg a Schlett Istvántól tanultak, esetleg ők maguk a Schlett István. És én egyáltalán nem akarom bántai a Schlett Istvánt, majdnem gyerek voltam, amikor ő azért elég csillogó, bár, becsületére mondva, legalább nem túlságosan csillogó szemekkel mesélt nekem Uljanov elvtárs Mi a Teendőjéről a fogadóóráján. Kádár János azért rendesen elbaszta ezt az országot, hogy ebben a posztban is megjelenjen a népi hang. Leginkább Kádár János miatt nincs ma jobboldali TGM.
Kádár Magyarországában is voltak olyan műhelyek, ahol kötelező olvasmányok voltak azok a könyvek, amelyekről Bloom egyetemistái nem is hallottak, de elszigetelten, a legalitás határmezsgyéjén. És bizony a chicagoi egyetemen az a diák olvasott nagy és fontos könyveket, esetleg pink, nem annyira élő, hímnemű szerzőtől, aki akart. És bár Bloom elég durva volt a diákjaival, de azért mégis ott volt nekik a Bloom és hát sokan mások.
Nincs olyan counter-critical szcenárió Magyarországon, mint a nyolcvanas évektől Amerikában, ahol egyébként a hatvanas évek trockistáiból lettek kiváló konzervatív szerzők (Orbán a kilencvenes évek elejének brit trockista vezérét importálta). Ezeket a "Felvilágosodás mindennek az oka, baszkikám" szövegeket hét feles után még a Bayerék Zsocija sem tudja eladni a blogján. Nincs téma. Az nem téma, hogy valahol Arkansas-alsón tíz részeg diák ledönti Braxton Bragg konföderációs tábornok KKK által emelt, mérsékelt művészi értékkel rendelkező lovasszobrát. Az sem téma, hogy barnább a bőre egy bécsi vendéglősnek, mint 1962-ben. Sajnálom, ez nem téma Magyarországon. Az különösen nem téma, hogy egy kilencvenéves halott zsidó nénitől kell rettegni a mai napig.
Nincsenek alapok, mely alapokra napi három-öt óra olvasással rá lehetne építeni egy jobboldali TGM-szerepet. És mondjuk ki végre, tehetség sincs. Ha lenne, akkor az már látszana.
Ha ott lett volna mellettem abban a könyvtárban egy másik magyar gyerek, aki nemcsak lapozgatja a Bloomot, hanem meg is érti, aki felépíti magát Amerikában és hazajön magyar konzervatív Straussnak, Bloomnak, Kristolnak, akkor persze más lenne a helyzet.
UPDATE: Úgy döntöttem, hogy kiegészítem a posztot. TGM egy kiválóan képzett filosz, nagyon művelt ember, aki ma is rengeteget olvas, képben van, és a saját nézőpontját magas szintem képviselő public intellectual. TGM saját nézőpontja a keményvonalas baloldaliság, ami teljesen inadekvát politikai értelemben, de mégis értjük őt, ha nem is értünk vele egyet. Az orbánista jobboldalon hasonló public intellectual nincs, érintőlegesen sem. És ez baj, nagy baj.
