"Körbe, körbe, körbe, körbe,
ez a világ körbejár,
ha előre néz, tükörbe,
ha tervez, csak visszavár.
Mi új támadhatna benne?
Ember embert ma is enne -
nincs új, csak új változat
rád, gyilkos, rád, áldozat. (Orbán Ottó: Vanitatum Vanitas)"
1. Egyetemem, ahol Soros György mérgét terjesztve, oly nemzetidegen állításokkal mételyeztem a keresztény ifjúságot, mint a Banach-Steinhaus tétel, ahol Stefan Banach akár zsidó is lehetett volna, de nem volt az, Hugo Steinhaus annál inkább, elüldözték Bécsbe. Intézetem elvették az Akadémiától, és most egy akár otthonosnak is nevezhető koncepciós eljárást indított ellene a Nemzeti Számonkérővevőszék, nagyvonalúan mellőzve a törvényesség nevezetű bolseviki gyökértelenség látszatát is. Észak-angol vadkacsákat nézek az ablakon át, és azon gondolkozom, ha majd hazaesz a fene, meglesznek-e még kedvenc színházaim, amelyeket finom eleganciával zaklatószínházaknak deklarált valamelyik fura úr, aki a színdarabról azt gondolja, hogy a mangalica része. A barátságosan rezsimpárti állami televízióban Kádár volt titkosszolgája mosdat egy gyilkos náci terroristát, nem rossz szándékból, csak mert ő maga is egy rohadt mocskos náci, sajnos eddig tartott a kedélyesen ironikus hangnem. Nem kell különösebben megerőltetnem magam, hogy gyűlöljem ezt a fasiszta bandát, hogy a modern politikatudomány terminológiájával éljek.
2. De és mindazonáltal... Kötelességem-e, hogy azt is gyűlöljem, esetleg csak megvető pillantással illessem, aki egy másik Magyarországot lát. Nem feltétlenül boldog a helyenként kissé elnyilasodott NAT miatt, nem tudja, hogy mit gondoljon a CEU-ról, az Akadémiáról, migránst sem akar ölni, csak biztonságosabbnak, nagyobbnak, erősebbnek, akár magyarabbnak is érzi Orbán Magyarországát más Magyarországoknál. Megérteni nem tudom, nem gyűlölni igen.
"Kőbe vésett alkotmány a jutalmad!
Fék: nem bilincs. Otthonos lett a káosz,
A tisztázás helyett a lágy maszat.
Pörös szájak befogva? Nagydarab
Megmondóemberek pálcát ragadnak." (Térey János: Magyar közöny)
3. Az alábbiakban nem az én véleményemről lesz szó, hanem írókéról, akik az Élet és Irodalom hasábjain vitatkoztak látszólag a Térey-ösztöndíjról, valójában pedig arról, hogy hová álljanak a jólelkek. Boldogabb országokban ez nem kérdés, mert nincsenek helyek, ahová állni lehet, az egész ország egy darab hely. (Fun fact: A friss Élet és Irodalom vezércikkében (?) az első bekezdésben esik szó az Örülünkvincent nevű blogról.)
4. A Térey-ösztöndíj viszonyulást jelent az Orbán-rezsimhez. Térey is viszonyult az Orbán-rezsimhez. Időnként esetleg együtt is vacsorázott az Orbán-rezsimmel, ha nem is annyira, mint Illyés Gyula Tamáska Mari nénivel és az ő kedves férjével. Közben pedig megírta a Nibelung-lakóparkot, amivel kiírta magát a demeterszilárdi értelemben vett magyar írók közül, mert ha ezt szó szerinti német fordításban írta volna meg Johann Termannként, akkor most a Berliner Kammerspiele-ben rendezné a Kovalik Balázs. Igen, ő egy illyési szerepet is gondolhatott esetleg magának. Közbevetőlegesen jegyzem meg, hogyha egy harminckét éves mentális beteg furcsa verseit álmunkból felkeltve citáljuk, akkor talán más íróemberekre is odafigyelhetünk, kontroverzális mondat tudom, csak ezt is pont leszarom. Nem arról beszélünk, hogy az az ember, akinek halála Esterházyé után a legszörnyűbb vesztesége a magyar kultúrának, nem dobott Molotov-koktélt a Petőfi Irodalmi Múzeumra, hanem arról, hogy szót értett azzal a bizonyos sármos, intelligens, erdélyországi fiatalemberrel, akit annyira bircsizünk. Na, most mi van?
"az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni" (Orbán Ottó: A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról.)
5. A költő szerint, és ezt nagyon nehéz lenne tagadni, ezek, úgyismint EZEK, valamiféle korporatív, hivatásrendi államot akarnak építeni, ahol író, színész és matematikus csak szem a láncban, amiről a kedves Benito jut eszembe, ahogy Clara Petaccival együtt lógnak a barátságos milánói Piazzela Loreton, a nap süt, az embernek kedve lenne lenyomni egy makarónit. Nem mondják meg, hogyan gondolkozz, hová fusson ki az a szonettke. De megmondják. Esetleg meggondolod, hogy mit írsz alá legközelebb, látják-e a csinos pofikád a rohamrendőrök a tüntikén, lépsz-e egyszerre, ha nagyon jól jönne egy rétes.
6. Az írónő szerint, és sajnos ezt sem tudod leverni magadról, mint tacskó a vizet, az a baj, hogy Orbánék háta megett felsejlik egy másik ország, akik nagyon hasonlítanak az unokatestvéreinkre, a volt iskolatársainkra, esetleg tegnapelőtti önmagunkra is. Persze egyszer legyőzhetjük őket, és akkor majd mi állunk valakinek a háta megett, és egy Los Angelesben cizellálódott, Bataille-on és Lyotard-on gömbölyödött, kiemelkedően nyugatias értelmiségi fogja nagyvonalúan kiosztani a barátainak a színházakat, az irodalmi díjakat és a tudományos intézeteket. Vagy próbálunk átnézni Orbán izmos, férfias válla felett, és megtalálni a szemkontaktust azokkal, akik esetleg zavartan nézegetnek mindenfelé, mert a mentálisan problematikus fiatalember bizonyos közös dolgokról is beszélt, amelyeket rendezni kellene esetleg, már ha van rá időnk, és nem néz ránk hívogatólag a kollektív balatonszárszói állomásunkon a kollektív 1284. számú tehervonat.
