Palkovics László azzal indokolta a Corvinus átalakítását, hogy így az egyetem bekerülhet a világ kétszáz legjobb társadalom slash közgazdaságtudományi képzései közé. Matolcsy György egyenesen arról beszélt, hogy tíz éven belül egy magyar egyetemnek a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye közé kell kerülnie, és kettőnek a legjobb kétszázba.
Felejtsük el egy pillanatra, hogy van-e arra remény, hogy egy magyar egyetem tíz éven belül a világ száz legjobb intézménye közé kerüljön. Az ARWU listán kilencvenötödik helyezett jeruzsálemi Hebrew University szintjére kellene kerülni. A Scival adatbázis szerint a HU teljes éves tudományos outputja nagyjából a legjobb magyar egyetem outputjának a négyszerese. A HU tavaly 6 ERC starting grant-et nyert el, a teljes magyar felsőoktatás pedig nullát. És, ami a legfontosabb...a HU éves költségvetése 3 milliárd dollár. Az ELTE éves költségvetése pedig kevesebb, mint ennek a tizede. És nem, nem a HU a legmagasabban rangsorolt izraeli egyetem, hanem a tel-avivi egyetem.
Mondom, felejtsük el, hogy mire van remény és mire nincs. Az a kérdés, hogy miért tartják ezt a legfontosabbnak Orbánék? A listák nem a féktudományi innovációkhoz való hozzájárulást, hanem leginkább a világszínvonalú alapkutatást értékelik, helyenként olyan brutalitással, ami még engem is megijeszt. Parragh László a magyar alapkutatás teljes felszámolását követelte (egyébként Palkovicsra hivatkozva), és általában is arról volt szó, hogy a kutatás nem fontos, publikálni mindenki tud, a lényeg az, szó szerint próbálom idézni, hogy minden tudományra költött forint megtérülése közvetlenül látható legyen. A megtérülés viszont egyáltalán nem szempont a listákon, kizárólag a minőség. Teljes önellentmondásban van a magyar tudomány- és felsőoktatáspolitika.