Bevezetés. Tárgyalás. Befejezés.
Az Orbán-mentes rész. A csoport fogalmát nem tudom elmagyarázni egy Vincent-posztban. Van azonban egy csoport, amelyet mindenki ismer és ez az egész számok csoportja. Az egész számokra gondolhatunk úgy, mint egy gráfra. A három a kettővel és a néggyel van összekötve, a nulla az eggyel és a mínusz eggyel, a mínusz hatvanhárom a mínusz hatvankettővel és a mínusz hatvannéggyel. Egy mindkét irányban végtelen út képe rajzolódik ki, amikor az egész számokra gondolunk. Ezt az utat pedig kiszínezhetjük két színnel úgy, hogy mindenki színe különbözzön a szomszédja színétől. A páros számok pirosak lesznek, a páratlanok pedig kékek.
A dinamikus rendszerek elmélete arról szól, hogy valaki megmozgatja egy tér pontjait és megpróbálja megérteni, hogy mi történik. A legegyszerűbb eset az, ha valaki elforgatja a kört valamilyen fix szöggel. Tegyük fel, hogy ez a szög nem a háromszázhatvan fok valamilyen tört része, azaz ha egy pontot elforgatjuk, majd az elforgatott pontot még tovább forgatjuk és így tovább, akkor sohasem fogunk visszaérni az eredeti pontba. Ilyenkor is keletkeznek gráfok, minden X pontot összeköthetjük azzal a ponttal ahová elforgatjuk és azzal a ponttal, akiből az X pontba juthatunk elforgatással. Így nagyon sok végtelen utat látunk. Természetesen megtehetjük azt, hogy minden utat külön-külön kiszínezünk két színnel, mint azt fent tettük, de ezt nem tehetjük meg úgy, hogy a piros pontok halmaza a körön valamilyen emberi nyelven nagyjából értelmesen leírható részhalmaz legyen. Halmazelméleti szempontból létezik ilyen színezés, de "analitikus" szempontból nem.
Az elmúlt években lett igazán divatos az a terület, ami arról szól, hogy a csoportok (azért az egész számoknál vannak komplikáltabb csoportok ) geometrikus struktúráit mikor fedezhetjük fel akkor, amikor a csoportok valamiféle dinamikát létesítenek tereken. A szép kérdések egy része már lassan negyvenéves, de a válaszok csak mostanában kezdenek megszületni.
Tegnap délelőtt egy konferencián láttam egy részleges választ az egyik ilyen klasszikus kérdésre, az első exponenciális növekedésű csoportosztályt, amelyiknek a szép hatásait "darabokra lehet vágni". Én ezen elég sokat gondolkoztam, és ezért tudom igazán értékelni, hogy négy, harmincas éveiben járó amerikai fiatal ezt a konstrukciót tényleg megcsinálta. Borzasztóan tehetséges srácokról van szó, nem ez az első nagy dobásuk (nemrég az egyikük csinálta meg egy másik amerikai fiatallal a Laczkovich Miklós híres Tarski-körnégyszögesítési tételét "Borel" módon, amiről effektíve azt gondolták, hogy lehetetlen).
Most jön Orbán. Már korábban írtam az egyik orbánista pitbull "érdekes" doktori disszertációjáról, amelyről most egy másik orbánista pitbull írt méltatást. Orbán pitbulljai eszmetörténésznek vagy politikafilozófusnak képzelik magukat, és pontosan annyira tehetségtelenek, mint amennyire ezek a fiúk ott a konferencián tehetségesek. Van egy súlyos hiba, amit az én drága magyar népem gyakran elkövet. Azt hiszik, hogy itt a különbség nagyjából a Lionel Messi és a Dzsudzsák Balázs futballtudása közötti különbséghez hasonlít. A valóságban azonban Lionel Messi és az Orbán Viktor futballtudása közötti különbségről van szó. Miközben Palkovics kutyái fogják felmérni azt, hogy Erdős Pál íróasztala megfelelően mutat-e majd Orbán Ráhel nappalijában, Bolyai és Neumann örökségét tapossa el pár félőrült fasiszta, a rezsim földtehetségtelen lojálkákat nevez ki az új magyar értelmiségi csúcselitbe. Ők lesznek majd az új Szegfű és Hóman, Engel Pál és Ránki György, mitomén.
Nem lesznek. Egyszerűen csak nem.
