John Lukacs volt az utolsó, a kormánnyal beszélőviszonyban lévő, jelentős magyar humánértelmiségi (nem szeretem a "humánértelmiségi" szót, ritka hülyén hangzik, de így elkerülhetők a definíciós viták). John Lukacs jelentős történész volt, a Five Days in London pedig világhírűvé vált. John Lukacs konzervativizmusa, sőt "reakcionáriussága" megkérdőjelezhetetlen volt. Bár Lukacs mélyen megvetette a populizmust, és állítólag szelíden figyelmeztette is Orbánt ez ügyben, de nem támadta a kormányt, talán nem is nagyon foglalkozott magyar politikával. Ő volt az egyetlen tekintély a magyar jobboldalon, phoenixville-i tekintély, de tekintély.
Orbán Viktor "elitértelmisége" részben harmadosztályú figurákból, részben teljesen értékelhetetlen félbolond borzalmárokból áll. Egyetlen olyan ember sem maradt, akivel beszélni lehetne. Nincs kivétel. Aki kivétel lehetne, az "átállt". A senkik és a hülyék maradtak. Az ütemes taps maradt, a heti lojalitási roham a Kommentár senkiházijaitól, Mária asszony "intézetei", a mrázok és géfodrok, már második vonal sincs, csak a mocsár.
Lovász nem fordulhat senkihez. Ha lenne egy John Lukacs, ha lenne egy híd, a józanság és az orbánizmus között, akkor megszólíthatna valakit, de nincs senki akivel beszélni lehet, csak a szolgák, azokkal meg minek.
