Kedden helyi idő szerint este hétkor kerül sor az Alsóházban a miniszterelnöki Brexit Deal-ról való szavazásra. Senki sem tudja, hogy mi történik, teszem azt, este nyolc órakor (elképzelhető, hogy kiegészítések benyújtása miatt a szavazás elhúzódik, de az szinte száz százalékig biztos, hogy kedden este megtörténik).
A kormánynak minimális többsége van az Alsóházban és az Ellenzékből jó ha tízen fognak a Dealre szavazni. Minimum ötven kormánypárti képviselőről erősen vélelmezhető, hogy nem fogják megszavazni a Dealt. Tehát a mai tudásunk szerint Theresa May indítványát kedden este el fogják utasítani.
A múlt héten több olyan törvénykiegészítést is megszavazott az Alsóház, amelyek direkte arra irányultak, hogy megnehezítsék Theresa May életét abban az esetben ha kedden elbukik a Deal. Az egyik ilyen indítványt Dominic Grieve terjesztette be, a volt tory (bizony) főügyész. Az indítvány tárgyalása előtt Sir David Natzler a Clerk of the House nevű már a tizennegyedik században is létező cím birtokosa, afféle főjogász, közölte Bercow házelnökkel, hogy ezt nem lehet csinálni, az iratlan alkotmány szerint nincs lehetőség az indítványról való szavazásra. Bercow pedig megmutatta, hogy de lehet róla szavazni, ha ő nagyon akarja, akkor az iratlan alkotmány megy a sarokba sírdogálni.
Amennyiben leszavazzák Theresa May indítványát, akkor az ország "uncharted territory"-ba kerül, ahogy a miniszterelnök-asszony próbálta elokvánsan a frászt hozni mindenkire, ismeretlen vizeken fognak evezni, evező és csónak nélkül. Én meg ott fogok ülni Észak-Anglia kellős közepén, cuki kis kelet-európai uniós pedigrével, nettó lengyelként, ugyanis a tipikus brexiteer alsó-középosztálybeli nem nagyon tudja megkülönböztetni Csórikám I-et Csórikám II-től.
Amikor a nácik Londont bombázták, vagy amikor Bulganyin szovjet miniszterelnök és Eisenhower amerikai elnök egyszerre fenyegette meg Angliát, finoman jelezve, hogy a Brit Birodalomnak annyi, az nyilván nagyobb gáz volt, de azért ez sem tűzoltóbál.
Az ország egy nem elhanyagolható része azt szeretné, ha az Egyesült Királyság úgy hagyná ott az Európai Uniót, hogy még rájuk is bassza, pardon my French, a kocsmaajtót, gondosan darabokra tépve a harminckilencmilliárd fontos válási csekket (final financial settlement). Egy másik nem elhanyagolható rész pedig a no-deal Brexitet öntökönlövéssel elkövetett kollektív szuicídumnak gondolja és nagyjából minden eszközt elfogadhatónak tart annak megakadályozására.
Itt sem szép nem lehetsz, sem okos. Engem nem érdekel, hogy orbitális hülyeség-e a Brexit, vagy a brit nép két százalékos többsége jogos elégedetlenségének manifesztációja. Az érdekel, hogy -Soren Kierkegaarddal szólva- mi a faszom lesz ebből? A Keep Calm and Eat Your Marmite népe kihívja egymást a pub elé? Ezt az országot politikával eddig nem lehetett kizökkenteni semmiből, megitták a sörüket, a másodikat, a harmadikat, és én már nem is számlálom az átlagbrit söreit, megnézték a Strictly Come Dancinget a tévében, eltöltöttek hat-hét órát egy Sri Lanka elleni krikettmeccsel,aztán mentek aludni.
Az Oxbridge-en edukálódott brit elit egyik fele azonban kitalálta azt, hogy szavazzunk csak a Brexitről, a nép majd jól nem szavazza meg, és akkor lesz nyugi. Elfeledkezve arról az eshetőségről, hogy esetleg a nép majd jól megszavazza a Brexitet, annyi lehetőség volt, pont erről feledkeztek meg. Az Oxbridge-en edukálódott brit elit másik fele meg elmesélte a népnek, hogy a Brexit tulajdonképpen egy kedélyes kis ötórai teázás lesz, az Unió boldogan fogja felajánlani a teljes vámmentességet, a Tanzániával és Nauruval kötött zseniális kereskedelmi szerződések pedig kompenzálni fogják azt a kisebb hátrányt, ha esetleg mégis kiesik valamennyi export a tengeri kereskedelem korlátozása miatt, elvégre nem sziget az Egyesült Királyság. Ja, de, bocs...
Érdekes hétnek nézünk elébe.
