Ezt érdemes elolvasni, mert sok mindent megértünk a magyar felsőoktatásról, és még sok minden másról.
Jó néhány évvel ezelőtt Lánczi urat antiszemitizmussal vádolták meg (politikailag mérsékelten korrekt nagyanyám azt mondta volna, hogy "ezzel a pónemmel nem lehet ántiszemita" hehe) amikor mondott a Baló Györgynek valamit arról, hogy volt valahol Amerikában és beszélt valakivel és így a zsidók, meg úgy a németek. Lett belőle nagy vita, hogy deantiszemita, denem, demégis, demégsem, ahogy ez nálunk szokott lenni. Egyáltalán nem volt antiszemita, csak amit mondott az hülyeség volt, nagyon-nagyon nagy hülyeség. Ahogy ez is az. Majdnem ugyanez a sztori, ott is beszélt valakivel és interpretálta, ahelyett, hogy csirkepörköltet evett volna nokedlivel.
Szokták írni Orbánról, hogy az intellektus egy bizonyos szintje idegesíti. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de, mondjuk úgy, nem lepne meg, ha kellemesnek tartaná Lánczi úr társaságát.
Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy Lánczi úr a Corvinuson van, csak az, hogy nem csinos szürke köpenyben cserélgeti a kiégett villanykörtéket. Időnként lemosná a táblákat, az ablakokat, kivinné a szemetet, nagyon sok hasznos munkát el tudnék képzelni a számára, mondhatnám, hogy ezt minden gúny nélkül írom, de ezt, legalábbis azt hiszem, nem nagyon hinnék el nekem.
Ahogy ez a derék konzervatív nagyonkáeurópai ember elmereng azon, hogy gondolkodókat kell meghívni az egyetemre, nem pénzért, nem, hanem földimogyoróért, mert a gondolatok azok (és nyilván a földimogyoró), amiért a jelentős gondolkodók eljönnének ide, szinte tökéletes. Ezt egy olyan egyetem rektoraként (Bayer Zsolt volt a másik jelölt, de nem ért rá) mondja, ahol egy adjunktus egy jobb nyugati egyetem adjunktusi fizetésének ötödét keresi meg. Az egészet érdemes elolvasni, nem hosszú, megéri.
Néhány év múlva Lánczi úr lesz a Magyarabb Tudományos Akadémia elnöke. Schmidt Mária asszony székfoglaló (az minimum egy Gucci-szék lesz) előadásán fog anekdotákat mesélni arról, hogy minap találkozott a hülyeliberális Kanttal, aki nem értette meg, pedig.
Hódmezővásárhely után remélhetőleg Taktaharkány jön, és ott aztán megállunk egy kis időre pihenni. Azt hiszem, túl messzire mentünk.
