Egy hete Thomas Piketty írt egy posztot a blogján, amely poszt érdekes alakú hullámokat keltett Magyarországon. A matolcsyánus viccegyetem munkatársai ujjukkal a levegőbe böködve ünnepelték Piketty-t, ellenzékiek viszont osztották rendesen. Ez Magyarország, itt a jobboldal hajlamos erősen baloldalinak lenni, a jobboldal ellenfelei pedig erősen jobboldalinak. Magyarországon a keresztény értelmiségi Holokauszt-emléknapon csápol Vitéz Nagybányainak, pedig a sunyi antiszemitizmusától eltekintve, simán befért volna egy Komócsin Mihály-korabeli járási pártbizottságba, és ha belegondolunk, a sunyi antiszemitizmusával együtt is befért volna egy Komócsin Mihály-korabeli járási pártbizottságba. Mindegy, mellékszál.
Thomas Piketty valójában egy horvát tanítványának, Filip Novokmetnek, a tézisét reklámozza. Novokmet a London School of Economics-en szerzett master degreet (abban az évben az ő diplomamunkája volt a legjobb) és így került a francia elitegyetem (EHESS) csúcsintézetébe a PSE-be. A tézis potom 593 oldal és a cseh, bolgár, horvát, szlovén, lengyel és orosz jövedelmi és tulajdoni viszonyokat elemzi az elmúlt 125 évre visszamenőleg.
Engem most az érdekel, hogy mégis kinek a véleményét NE mosolyogjam meg Thomas Pikettyvel illetve a decemberben doktorált Novokmet téziseivel kapcsolatban. És általában. Kit ne röhögjek ki végre, Magyarországon.
Arra jutottam, hogy meg-nem-mosolygási/ki-nem röhögési tesztként kiválóan alkalmas lehet az ún. Piketty Challenge.
A Piketty Challenge azt jelenti, hogy a delikvens kap két hetet arra, hogy felkészüljön egy jobb nyugati egyetem első éves doktoranduszainak tartott Makroökonómia évvégi írásbeli vizsgára és utána legalább kiskettessel csússzon is át rajta.
Konkretizálva. Megkap mindent, amit a diákok megkapnak. A teljes vizsgaanyagot, a gyakorlatok/workshopok feladatait megoldási útmutatóval és két korábbi vizsga feladatait dittó megoldási útmutatóval. Lesz mondjuk nyolc feladat, amire összesen 100 pontot lehet kapni és negyven pontot kell szerezni az átcsúszáshoz. Tehát valamivel kevesebb, mint a feladatok felének teljes megoldása elegendő.
Azt gondolom, hogy a gazdasági témákról nyilatkozó magyar közszereplők kilencvenplusz százaléka akkorát perecelne a Piketty Challenge-en, hogy a Fiumei úton raknák őket össze (a traumatológián nem a Munkásmozgalmi parcellában), olyan csinos kis nullát írnának, hogy Borsos Miki bátyánk besírna. Félek, hogy lenne közöttük pár közgazdász egyetemi professzor.
Nem tudhatom, hogy mi az igazság, de hosszú praxisom alapján elkezdtem azt gondolni, hogy magyar közszereplők egyszerűen csak seggbuták, a további elemzések teljes mértékben feleslegesek.
A Piketty Challenge persze csak egy szimbólum, szimbólumocska. A pont, amikor a több évtizedes kamuzásnak vége, amikor a holdudvariság semmit sem ér, amikor nem a drukkereket kell bolondítani, hanem ott egy kibaszott papír és rá kell írni valamit, ami nembaromság. A Féltudású Elit lassan harminc éve alibizik, ezért lenne szükségük egy intellektuális Ice Bucket-ra. Fitymatíve nézegetik az LSE-t, Chicago-t és Oxfordot, és azt mesélik a híveknek, hogy nem is olyan komoly helyek azok, a Marx Karcsi semmivel sem volt rosszabb akkor, amikor a krumplileves még krumplileves volt. Persze ők már akkor sem szerették a krumplilevest, ezt mindig hozzá szokták tenni, ők már akkor piacgazdaságban gondolkodtak, amikor Brutyó elvtárs adott elő a plénumon a szocialista mezőgazdaság és a béketábor viszonyáról.
A Piketty Challenge-ről is azt fogják mondani, hogy nevetséges, ők a kisujjukból ráznák ki, ezért nem is ereszkednek le erre a póri szintre, inkább írnak valami fontosat a Polgári Hírmondóba vagy a Dögöljönmegorbánba, százharminckét flekk, több tucat lájk a Facebook-on, a legenda megint megmondta, és hát mennyire jót mondott, ugye Dezső bácsi, ugye Klotild néni, azok a pazar jelzők, az az egységes ideológiai szerkezet, mintha Puskás szöktette volna Czibort, aki lazán ívelte volna be Kocsis fejére, igen, az ív, az aktuálpolitikai ív, az ujjbegy a Zeitgeist ütőerén, hát a százalékszámításba belekötöttek az irigyek, a kákán a csomót, de nem baj, amíg vannak még libák, és a hozzájuk, mind méretben, mind színben kiválóan passzoló écák, addig nem lesz baj.
