Volt nekünk régen egy rovatunk, a Jobboldali költők borzalmas versei. Ma egy kedves olvasónktól kaptunk egy költeményt.
FORRONG EURÓPA!
Ki gyúlnak a tüzek, forrong Európa
Láthatatlan kezek húzzák le a porba
Vagy már nem is láthatatlan, mind tisztábban látszik,
A homályból előbukkan az undorító Skálik.
Első hallásra nem jött, hogy elhiggyem
Érte vesztettem el, legkisebb gyermekem.
Nem felejtem soha, mennyire örvendtünk,
Soros díjat nyert a Gyöngyi gyermekünk.
Amerika várta, ígéretek földje
Boldogan ment el, úgy néz ki örökre.
Nem egyedül ment, volt neki sok társa,
Ott maradtak mindnyájan, Amerikába.
... és nincs vége, de nagyjából el tudják képzelni, hogyan folytatódik. A szerző X. egy nyolcvan körüli erdélyi születésű úriember, aki leginkább ásványokkal kapcsolatos posztokat tesz fel az oldalára, néha verseket is ír, rendkívül naív művésznek neveznénk, ha festegetne.
Rákerestem X. ismerősei között Gyöngyire. Egy amerikai nő viseli a bácsi nevét, aki Erdélyből ment Amerikába, és unitárius lelkész lett egy kisvárosban. A mai világban egyetlen kattintással ellenőrizhető, hogy korábban Gyöngyi volt a keresztneve. A Facebook oldalán ott van a házastársa fényképe. Egy másik nő.
Ezért nem lesz ebből Jobboldali költők borzalmas versei CXXXII. Ezeknek az embereknek is van története. Annak a párnak, aki Orbán Viktor ellenségeit szokta elátkozni kétszemélyes pártjuk nevében, meghalt a fiúk. X.-nek leszbikus lelkésznő lett a lánya Amerikában. A rémisztő kommenteket a blogokban, a Facebook-on emberek írják, valódi emberek, akiknek valódi fájdalmaik is vannak, olyanok, amelyek esetleg megérintenének, ha nem fasiszta őrültként vagy perverz trollként találkoznánk a szerzővel. Az emberi életek sokkal bonyolultabbak annál, mint amilyennek szeretnénk látni.
P.S Igen, a Marton Lászlónak is volt egy élete, meg a Sárosdi Lillának is, ezek az életek találkoztak, és látszólag ennyi marad ezekből az életekből, ez a borzalmas történet. És ez nincs jól.
