"Az a helyzet, drága barátaink, hogy egyikőtök bizony nő, másikótok meg férfi. Ez a két nem van. Harmadik: nincs. Hogy melyikőtök melyik, azt leggyorsabban úgy lehet ellenőrizni, ha bepillantotok a lábatok közé." (Stumpf András "újságíró", huszonegyedik század, annak kapcsán, hogy Donald Trump ki akarja dobni a transzgender katonákat a seregből)
Magyarországon a rezsim lapja követeli azt, hogy a melegek ne lehessenek tanárok, itt egy transzgender ember egyetlen esélye a túlélésre az lehet, ha emigrál az országból( mondjuk nem csak az övék), ez a stumpfok országa, nem El Kazovszkijé.
Fogalmam sincs róla, hogy mit érezhet egy magyar fiatal, amikor rájön, hogy az agya nem fogadja el a biológiai nemét, hogy csak két választása van: a bujkálás vagy az, hogy stumpfszerű figurák vihogása fogja végigkísérni az életét. Fogalmam sincs róla, mert én csak nagyonszemüveges voltam és az almanachot olvasgattam ötévesen a nagymamám karosszékében, bár az sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, lássuk be, Magyarország néha sportból is tönkreteszi a polgárai életét. Fogalmam sincs róla, csak azt tudom, hogy itt az egyetemi buszon biztonságban érezhetik magukat a transzgender diákok, a közösség által elfogadottan élhetnek, mert ezt a közösséget az definiálja, hogy minden tisztességes embert próbál elfogadni olyannak, amilyen.
Magyarországnak már a tisztesség elviselésével is komoly nehézségei vannak.
Ez a történet nem a transzgender emberekről szól, nekik ebben az országban nincs történetük, ők történetek nélkül próbálnak élni egyik napról a másikra. A történet Stumpfról (és Szilvay Putyiról, aki a " transzok tehát ugyanúgy esszencialisták, ahogy a konzervatívok, csak..." kezdetű megadjizmusával eljutott saját műfajának tökéletes paródiájához) szól, Piliscsabáról szól, a lecsoffant magyar konzervativizmus öndefiníciós tripjéről.
Stumpf és Szilvay elhiszi, hogy Európának pont olyannak kell lennie, mint Taktaharkánynak, a konzervativizmus új bölcsőjének, ahol az emberek a lábuk közé pillantanak, decensen halovány rózsaszín bőrük van és Szent István intelmeit követve kanalazzák a bablevest. Nem fasiszták, nem akarnak ők senkit se bántani, mint a hóhérszakos pestisrácisták, csak őszintén hisznek abban, hogy a hanyatlását transfriendly-ségével is bizonyító oxbridge-i szubkultúra letűnése után az ő egészséges vegyesúszó alkatuk definiálja majd az európai civilizációt.
És ezek a fiúk bizony kurvára el vannak tévedve.