Tegnapelőtt jöttünk haza (?) Pestről. Csütörtökön még elmentünk a Nemzetibe, igen, jól értik, a Nemzetibe, és egy egészen különleges és számomra igen fontos Cyrano-t láttunk David Doiashvili rendezésében, öt Roxanne-nal és a műorr nélkül játszó Fehér Tiborral, akinek van egy olyan vicces jelenete az Olt Tamással, amire egyszerűen nincsen szó. Tizenkétszer voltunk színházban, ebből egyszer az Aegon-díjkiosztón, ahol Krasznaihorkaival és Máté Gáborral beszélgetett a Winkler Nóra. Mátét három darabban és a Belvárosi Disznótoros étkezdében láttam. Tasnádi Bencét is háromszor láttuk játszani, plusz a kis kávézóban a Bárka mellett. Bezerédit is háromszor, Pogány Juditot csak egyszer, de ő tizenegyig mesélt nekünk a Fészek Színházban Kaposvárról. Láttuk megint Mucsit és a Scherert, meg a Nagy Ervint, a Stohlt és az Alföldit is. Volt, hogy a Katonába mentünk tüntetés után, volt, hogy a Katonából mentünk ki tüntetni a Parlament elé és aztán az Oktogonhoz. Az Oktogonnál ott volt az Enyedi Ildikó, akinek megnéztük a csodálatos filmjét, melynek férfifőszereplője Morcsányi Géza, csakhogy tényleg minden a helyén legyen, előttünk ült a Nemzetiben, és a Polgár Csaba is ott volt, akit a Mesél a bécsi erdő-ben láttunk a Városmajorban. Igen, Magyarország az egyetlen hely ahol ez megtörténhet az emberrel, ha angolnak születek, soha a közelébe nem kerülök semmi hasonlónak.
Nem tudom, hogy mi lesz, nem tudom, hogy ezek a fasiszta barmok tönkreteszik-e az ország egyik legjobb egyetemét, hogy megbélyegezhetik-e a civileket, hogy Európa páriájává tesznek-e bennünket, nem tudom, honnan is tudhatnám. Talán egyszer majd ezt is elveszik tőlem, de egyelőre még az enyém, és egyáltalán nem akarom odaadni nekik.
