Figyelem! A Vincent szerzői — főszabályként — maguk moderálják a posztjaikra érkező hozzászólásokat. Panaszaitokkal vagy a mellékhatásokkal a poszt írójához forduljatok!
A liberális sajtó a Fidesz hangja Magyar Hírlap (konkrétan Máté T. Gyula) szerint:
"A korábban kiátkozott diktatórikus ankarai vezetés iránt most hirtelen roppant megértő lett a liberális média. [...] Amikor a nyugati sajtóba belelapozva immár Törökország lelkes »szerecsenmosdatását« tapasztalja…
22/7=π hirdeti a Demokrata a címlapján (ahol 2004. február ötödikén a budai "kitörésről" "Európa hősei voltak alcímmel jelent meg kép, a Balog lelkész úr által lovagkereszttel kitüntetett egykori kommunista újságíró Bencsik András jóvoltából. Tudták, hogy hetven éve kötötték fel Szálasit?…
2014-ben Schmidt Mária udvari majdnemtörténész kapott Széchenyi-díjat, 2015-ben pedig az érdekes gondolkodású miniszterelnöki tanácsadó Tellér Gyula.
Március 13.-án éjjel tizenkét óráig várjuk a tippeket. Kizárólag szakmailag sajátos hírű figurákkal lehet indulni a versenyben, ez…
Duka Zsófia nem költözik el.
Duka Zsófia mandineres vendégszerző, közgazdász-politológus, átlagos magyar fiatal, aki marad. Neki reflektálnia kell, ahogy írja, mert az átlagos magyar fiatalnak, reflektálnia kell arra, hogy itt mindenféle emberek el akarnak menni.
A Linkedinen…
" Miért folyik a politikai harc? Miért? Az erőforrások birtoklásáért. És az természetes, hogy az erőforrások működtetésében a párt a híveinek kedvez. Ne legyünk hipokriták! Ez a lényege az egész dolognak. "
(Kerényi Imre, miniszterelnöki megbízott 17 00-tól)
Ez a lényege…
1997-ben Tony Blair Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, a blair-i Harmadik Út ideológusát, Anthony Giddens-t, pedig a London School of Economics igazgatójának választották.
A London School Economics-ot a Fabian Society-hez tartozó Webb házaspár és maga George Bernard Shaw alapította…