Tamás Gáspár Miklós filozófus-közíró a kapitálfasiszta apokalipszis eljövetelét vizionálja nagyívű esszéjében. A fent említett nagy ív a bebörtönzött ellenzékiből de facto miniszterelnökké avanzsált Ang San Suu Kyi-től egészen az első világháborús szociáldemokrata osztályárulásig feszül, körülötte Brexit, Trump és a tőketulajdon nélküli néposztályok, mint háromkirályok, és éppen csak azt nem írta le, hogy Isten jól elbaszta a világot, mint az egyszeri székely bácsi a fogpiszkálót.
A Gulyás Gergely nevezetű takonypóc mondta minap Schmidt Mari néniről, hogy a fellelhető legmagasabb intellektuális színvonalat képviseli. Mária mami a paranoid jakságait, gnúságait, zebuságait a harmincas évek leningrádi feljelentő leveleinek stílusában írja meg, TGM viszont még így erősen befüvezve is nagyon vicces, szóval ez nem egy panaszposzt akar lenni, csak afféle szolid megjegyzés.
TGM szerint a globális nagytőke, akivel szemben, bár talán csak én érzem így, kisebb ellenérzésekkel viseltetik, éppen felzabálja a liberális világrendet (mellyel szemben TGM szintén mintha kisebb ellenérzésekkel viseltetne, talán az epertorta az, amit szerzőnk rendszerkritikai felhangok nélkül el tud viselni,már ha az a bizonyos epertorta nem írt valami dehonesztálót a világproletárok nászáról), és ennek nyilván Donald Trump győzelme a legfényesebb bizonyítéka.
Donald Trumpról igen sok minden rosszat el lehet mondani, azt speciel nem, hogy a globális nagytőke képviselői, akárkik is legyenek azok, mellszélességgel támogatták volna. Nagyon sok, tulajdonképpen globális nagytőkésnek is kinéző fazon utálta feltűnően Trumpot (talán mert volt gyerekszobájuk). A rettenet megélése közepette emlékezünk arra is, hogy 2016 elején Obama elnök népszerűségi indexe jóval alacsonyabb volt, mint a választások előtt közvetlenül, és igen sokan gondolták azt, hogy a republikánusok jelöltje lesz majd az elnök. A republikánus elnökjelöltek idiótasági versenyében pedig Trumpnak nem igazán sikerült felkerülnie a dobogóra. Trump egy ignoráns tahó, de nem egy elborult agyú, bigott faszkalap, mint például Ben Carson.
Trump nem tűnt esélytelennek, és nem a liberális világrenddel, hanem, már bocsánat, bizonyos pinákkal kapcsolatos kedélyes megjegyzései miatt került nehéz helyzetbe. Eme vaginalizmusait egy évtizeddel a választások előtt egy buszban sütötte el, láthatóan marháskodási céllal, és az egészet úgy tálalta a média liberálisabb része, mintha az összes lehetséges nőt próbálta volna megerőszakolni. Trump elképesztő hülyeségeket hordott össze, de az átlagamerikai szavazó ebből nagyjából a pinát értette meg.
Az óriási ideológiai fordulatot az jelentette, hogy Clinton majdnem pontosan ugyanannyi szavazatot szerzett, mint Obama 2012-ben, Kalifornia államban amúgy majdnem egymillió szavazattal többet is, így majd hárommillió szavazattal többet kapott, mint Trump. Annyi történt, hogy a republikánus jelölt valamivel jobban szerepelt a battleground államokban, de Mitt Romney is nyerhetett volna 2012-ben, ha egy kicsit nagyobb a szerencséje. Igen, nyert a Trump, egy ilyen tahóféle ember, aki tweeten jelentené be a harmadik világháborút, de azért sejthető, hogy nem fogja bejelenteni. Az történt, hogy a republikánusok megnyerték az elnökválasztást, pontosan ugyanúgy, mint Nixon, Reagan és kettő darab Bush. Néha ők nyernek, néha meg a demokraták. És mindig vége van a világnak, amikor az egyik nyer. Vagy a másik.
Persze, mindig fordulhatnak sokkal rosszabbra a dolgok, világméretekben is ijesztő dolgok történhetnek, történtek is és történni is fognak. De... Az igazság az, hogy sokkal könnyebb az eljövendő világkatasztrófáról írni, mint hónapokat tölteni egy tábla meg pár füzet előtt, valamivel, ami ismeretlen számunkra és felfedezésre, megértésre vár, amiben benne van a kudarc lehetősége. Mert olyan ember nagyon kevés van, aki próbálkozik leírni, hogy eljövend a világvége oszt nem sikerül neki. TGM feladta, már régen feladta, a füzetet, a táblát, a kudarc lehetőségét. Persze, szemben Schmidt Máriával, neki legalább volt valamiféle feladnivalója. A nagy ívek, az ideológiai alapvetések, a vezércikkek szinte mindig a feladásról szólnak. Végei a történetnek és nem a kezdetei.
