Hogyan kell helyesen beszélni Fidel Castro-ról? Nem tudom és nem is érdekel. Battista Kubájában 1958-ban színes televíziós adás volt, a per capita GDP-jük egészen európai szintű volt, a kubai középosztály úgy élt, mint ma a chilei. És persze az amerikaiak azt csináltak Kubában, amit csak akartak, a végén például már Battistát sem akarták, mert kicsit túltolta a bringát.
Castro tönkretette a kubai középosztályt, elpusztította a polgári Kubát, és felemelte a szegényebb rétegeket. Aki egy cukorgyári munkás szemével akarja nézni a forradalom történetét az egészen bizonyosan talál benne pozitív elemeket, aki a deklasszálódott, meghurcolt, bebörtönzött, emigrációba kényszerített középosztálybeliek szemével nézi, az nagyjából a Todor Zsivkovot fogja látni szivarral a szájában.
Én nem szeretem a koncentrációs táborokat, akár zsidókat zárnak bele, akár melegeket, akár a burzsoáziát, ne zárjanak ártatlan embereket sehová, köszönöm, ennyi. Én a kis éttermeket szeretem, a craft beert, a cool épületeket és a légkondícionált trolibuszt, ez van, nem fogok úgy tenni, mintha ez nem így lenne, tudom, hogy van a világnak egy másik nézete, és igyekszem néha máshogy is nézni a világra, de én sohasem fogom megérteni Jeremy Corbyn vagy Justin Trudeau szemében azt a bizonyos csillogást, legfeljebb túlteszem magam rajta. Írtam egyszer egy bizonyos Don Pepe-ről azaz José Figueres Ferrer-ről, a Costa Rica-i Castróról, aki képes volt legyógyulni a diktátorságról. Én a Don Pepe-ket szeretem, akik képesek leállni. Castro nem volt képes leállni. Jó, néha nem könnyű leállni, de akkor is.
Luis Alberto Rodriguez Lopez-Callejas tábornok a kubai hadsereg holdingjának igazgatója, Raúl Castro államelnök veje. A kubai "impex" (export-import szövetség) Hector Oroza Busutin ezredes kezében van, a legnagyobb turisztikai vállalat vezetője pedig Luis Peres Rospide tábornok. Castro lánya Mariela már egy igazi ellenszavazatot is leadott a kubai parlamentben (ő a teljesen hivatalos kubai anti-homofób mozgalom vezetője). A kubai hadsereg állam az államban, azt is megengedhetné magának, hogy többé-kevésbé szabad választásokat tartson, sőt, ahogy ezt számos latin-amerikai példa mutatja, akár azt is megtehetné, hogy elveszítse a választásokat.
A nicaraguai sandinisták az 1990-es szabad választások előtt szétrabolták az országot, aztán a választások elveszítése után még gyorsan bebetonozták a gazdasági hatalmukat pár elnöki rendelettel, Daniel Ortega gyakorlatilag üres államkasszát hagyott utódjára Violeta Chamorro-ra. Ezt a kubai hadsereg sokkal finomabb eszközökkel oldhatná meg. A kubai szocializmust esetleg Ivanka Trump egy csinos kollekciójának havannai bemutatójával búcsúztathatnák, mert a hadseregnek talán még a harcias Amerikai-ellenességre sincs szüksége. Éppen csak az íze kedvéért tarthatnák fent, nagyjából azon a szinten, ahogy Tiborcz István apósa a Brüsszel-ellenességet.
Amit el lehet lopni, azt egy idő után el fogják lopni, a szocialista dinoszaurusz-államok bukása pedig tökéletes környezet a nemzeti tulajdon kissé kevésbé nemzetibbé változtatásához. A kubai raúlista tábornokok egyszer csak megjelennek a Szeplőtelenül Fogant Szent Szűz Katedrálisában, a boltok lassan megtelnek áruval, pártok alakulnak, szappanoperák, blogok, Bacardi, és persze az amerikai turisták tízezrével. Ki fog alakulni egy kubai illiberális demokrácia, amelyik ha jól manőverezik, akár még sikeres is lehet. A Commandante pedig úgy fog megmaradni a kubai nép emlékezetében, mint "Chairman" Mao a kínaiakéban, már régen kapitalizmus lesz Kubában, amikor még szobra lesz Castronak és Guevarának Havannában.
