" A matematika felvételi az utóbbi 10 év legnehezebb vizsgája volt, több gyerek is sírva hagyta el a vizsgatermet - számoltak be a pedagógusok." (penzcentrum.hu)
"Elképesztő feladatok a felvételin. " (mno.hu)
"Matematikából tíz feladatot kellett megoldani, amelyen összesen 50 pontot érhettek el a diákok. Az idei átlagteljesítményeket még nem hozták nyilvánosságra, az egyik budapesti gimnázium viszont az iskolára vonatkozó eredményeket már közzétette. Az ottani átlag az országos átlaggal azonos vagy annál néhány ponttal magasabb szokott lenni: idén a hatodikosok magyarból 32,8, matekból pedig 23,3 pontot értek el, a nyolcadikos diákok átlageredménye pedig 32,5, illetve 24 pont volt. " (kemma.hu)
Itt láthatók a matematika felvételik a hatosztályos gimnáziumokba.
Itt pedig a chesteri The King's School felvételije 11-12 éves gyerekek számára (kiváló magániskola, éves tandíj valamivel több mint ötmillió forint).
Látható, hogy nincs szignifikáns különbség a magyar gimnáziumi felvételi és a brit public school (történelmi okokból így nevezik ezeket a magániskolákat) felvételije között. Nagy-Britanniában is léteznek állami elitiskolák, itt van az egyik felvételije (idejárt Abba Eban, aki később minden idők egyik legjobban teljesítő hallgatója lett Oxfordban, majd Izrael külügyminisztere). Érdemes megjegyezni, hogy a brit állam ötven éve nem hozott létre elitiskolát, most egy jogi kiskapun keresztül sikerült egy újat alapítani, lett is belőle botrány.
A középosztálybeli szülőknek szembe kell nézniük azzal, hogy a felső-középosztálybeli gyerekek magántanárhoz járnak, és tíz-tizenöt százalékponttal fogják megelőzni az ő gyereküket a felvételin. A középosztálybeli szülőknek azzal is szembe kell nézniük, hogy a felső-középosztálybeliek nemcsak anyagiakban, hanem képességekben is felettük vannak, a szerepek ki vannak osztva, a mobilitás csekély, a gyerekeik, akiknek próbáltak mindent megadni, nem kerülhetnek be abba az iskolába, ahol tanulni szeretnének. Esetleg eszükbe juthatna erről a dologról valami, de nem szokott az embereknek egyik dologról a másik dolog eszükbe jutni...
John Rawls írt a Theory of Justice-ban a "veil of ignorance"-ról, a tudatlanság fátyláról, mint alapvető morális megközelítési módszerről. Nem árt ha néha behelyettesítjük magunkat a potenciális áldozat szerepébe, nem árt néha, ha elképzeljük a világot úgy, hogy nem tudjuk hová kerülünk benne, a kés melyik végére, fent leszünk vagy lent.
Tizenegy éves gyerekek könnyeit látjuk. Most éppen nem migránsok gyerekeinek a könnyeit, nem cigánygyerekek könnyeit, hanem a magyar középosztály gyerekének könnyeit, akik háromnegyed órát töltöttek a pokolban ezekkel a feladatokkal. Először találkoztak azzal az érzéssel, hogy valami nem megy, hogy valamihez nem érnek fel, hogy valamit nem érhetnek el. Tizenegy évesen. Azt hisszük, hogy nagy különbségek csak az underclass és a többiek között vannak. Nem, nagy különbségek, mély fájdalmat okozó nagy különbségek a felső öt-hat százalék és a második húsz százalék között is mérhetőek. Nem ismerjük ezeknek a különbségeknek a pontos okát, csak a létezésük tényét vagyunk kénytelenek tudomásul venni. Amit a felső öt-hat százalék kiráz a kisujjából, az az iskolában igen jónak tartott második ötödbe tartozó gyerek számára borzalmasan nehéz.
A szelekció és az ebből adódó szegregáció fájdalmas. A legfájdalmasabb persze a hátrányos szociokulturális helyzetben lévők (jó közelítéssel: cigányok) szegregációja, a valóságos, kézzel tapintható, érezhető, brutális és elviselhetetlen szegregáció, de a szolid, normáinkba könnyedén beilleszthető szelekciós mechanizmusok okozta enyhének tűnő szegregációs helyzetekbe is tönkre lehet menni.
Itt most nagyon sokan tapasztaltak meg valamit, ami másoknak mindennapos érzés. Kisebbnek, gyengébbnek lenni, hátrányba kerülni, eltávolodni az álmoktól, egészen kicsi és belátható álmoktól. Ezen nem fog senki se elgondolkozni, pedig érdemes volna.
