A Csillagok Háborúja az amerikai közép-középosztály ízlését, kultúráját és attitűdjeit tükrözi, ami még mindig jobb, mint a Vasember kontra Amerika kapitány kontra Batman kontra Superman, ami az amerikai tizenhat éves gyerekek ízlését, kultúráját és attitűdjeit képezi le. E sorok írója sokkal de sokkal rosszabb filmeket is nézett már meg (pl. a teljes Transformers sorozatot, az összes lehetséges Godzillát, még egy olyan filmet is, amelyikben a Rihanna nevű énekesnő próbálkozik a színészettel nem túl sok sikerrel, bár ezen filmek jelentős részét már Sky Movies alakjában látta, de akkor is). Teljesen érthetőnek tartom azt, hogy embereket érdekli az, hogy milyen a világ legnézettebb filmje, amellyel persze hozzá is járulnak a film nézettségéhez. A felnőtt mesék, általában a mesék iránti vonzódást sem tartom természetellenesnek.
Azt már furcsállom, hogy tele van vele a sajtó, hogy ezt a filmet magukat újságírónak nevező tartalomszolgáltatók elemezni próbálják. Nem kell szégyellni azt, ha megnézi az ember a Star Wars-t, én sem vagyok hajlandó szégyellni, de azért büszke sem vagyok rá. Erről nem lehet semmit sem írni, ez a film művészi szempontból nem létezik. Nem jó, ha egy ekkora bolygó úgy tesz, mintha ez lenne éppen a csúcsteljesítménye.
Tegnap megnéztem a Szüffrazsett című filmet, amelyik valódi művészi alkotás (tele volt a mozi, egy kis mozi, de azért mozi), ami sajnos relevánsabb, mint gondoltam, amelyben valódi színészek (bár a Star Wars új főgonoszát játszó Adam Driver, amikor éppen nem egy egydimenziós karaktert kell eljátszania komoly színésznek számít) játszanak, valódi forgatókönyvből forgatták és ún. emberekről szól. Egyébként Magyarországon is forgatnak ún. emberekről, sőt, ami talán még fontosabb ún. embereknek valamit mondani akaró filmeket, de ezeknek általában kevesebb nézőjük van, mint egy NBI-es labdarúgó mérkőzésnek.
Szomorkás ez az egész. Szomorkás.
