Boros János rezsimszolga folytatja kétségbeesett küzdelmét a miniszterelnöki kegyekért. Tudom, harmadosztályú senkiről van szó, akit Olvasóim már nagyon unnak, de Borosban van valamilyen univerzális hülyeség és pitiánerség, amely segíthet megérteni az orbánista harmadik vonal természetét. Jól van, lehet, hogy nem segít, de legalább vicces.
Boros írása Jan-Werner Müller egy konkrétan meg nem nevezett szövegére (tipikus borosizmus) épül, amelyben a néhai Ernesto Laclau és Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter tanár-diák kapcsolatából próbál valamiféle következtetést levonni. A legfontosabb megjegyzése enyhe fokú retardációra vall:
"Sajátos, hogy angol egyetemeken újra eladható, hogy a politika alapvetően ellenségképzés és legyőzés."
Ironizálhatnék, hogy magyar egyetemeken mi adható el újra és újra, de ez nem tűnik annyira viccesnek. Ernesto Laclau az essexi egyetem egyik intézetének vezetője volt, akinek, feleségével Chantal Mouffe-fal (nem röhög) írt Hegemony and Socialist Strategy című könyvét nagyjából százszor annyiszor idézték, mint Boros teljes életművét. Az essexi egyetem specialitása a politikatudomány, Európa legjobb fakultásai között vannak ezen a területen, és igen, megengedhették maguknak, hogy egy kontroverzális nézeteket is hangoztató, ámde brutális ismertségnek örvendő tudóst felvegyenek professzornak. Laclau a maga módján érdekes ember volt, Boros pedig még az Orbán-rezsim számára sem tűnik érdekesnek.
Az igazi érdekesség itt az, hogy Boros nem tudja, hogy az általa idézett Jan-Werner Müller Orbán Viktor egyik legélesebb hangú nyugati kritikusa, jó hogy nem a Kim Lane Scheppele-ről állapította meg, hogy milyen jó a csirkepaprikása. Lásd pl. ezt , aztán ezt vagy esetleg ezt. A Napi Gazdaság ügyeletes szerkesztője sem tudta, és lehet, hogy ez az állásába fog kerülni. Boros pedig visszalép a kezdőmezőbe, és csak akkor léphet újra, ha pirosat dob. Nagyon pirosat.
A másik finomság az, hogy Boros egyszerűen csak szélsőjobboldalinak nevezi Carl Schmitt-et, ( Hitler koronajogászát, a Führer schützt das Recht című népszerű kuplé szerzőjét, tehát nagyon nem meglepő a dolog) nem tudva arról, hogy Carl Schmittet az orbánista elitértelmiség, ahová Boros évek óta szeretné benyalni magát is félve tiszteli (Lánczi, Pokol, G.Fodor), konferenciát rendeztek róla a Pázmányon (de nem hívták meg rá a Borost, ami azért érdekes, mert szinte mindenki mást igen, beleértve számos olyan személyt, akiről már volt poszt a Vincenten), állandó hivatkozási alap.
És most, a hab a tortán.
Boros nem tud hibázni. Egyszerű nem tud. Könyvében még egyetértőleg hivatkozott Ernesto Laclau-ra (thank you Prof. Google). Tessék megnézni a 186.oldalt. A könyvet Boros a liberális korszakában írta, és azt hitte, hogy az általa rendezett Lukács György-konferenciákkal együtt kitörlődött az Univerzum kollektív emlékezetéből. Amatőr.
